Jakab Antal, a megalkuvást nem ismerő püspök

Gyergyóújfalun és Csíksomlyón csütörtöktől hétfőig emlékeznek Jakab Antal püspök születésének 100. évfordulójára. A március 13-i centenáriumra időzítve látott napvilágot a kilyénfalvi székely írónő, Jakab Antal unokahúga, Varga Gabriella és Vencser László teológusprofesszor, a Jakab Antal Tanulmányi Ház alapítója közös kötete Megalkuvás nélkül címmel. A monográfiát a Kairosz Kiadó rendezte sajtó alá.

A március 12-től 17-ig tartó rendezvény szervezői Gyergyóújfalu község önkormányzata, Egyed József polgármester, Simon Csaba megyei tanácsos, Borka Ernő marosfői plébános, Varga Gabriella író, Vencser László professzor, kanonok, a Borsos Miklós Művészetért Alapítvány, elnöke Boros Géza, a budapesti Határtalanul Alapítvány és annak elnöke, Hardy F. Gábor író.

„Két év múlva, Jakab Antal püspök születésének 100. évfordulóján, amikor a főegyházmegye fennállásának 1000. évét ünnepli, visszatérünk e helyre, hogy ismét felidézzük az ő nagyságát, számot adjunk a közben eltelt két évről, és tovább álmodjuk a jövőt” – e szavakkal fejezte be ünnepi beszédét dr. Vencser László 2007. július 1-jén Kilyénfalván, a Jakab Antal Könyvtár avatóünnepségén. Azóta eltelt több mint egy esztendő, s a Jakab Antal Könyvtár alapítói a sokat szenvedett hitvalló püspök híveivel, tisztelőivel, rokonaival, ismerőivel együtt valóban visszatérni készülnek Kilyénfalvára, hogy méltó módon felidézzék a néhai gyulafehérvári megyéspüspök emberi és főpásztori nagyságát, és születése századik évfordulóján, 2009. március 13-án a szülőfalujában számára méltó emléket állítsanak.

A megemlékezés a századik születési évforduló előestéjén, 2009. március 12-én, csütörtökön egy összmagyar sajtókonferenciával veszi kezdetét, amelyen a könyv szerzői, Varga Gabriella író, Vencser László professzor, kanonok mellett részt vesz Kolumbán Csilla hitoktató, Jakab Antal életművének kutatója, Rokaly József gimnáziumi tanár, Hajdu Gyula pápai prelátus, Csiki Dénes pápai káplán, Tempfli Imre teológus, történész, a stuttgarti magyar katolikus egyházközség lelkésze is.

Március 13-án, pénteken, a délelőtti ünnepi szentmisét követően a helyi templomkertben leleplezik Jakab Antal mellszobrát, Dóczi András szobrászművész kilyénfalvi andezitből készült alkotását, délután a kilyénfalvi elemi népiskola könyvtárában megnyitják a Jakab Antal-emlékkiállítást, este a kultúrotthonban bemutatják Varga Gabriella és Vencser László Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című könyvét, a Kairosz kiadványát. Ezt követően pedig a kétnapos rendezvénysorozatot a gyergyószentmiklósi kamarakórus hangversenye zárja.

A könyvből, amelyet hétfőn délután ötkor a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban is bemutatnak, valamint Incze Dénes Erdély katolikus nagyjai című könyvéből megtudhatjuk, hogy Jakab Antal erdélyi főpásztor, Márton Áron követője 1909. március 13-án született Gyergyókilyénfalván, többgyermekes családban.

Nem ő volt Bukarest embere

Elemi iskoláit helyben, középiskoláit Gyergyószentmiklóson, teológiai tanulmányait pedig a gyulafehérvári hittudományi főiskolán végezte. Majláth Gusztáv Károly püspök 1934. június 29-én szentelte áldozópappá. Gyergyóditróban volt káplán, onnan Kolozsvárra került Márton Áron főesperes-plébános mellé, aki – látva tehetségét – 1937-ben Rómába küldte, hogy egyházjogot tanuljon. A római Lateráni Egyetemről jogi doktorátussal hazatérve az egyházmegye kettéosztottsága idején Jakab Antal a kolozsvári püspöki helytartóságra került titkárként Sándor Imre helytartó mellé.

1945-ben Gyulafehérváron ő a teológia vicerektora és egyházjogprofesszora. Amikor Márton Áront elhurcolták, Róma akaratából ő lett az egyházmegye első titkos ordináriusa, vagyis püspökhelyettese. Dr. Boga Alajos, Sándor Imre és Gajdátsy Béla letartóztatása után Adorján Károly kanonok összehívta a központi papságot, hogy a vezető nélküli egyházmegye élére káptalani helynököt nevezzenek ki maguk közül. Mivel a központi papságból egyedül Jakab Antal nem jelent meg, dr. Faragó Ferenc kanonok és Nagy Jenő volt püspöki titkár, akkori nagyszebeni főesperes-plébános felkeresték és megkérdezték, hogy miért nem volt jelen a gyűlésen. Akkor feltárta előttük ordináriusi mivoltát, s megtiltott minden szervezkedést. Bejelentette, hogy a továbbiakban mint titkos ordinárius fog intézkedni az egyházmegyében. Akkor már világos volt, hogy Bukarest nem őt, hanem a hatalmat kiszolgálókat akarja vezetőnek. Jakab Antal is számíthatott saját letartóztatására, ami nem is késett sokáig. 1951. augusztus 24-én őt is elfogták. Elhurcolása után sokat verték, majd a felsőbányai ólombányában kényszermunkára ítélték Ambrus József karcfalvi plébánossal és dr. Dávid Lászlóval együtt. Az egyik bányaomlás alkalmával a csodával határos módon menekültek meg. Jakab Antalt innen a Duna-csatornához hurcolták. A kommunisták börtönében összesen 13 évet raboskodott. Ő is átszenvedte a poklok poklát.

Szabadulása után papként nem működhetett. Szülőfalujában segített rokonainak a mezei munkában. Később az állami hatóság mégis megengedte, helyesebben megtűrte, hogy Görgényszentimrén, majd 1964-től Búzásbesenyőn lelkipásztorkodhasson. Az 1960-as évek közepén Márton Áron visszavitte Gyulafehérvárra, hogy ott tanárként működjön. Búzásbesenyőről hetente utazott Gyulafehérvárra tanítani. Miután a gyulafehérvári tartózkodási engedélyt megkapta, egyházjogi és erkölcsteológiai tanári katedráját 1968-tól nyerhette vissza.

Márton Áron mellett

1971. december 23-án VI. Pál pápa utódlási joggal kinevezte Márton Áron segédpüspökévé. A román állam nem engedte meg, hogy Gyulafehérváron szenteljék püspökké, ezért VI. Pál pápa a római Szent Péter-bazilikában tette ezt meg 1972. február 13-án. Jakab Antal 1980. április 2-ig (Márton Áron nyugdíjba vonulásáig) volt gyulafehérvári segédpüspök, ettől kezdve 1990. március 14-i visszavonulásáig megyéspüspökként vette vállaira az egyházmegye kormányzásának nehéz terhét. Nehéz teher volt, mert állandó küzdelemmel járt, hogy a következetes elnyomással szemben megvédje az egyház jogait. Súlyos lelkiismereti kérdés volt számára, hogy engedményekkel a lépést el ne vétse.

Jakab Antal az erdélyi magyarság legnehezebb, az eltervezett román felszámolás és a megkezdett falurombolás idején volt megyéspüspök. Ebben az időben egyházmegyéje vezetése a börtönéveknél is nehezebb volt számára. Nagy tudással, kitűnő diplomáciai rátermettséggel tett meg mindent a híveiért, amit csak megtehetett. Számtalanszor meg kellett tapasztalnia az állam részéről a félrevezetést, a hazudozást, a be nem tartott ígérgetések hosszú sorát. Amikor Bukarest bevezette a teológiára felvételizők létszámának korlátozását (numerus clausus), nem tartotta be, noha az egyházi élet szinte minden vonatkozásában a hazug kétszínűség cselvetéseit kivédeni nem volt könnyű feladat. De ő mindvégig vállalta ezt, és küzdött élete utolsó leheletéig. Papjait védte és anyagilag is segítette. Az ő ideje alatt épült néhány ritkaságszámba menő új templom is, például Gyimesbükkön, Tusnádfürdőn, Sepsiszentgyörgyön és másutt, továbbá Kovásznán a papi otthon.

1993. május 5-én halt meg súlyos májrákban. A gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik. Bajor Andor író, irodalomtörténész így emlékezik Jakab Antalra: Boldog ember, mert hosszú időn át üldözést szenvedett az igazságért. Megismerte a szocialista szabadság börtöneit, a béketábor ólombányáit, mert nagy szüksége volt a lenini humanizmusnak és a bolsevista népszeretetnek a puskagolyók nyersanyagára. Amikor először láttam püspök atyánkat egyik bérmaútján, a keze reszketett, szelíd hangja el-elakadt, mert még testének sejtjei emlékeztek a kínokra és a mérget finoman adagoló tárnákra, amelyeket a világ leghaladóbb alkotmánya a szovjet stílus tömörségével vallásszabadságnak nevezett. De nem ez volt mégsem életének legnagyobb megpróbáltatása, melyet a hitvallók istenadta kegyelmével, lelkének törhetetlen erejével kiállt. Hanem amikor a szent életű Áron püspöktől átvette egyházunk vezetését, a hatalom, a kommunista állam álarcot cserélt, és a demokratikus országok elámítására – kereskedelmi és politikai számításból – türelmet mímelt a vallás irányába. A látszat szerint megváltozott helyzetben dr. Jakab Antalnak kellett az egyházat védelmeznie és a banditizmus erkölcsi szintjén álló állami vezetőkkel tárgyalnia. Egyenlőtlennek és teljesen reménytelennek tűnhetett az a jogi dialógus, amely papok kinevezéséért, teológiai hallgatók fölvételéért, omladozó templomok kijavításáért vagy csak épületromok és romló lelkek megtartásáért folyt. Rejtélyes körülmények között meghalt papokért, titokzatosan eltűnt szellemi értékekért, lerombolásra ítélt templomokért, betiltott vallásos ünnepekért küzdött egész napos munkaidejében. Miközben a nemzetvezető vagy Isten hatalmát bitorolni készülő személy – vagy személytelenség – kiképzett gyilkosok tízezreinek parancsolt, a püspök hatalmában nem volt látszólag egyéb, mint a krisztusi szeretet parancsa és az állandóan lefigyelt, kikémlelt, lehallgatott és följelentett egyház.

Dr. Jakab Antal ezt az emberi ész szerint teljességgel reménytelen küzdelmet is végigvitte, új és Krisztus hűségében élő papokat szentelt, imádságos épületeket emelt, és ezalatt a nemzetvezető, országemésztő világparancsnok egyetlen templomot sem tudott leromboltatni egyházmegyénkben az építés jogcímén vagy az uniformizálás tébolyában.