Összecsapás nélkül ért véget a tüntetések negyedik napja Teheránban. Ahmadinezsád elnök hívei kedd délután foglalták el az előző napi kormányellenes demonstráció helyszínét a fővárosban, de politikai ellenfeleiket nem sikerült kiszorítaniuk az utcáról. Az ellenzék az állami tévé épülete előtt folytatta a tiltakozást. A tömeg fegyelmezett maradt és nem engedett a provokációnak. A kormánypártiak viszont közel sem voltak olyan lelkesek, mint ahogy az állami média sugallta. Más hírforrás nem maradt, a külföldi televízióstáboknak keddtől megtiltották az utcai forgatást. Az ellenzék a blokkolt mobilszolgáltatás miatt közösségi internetes portálokon szervezi az újabb tüntetéseket, és ott teszi közzé saját készítésű videofelvételeit.
Teheránban utoljára az 1979-es iszlám forradalom idején volt hasonlóan feszült a helyzet, amikor Komeini ajatollah hívei megdöntötték a sah uralmát. Az elűzött Reza Pahlavi fia szerint a mostani ellenzék túllépett a tömegdemonstrációk kiváltó okán, és már nem az elnökválasztás eredményét, hanem a vallási rezsim létjogosultságát kérdőjelezi meg.
„A szellem kiszabadult a palackból. Ezúttal az emberek nem fognak meghátrálni, szerintem most a végsőkig el fognak menni a követeléseikkel” – mondta Reza Pahlavi száműzött iráni koronaherceg. A herceg hozzátette, hogy a vallási vezetők lépéskényszerbe kerültek: vagy engednek az utca követelésének, ami uralmuk meggyengülésével lenne egyenlő, vagy bekeményítenek, és még mélyebb legitimációs válságba sodorják magukat. Pahlavi figyelmeztetett: ha a nemzetközi közösség nem áll az életüket is kockáztató tüntetők mellé, a tiltakozók elvesztik a Nyugatba vetett reményüket, a várt politikai fordulat pedig elmarad. Az amerikai elnök továbbra is óvatos. „Erőteljesen támogatom azt az egyetemes elvet, miszerint a nép hangját meg kell hallani, és nem elnyomni” – fogalmazott Barack Obama.
Az iráni külügyminisztérium kedden berendelte a cseh és a brit nagykövetet, és azzal vádolta meg az Európai Uniót, hogy Irán belügyeibe avatkozik. A száműzött koronaherceg álláspontját igazolja, és a rezsim elbizonytalanodását jelzi, hogy a legfőbb vallási vezető, Hamenei ajatollah az iszlám köztársaság megvédelmezésére szólította fel az irániakat, miközben kénytelen volt egyeztetni a négy elnökjelölttel.
(hírTV)