Utolsó útjára kísérték Gyurkovics Tibort + Képriport

Megszámlálhatatlan sokaság járult Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, a Magyar Írók Egyesülete alapító, örökös tiszteletbeli elnöke fölravatalozott koporsójához december 5-én fél tizenkettőtől egyig a Bazilika altemplomában. Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök, Mádl Dalma asszony, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, felesége, Lévai Anikó, Kövér László hozták el a költő özvegyének kérésére néma zarándoklatra a kegyelet virágait. Utolsó útjára, a Rákoskeresztúri temetőbe is csak a rokonok kísérhették. Tizenhárom órától Erdő Péter esztergom–budapesti érsek tartott engesztelő szentmisét a Bazilikában. Szombat délelőtt a hírTV-ben, Rákai Philip Különkiadás című műsorában alkotótársai vesznek búcsút az újkori költészet mágusától.

Mégis, egy pillanatra megvilágosodik általa és benne valami, amiről nem tudod, micsoda, csak azt, hogy utánamész. Nálam általában reggel búvik elő a szörny. Fölébredsz, a roló résén bedereng a fény, rezzenésével együtt mozdul a szörny, lendületbe hozza a féltudatot és fölvillan egy olyan képzet, képzelet, amit már meg tudsz ragadni, mint amikor a horgász elkapja a hal farkát és kirántod a mélytudatból. Akkor az a bizonyos valami, megalkotódik. Tudatra lel.

Napközben önmagaddal együtt elveszíted, te vagy az a járókelő, aki hülyébb, mint a többi együttvéve, rossz, szegényes a cipőd, ég a gyomrod a tegnapi italozástól, kínlódsz a stressztől, fáradt bódulattal zuhansz ágyba, párnák közé másnap reggelig. És akkor, a hajnallal együtt megint jő a roló, a léceken átderengő fény, és király vagy. Megistenülsz. Hála Istennek, az elmúlt esztendőben, tegnap vagy talán ma reggel is olyan verseket írtam, amelyek minősítése nem az én tisztem, de most éppen úgy érzem, megkaptam a morfiumadagot, ami nem sikerül, nem is sikerülhet naponta. Isten kegyelme, hogy nem mindig, de állandóan verset írok.” (A roló résén bedereng a fény. Napi Magyarország, 1998. február 2. II. évfolyam 28 szám. 11. oldal.) Szintén élve az írótárs tudománytalansághoz való jogával, igenis elmondom, elmondhatom, hiszen nem az én cikkemet, hanem Gyurkovics Tibor szavait illeti a dicséret. A cikk megjelenése után egymástól függetlenül hívott föl két barátunk, Hernádi Gyula a Kossuth-díjas író és Szeghalmi Elemér irodalomtörténész és bevallották, megkönnyezték Tibor vallomását a költészetről. Gyurkovics Tibor lírája ott van az újkor költészetének meghatározó vonulatában, Rónay Györggyel, Pilinszky Jánossal, Weöres Sándorral, Nagy Lászlóval, Kormos Istvánnal, Juhász Ferenccel Kárpáti Kamillal, Marsall Lászlóval együtt.

Mindenekelőtt, egészen konkrétan, versközelből szeretném meghatározni Gyurkovics Tibor költészetének sajátságait. Naivnak tűnő kérdés, de alapvető minden alkotónál. Mi az, ami eredeti benne és mi az, amit másoktól vett át? Gyurkovics, aki Adyn, József Attilán, Szabó Lőrincen, Tóth Árpádon nevelkedett, mennyiben olvasmányélményeinek összessége és mennyiben Gyurkovics Tibor?

Gyurkovics költeményeinek nyolcvan százaléka klasszikus ritmikára épül, betartja a metrumok szabályait. Költeményeinek lejtése követhető, a külső szerkezet szabályos. Asszonáncok, tiszta rímek pergését szépen támogatja meg a rejtett, a nyílt, az olykor szándékosan agyoncsapott időmértékes verselés. Viszonylag kevés a Gyurkovics-szabadvers. Költőnk nem titkolja, hogy kifejezetten fontosnak, sorsszerűnek tarja a tisztán szerkesztett képet és a harmonikus hangzást.

Mindezeket elmondhatnánk minden nyugatos költőről. De vajon mi az eltérés? Egyrészt Gyurkovics eredeti gondolkodó, másrészt egyértelműen krisztiánus ember, harmadrészt alaphangneme a groteszk, amely néha átcsap abszurdba is. Groteszkké, különössé válik, de soha nem lesz elvont. Minden ízében kötődik az élethez, amelynek földi szakasza immár véget ért, de amíg lesz versolvasó, próza és drámaszerető ember a földfön, Gyurkovics Tiborra emlékezni fogunk.