Este nyolckor Chrestels János ritmusgitáros belevág a húrokba, rákacsint Tóth József szólógitárosra és Bayer Attilára, a basszusgitár bűvölőjére. Szamosfalvi László egyetlen dobütésére elcsöndesülnek az időutazók. Az orgonista, Erdei Zsolt szakszerűen felkonferálja a nótákat, amelyeknek a címétől is lázba jönnek a nosztalgiavadász hölgyek és az egyre lelkesebb öregfiúk. Negyven-, ötven-, hatvanesztendős házaspárok boldogan hallgatják régi idők fülbemászó és ritmikus melódiáit. Már a bemelegítés is fantasztikus, a Johnnie Guitar című számról, a Spotnicks fülbemászó daláról nekem eszembe jut az első randevúm a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium klubdélutánján. És ki ne ismerné nemzedékemből a másik nagy, Spotnicks-feldolgozásban is híres nótát, a Quando, Quandót magyar fordításban, Mikor jössz már énfelém címmel. De még csak most jönnek a Shadows-dallamok. A Shindigre többen táncra perdülnek, az Orfeo Negrótól tovább fokozódik a jó hangulat. Nem csoda, megidézi a korszak nagy filmélményét, a Fekete Orfeuszt is, meg a régi klubdélutánok, tánciskolák bakfis- és kamaszizgalomtól vibráló levegőjét. Az, hogy sokan s egyre többen válnak a környékről a Retro Team híveivé, köszönhető a magas szintű, profi megszólalásnak, s annak is, hogy jó arányérzékkel keveredve szerepelnek önálló feldolgozások és az eredetihez hű, megszólalásig hasonló nóták a repertoárjukon. A csapathoz tartozik Markó Péter fotós, aki szünet nélkül veszi a fiúkat.
A szünetbe Gary Moore Parisienne Walkways című emblematikus számának akkordjain evezünk át. Chrestels Jánost a korosztályomból sokan ismerték az Albatrosz ritmusgitárosaként, ’66-tól 70-ig a Majakovszkij utcai össztáncokon, de tánciskolákban is ők húzták a talp alá valót. Ő ma már profi fotóművész, 1970 óta saját bevallása szerint a kezébe se vette a gitárt.
Úgy kezdődött – meséli Chrestels János –, hogy Tóth József szólógitáros, a vendéglő tulajdonosa, aki harminc éve szintén zenész volt, négy évvel ezelőtt elkezdte játszani a régi idők nagy számait. Nyomban szólt Chrestels Jánosnak, volna-e kedve összejárogatni egy kis házi örömzenélésre. A régi ízek meghozták a kedvet. János üzent az unokaöccsének, Erdei Zsoltnak, aki remekül orgonál, ő hívta a csapatba Bayer Attilát, a basszgitárost, aki civilben masszőr. A dobost, Szamosfalvi Lászlót a szólógitáros hozta. S amikor egy évvel ezelőtt nyilvánosan fölléptek a Víg Molnárban, igencsak izgultak, hiszen a basszgitáros alig két héttel az első kiskoncert előtt csatlakozott a csapathoz. Elhatározták: minden hónap második péntekjén megismétlik az örömzenei találkozót. Aztán volt néhány nagyobb hangversenyük Kamaraerdőn. Üllőre, az ottani majálisra már a jó hírük miatt hívták őket, idén oda már visszamennek. És egyre több fővárosi, vidéki fesztiválra, kulturális eseményre kapnak meghívást a szájpropagandának köszönhetően.
Jómagam is informális úton értesültem arról, hogy létezik egy jó csapat Budaörsön, amelyik az én kedves, régi nótáimat játssza. Beszélgetésünkbe bekapcsolódik Tóth József szólós is, aki megerősíti: szívből kezdtek el játszani, a szívükhöz közel álló örömzenéket először csak a saját mulattatásukra, aztán a vendéglőben pusztán szórakozásból adták elő, hiszen mindenki mással keresi a kenyerét. Nem mindennapi dolog, hogy maga a tulajdonos húzza vendégeinek a talp alá valót. Az örömzene megszűrte a közönséget, azóta a Víg Molnár kulturált szórakozóhellyé vált, ahol kedves, középkorú házaspárok randevúznak felejthetetlen és sajnos megismételhetetlen ifjúságukkal, és mindenki hozza a barátját. Erdei Zsolt hozzáteszi: a próbáknak is patinás aurája van, de annál nincs szebb, mint amikor összejön legalább havonta egyszer az egyre sokasodó törzsközönség, amely visszaálmodja magát a régi időkbe egy olyan muzsikával, amelyet játszani ezerszer nehezebb, mint a későbbi, hetvenes évekbeli progresszív zenét vagy a maiakat. Ennyi év után kiderül, hogy mi az, ami maradandó, és mi az, ami elúszik végleg az idővel együtt. Egy jó Shadows-, Beatles-, Rolling Stones-, Illés-szám ma ugyanúgy szól, mint a keletkezésekor.
Aztán a vidám nyüzsgés elcsendesül, a Retro Team öt tagja újra belevág, hogy a második felvonásban vérbő spanyol zene és a tüzes, kasztanyettás flamenco másszon a fülünkbe. Majd a talpunk is önkéntelenül dobogni kezd. Irány a táncparkett!
