A „fekete csütörtökkel” kezdődött a nagy krízis

Sokan hasonlítják össze a 80 évvel ezelőtt kezdődött gazdasági világválságot a tavaly kirobbant krízissel, azonban a 20-as évek végén bekövetkezett válság okai alapvetően mások voltak. Hasonló volt a tőzsdék gyors összeomlása, a munkanélküliség gyors emelkedése, a bankok csődje, azonban a krízis egy túltermelési és gazdasági szerkezeti változás miatt következett be.

Az első világháborút követően az Egyesült Államokban 1921-ben, míg Európa több országában a húszas évek közepe felé sikerült helyreállítani a károkat, ám a fellendülés csak rövid ideig tarthatott. A háború után a világgazdaság vezetését az Egyesült Államok vette át, de nem volt tisztában megváltozott gazdasági szerepével. A kialakult új gazdasági rendszerben az egész világ Amerika rövid lejáratú kölcsöneitől függött, de ő továbbra is csak belső piacaira koncentrált, és folyamatosan változtatta hitelpolitikáját.

Végül 1928 januárjában a Federal Reserve (FRS vagy Fed, az Egyesült Államok jegybankrendszere) úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túlságosan magasak, és túlzottak a spekulációk is, így 3,2 százalékról 5 százalékra emelte az alapkamatot. Ennek hatására az államokba áramlott a tőke, erre válaszul a többi országban is felemelték az alapkamatot, ami deflációhoz vezetett. Mindezt tovább tetézte az 1929. augusztusban kezdődött gazdasági recesszió.

Világszinten túltermelés alakult ki, s hatalmas mennyiségű cikk vált eladhatatlanná, ráadásul megindult az ipari forradalom harmadik hulláma is. Ezek után 1929. október 24-én, a „fekete csütörtökön” megkezdődött a részvénypiaci recesszió is, sokan innen számítják a válság kitörését. Ekkor – mindmáig tisztázatlan okokból – a New York-i tőzsdén eladási láz tört ki, a részvények árfolyama hihetetlen mértékben zuhanni kezdett.

Az igazi mélypont október 28-án jött, ekkorra 19 százalékos (hozzávetőlegesen ötvenmilliárd amerikai dollárnyi veszteség) csökkenés mutatkozott.

25 százalékosra nőtt a munkanélküliség

Ezt követően több csődhullám söpört végig az Egyesült Államokon a válság alatt. Az első hullám 1930 októberétől decemberéig tartott, ami bankpánikhoz is vezetett, és végső hitelező hiányában nagyon sok bank csődjét jelentette. A következő csődhullámot a restriktív költségvetési politika okozta, 1931 júniusától decemberéig tartott. Végül pedig a válság mélypontján végigsöpört egy harmadik csődhullám is 1932 decemberétől 1933 márciusáig. Ekkortájt a munkanélküliség az Egyesült Államokban 2 százalékról 25 százalékra nőtt. A csődhullámok következményeként egyes államokban nem maradt talpon bank, Herbert Hoover elnök drasztikus adóemelési programja pedig a bankok betétállományának csökkenéséhez, ezen keresztül pedig a pénztömeg beszűküléséhez vezetett.

A megoldás: a New Deal

1933. március 4-én hirdette meg a hivatalába frissen beiktatott Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök új gazdasági-társadalmi irányvonalát, a New Dealt. Kemény kézzel rendbe tették a válságba került amerikai gazdaságot.

A politika világában mágikus számnak tekintett első 100 nap alatt az elnök gyors megoldásokat foganatosított a legsürgetőbb területeken. Négynapos bankzárlatot rendelt el, új banktörvényt vitt keresztül a kongresszuson, megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását engedélyhez kötötte, így helyreállította a bankokkal szemben megcsappant bizalmat. Az inflációs gazdaságpolitika jegyében leértékelték a dollárt. A munkanélküliség megszüntetésére létrehozták a polgári tartalék hadtestet (CCC), a munkások táborokban laktak, ingyenétkezést, szállást, egyenruhát és napi 1 dollár zsebpénzt biztosítottak számukra.

A program keretében erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek, folyószabályozást végeztek. Megalakult a közmunkaügyi hivatal is, melynek feladata a közmunkák szervezése volt.

Előtérben a cselekvő állam

A mezőgazdaság fellendítése érdekében csökkentették a vetésterületet és az állatállományt, a farmereket kárpótolták, és haladékot kaptak adósságaik visszafizetésére. Az iparban megteremtették a tisztességes verseny feltételeit, meghatározták a maximális munkaidőt és a minimális munkabért. Trösztellenes törvényeket fogadtak el, jelentősen megnyirbálták a vállalatok jogait és kiváltságait. A „láthatatlan kéz” politikáját a cselekvő állam koncepciója váltotta fel, megkezdődött a társadalombiztosítási rendszer kiépítése, a munkások védelme állami feladat lett. A szociális intézkedések jegyében elkezdődött a munkanélküliek segélyezése, létrejött a Szövetségi Gyorssegélyező Hivatal (FERA).

A nemzeti szocialista párt útját egyengette Németországban a válság

Európában Németországot sújtotta a legjobban a válság, mivel már annak kirobbanása előtt 5 milliárd dollárnyi hitellel rendelkezett, melynek felét, 2,5 milliárdot a jóvátétel fizetésére fordított. Sok történész a magas munkabérekben látta a gazdasági problémák forrását, melynek hatására folyamatosan vesztett aranytartalékaiból az ország. 1931 júliusában, nem sokkal a Creditanstalt bejelentése után csődbe ment a Darmstadter und Nationalbank. A jegybank nem tudott az aranypénzrendszer miatt segíteni a bankon, így július 13-án bankszünnapot rendeltek el. A márka konvertibilitásának megszüntetése mellett a kormány fizetési moratóriumot is hirdetett. A súlyos munkanélküliség és a gazdasági visszaesés miatt erősödtek meg és kerültek hatalomra a 30-as évek elején a Hitler vezette nemzeti szocialisták, akik az általuk képviselt erőteljes gazdasági beavatkozási politika révén 3-4 év alatt kivezették a válságból Németországot.