Méltatlan a jogállam egyik alapintézményével politikai játékot űzni – mondta Baka András főbírójelölt hétfőn, azután, hogy a parlament immár másodszor nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének. „Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, mi van a szavazás eredménye mögött, hiszen a frakciók úgy nyilatkoztak, hogy támogatják a jelölést” – mondta az államfő jelöltje újságíróknak a Parlamentben a szavazás után pár perccel. „Úgy látszik, mindenki támogatása kevés, talán kicsit kevesebb jobb lett volna” – jegyezte meg a jelölt. A politika felelőssége, hogy egy éve üres a Legfelsőbb Bíróság elnöki széke – fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy vállalna-e egy újabb jelölést, Baka András úgy válaszolt: „Olyan mértéktelen a bizalmatlanság, hogy mindenkinek el kell gondolkodnia, meddig mehet ez a játék”. Kérdésre válaszolva megjegyezte: nem tudja, kinek üzentek a szavazással a politikusok, neki vagy a köztársasági elnöknek, de „véget kell vetni az üzengetésnek”, és tisztességgel megválasztani a közjogi méltóságokat. Arra a kérdésre, hogy jobb lenne-e, ha nem titkos szavazással választanák az LB elnökét, Baka András úgy reagált: más országokban működik ez a gyakorlat, ezért feltehetőleg nem a szabályozáson kellene változtatni, hanem a hozzáálláson.
Az LB korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában járt le a mandátuma. Az elmúlt több mint egy év során az Országgyűlés hétfőn már negyedik alkalommal nem tudott új főbírót választani. Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját az államfő már 2008 májusában jelölte a főbírói posztra, azonban Baka András – csakúgy, mint hétfőn – akkor sem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Sólyom László ezután kétszer is Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte, ám sem 2008 decemberében, sem idén márciusban nem volt meg a szükséges parlamenti támogatás, így jelenleg az LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén.
(MTI)
Baka: El kell gondolkodni, meddig mehet ez a játék + Képriport
Olyan mértéktelen a bizalmatlanság, hogy mindenkinek el kell gondolkodnia, meddig mehet ez a játék – jelentette ki Baka András hétfőn, miután az Országgyűlés nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Méltatlan a jogállam egyik alapintézményével politikai játékot űzni – mondta a szakember.• Határozatképes maradt a parlament• Szili szomorúnak tartja, hogy nem választották meg Bakát• Molnár: A kormány azt szeretné, ha Bakát megválasztanák• Baka nem lesz legfőbb bíró
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!