Fazekas László a hatvanas-hetvenes években Magyarországon, az akkor Újpesti Dózsa néven szereplő csapat színeiben érte el legnagyobb sikereit, 1980-tól azonban légiósnak állt. Belgiumba szerződött, ahol 1984-ig a Royal Antwerp játékosa volt, végül pályafutását a St. Truiden együttesében fejezte be 1985-ben. Az antwerpeni klubban támadóként 137 tétmérkőzésen 52 alkalommal volt eredményes, így örökre beírta nevét a belga egyesület történelmébe.

Fazekas László megható pillanatai a meccskezdés előtt
Az 1968-as, mexikói olimpián a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként aranyérmet nyert Fazekas napjainkban súlyos betegséggel küzd, az idegrendszer és az izmokat érintő ALS (amiotrófiás laterálszklerózis) miatt állapota rohamosan romlik. Egy belga portálnak nyilatkozva korábban elárulta, hogy nagy vágya még egyszer ellátogatni a Royal Antwerp egy hazai mérkőzésére.
Az álom kedden beteljesülhetett, amint ugyanis arról a Csakfoci beszámolt, az antwerpeniek meghívták Fazekast a keddi, RAAL La Louviere elleni kupatalálkozójára.
A szurkolók korábbi kedvence a pálya széléről üdvözölhette a közönséget, akik felállva tapsolták meg a könnyekig hatódott klublegendát.
A kupameccsen a vendéglátó vezetett, ám a vendégek még az első félidő végén kiegyenlítettek. Újabb gól a rendes játékidőben már nem született, így kétszer tizenöt percnyi hosszabbítás következett – a Royal Antwerp 2-1-es sikerét, egyben továbbjutását érő találatot Gyrano Kerk szerezte meg a 116. percben.
Videón Fazekas László köszöntése:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!