Az Antikrisztus belénk költözött

Az Aranytízben május 28-án, csütörtökön este héttől Czakó Gábor író Az Antikrisztus és mi című esszékötetét Alexa Károly irodalomtörténész, főszerkesztő mutatja be. Ugyanott, ugyanakkor Czakó Gábor is bemutatja Alexa Károly Hírnapló című könyvét. Az írókat idézve az este reményeink szerint mozgalmasan, egymás szavába vágva zajlik le. Magyarán: kicsit happeningszerű bemutató élménye vár az érdeklődőkre. Mindkét írót megkerestük, először Czakó Gábor válaszolt kérdéseinkre.

– Az Antikrisztus képletesen, tehát a sátáni személytelenség hordozójaként vagy a bibliai értelemben vett sátánfiként jelenik meg?
– A reneszánsz óta szabatos, az idegen szavak kedvelőinek egzakt, tudományos létkísérletet hajtott végre a hajdan keresztény fehér ember előbb önmagán, majd a befolyása alá kerített világon. A történelemben először Föld-szerte és szinte hézagmentesen hatalomra juttatott egy kőkeményen és nyíltan istentelen, sőt Krisztus-gyűlölő civilizációt. Vajon ez a metafizikai váltás mennyiben felelős a földi létezés súlyos gondjaiért? A kísérlet végéhez közeledünk, a mérhető adatokon nyugvó eredmények a következők:
1. Bámulatos műszaki-technikai, tudományos, gazdasági sikerek, megállíthatatlan, de csakis anyagi növekedés.
2. Minden szellemi érték: az ember hite, személye, közösségei, családja, kultúrája dögrováson, a rábízott bolygó életfönntartó rendszere pedig összeroppanáshoz közeli állapotba került.
3. Igazolódott, hogy vagy „gazdasági válság” dönti össze Gazdaságkort, vagy a Föld rázza le magáról.
4. Ha az Örökkévalót, az egyetlen Valóságot elutasítjuk, akkor nem Őt iktatjuk ki a létből, hanem civilizációnkat: a semmi törvényeit vesszük a nyakunkba.

– A címben szereplő „mi” azt jelenti, hogy az Antikrisztus és az ember viszonya mutatkozik meg benne? Akit óhatatlanul is hordoz a világ, mert beléje költözött?
– Az Antikrisztus általunk működik: hívei kezét, homlokát megjelöli, hogy tettei és gondolatai őt szolgálják. A semmit. Tizenkét törvényt ír le a könyv, itt kettőt említek. Az értéktelenségi szerint minél közelebb áll valaki az értékteremtéshez, annál kevesebbet keres. Vesd össze a paraszt és a gabonatőzsdés jövedelmét! A mértéktelenségi kimondja: ami nem növekszik – nem a rák! –, az elpusztul. Mindenütt a deviancia a normális.

– Vannak a könyvnek aktuálpolitikai üzenetei is?
– Igenis! A Nagy Kísérlet szabatosan bizonyítja, hogy a lét ötdimenziós: a négy fizikain kívül van egy azon túli, metafizikai kiterjedése is. Ha erről lemondunk, akkor oda Krisztus, a szépség, a jóság, az igazság, a szeretet nagy négyesének derűje helyébe lám, a semmi, az Antikrisztus lép, a hiány, a szorongás, a sóvárgás, a viszály és a verseny, a mohóság, a gyűlölet rendszere. Akkor odajutunk, ahol vagyunk. Az a politika, amely erről nem vesz tudomást, válságról válságra támolyog, s végül „inni fog Isten tüzes borából, melyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe”. (Jel 14,9) Krisztus szeretetének forró viszonzása tehát nem vallás, hanem a létrontás helyreállítása. Van menekvés még a „vallásosok” számára is: „Uram, bocsásd meg, hogy egy pillanatig nem gondoltam rád!”

– Alexa Károly Hírnapló címmel jelentette meg belső naplóregényét. Vajon mit takar ez a cím?
– A kötetben szerepelnek kiváló írókról, egyházi személyiségekről szóló esszék, karcolatok, tárcák, irodalmi publicisztikák, amelyeket úgy fogalmaztam meg, hogy egy belső napló, egy emlékező regényféleség álljon össze belőlük. A mai eseményekkel kapcsolatban kicsit Marcel Proust analitikus, James Joyce asszociatív szemléletének jegyében írtam meg a múltból fölrévedő emlékeit. Megrajzoltam a külön-külön is érvényes fejezetekben egy regényszerű folyamatosságnak a vezérfonalát, amely nem más, mint hogy megtaláljuk a mai rohadt világban is a normális élet feltételeit.

– Ön, ahogy a kötetből is kiderül, kétlaki, vidéken is, Budapesten is él.
– Amikor csak lehet, el kell menni vidékre, meg kell írni egy verskötetet vagy regényt, el lehet vonulni a könyvtárba, reggelente a madarak röptét figyelni a házunk udvarán, a csicsergésüket hallgatni, lekaszálni a füvet a telkünkön vagy a réten, füttyenteni a kutyának és mindenekelőtt az unokákkal játszani. Megírom például, ahogy elmegy a falusi ház előtt egy lovas kocsi, s erről eszembe jutnak apám lovas élményei a világháborúból. Máskor azt idézem föl, hogyan bikáztak az én gyerekkoromban a Teleki téren a gyerekek. Vagy hogy 1956. november 4-én hogy verték szét a lovas rendőrök a friss sírhelyek közeléből a gyászoló gyerekeket, felnőtteket. A jelenbéli vidéki elvonultság, illetve a fővárosba visszatérések, a kétlakiság magányában előbukkan a tudat mély bugyraiból a múlt. A szülők, az öregapák megidézett meséiből egy olyan világot építek föl, amelyből kiderül, hogy nem vagyunk egyedülálló, individuális személyek. Ehelyett olyan személyiségek lehetünk, akinek családi, baráti kapcsolatain keresztül valódi közösségi élete alakul ki. Élményeimből megrajzoltam egy lírai szövetű regényt, egy látszólag töredezett, de nagyon is egybefüggő emlékiratot az én Magyarországomról.

– Van-e remény az emberarcú életre, azaz hogy valóra váljon az ön Magyarországának képe?
– Úgy kellene élni mindenütt, ahogy mi vidéken élünk, igyekszem egyre többször lenni ott és egyre ritkábban a nagyvárosban. Leírom például a Berzsenyi-emléknapok megünneplését, találkozásomat a helyiekkel és a házamba meghívott íróbarátokkal. Látszólag kis dolgokról van szó: együtt megsütünk, megeszünk egy tepsi húst, aztán jóízű borozgatást és bölcselkedő beszélgetést folytatunk az alkonyi rezifényben. Ugyanakkor a legidillibb, a legaranykoribb pillanatban sem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a szörnyű világot, amelyben élünk, politikai értelemben is le kell nullázni.