Die Welt (welt.de)
A konzervatív német napilapban M. Lutz és U. Müller Egy Stasi áldozat dühe a vörös-vörös koalícióra címmel készített interjút Dieter Dombrowskival, a brandenburgi CDU pártigazgatójával, aki politikai fogoly volt az NDK-ban, mert megpróbált megszökni az országból. Dombrowski Matthias Platzeck (SPD) miniszterelnökké választása alatt az egykori cottbusi Stasi börtön egyenruhájában tartózkodott a tartományi gyűlés üléstermében. Dombrowski arra a kérdésre, ez a viselkedés összeegyeztethető-e a parlament tekintélyével, kijelentette, valójában az a tény összeegyeztethetetlen azzal, hogy a koalíciós szerződést két Stasi ügynök aláírása szerepel. Hiszen Kerstin Kaiser a Baloldali Párt frakcióvezetője és Thomas Nord tartományi elnök is a „cégnek” dolgozott. Ezért választotta azt a rabruhát, amit az NDK-ban fogva tartott 200 000 politikai fogolynak is viselnie kellett. 1974-ben, 24 évesen Dombrowskit négy évre ítélték. Egy 40 négyzetméteres börtöncellában 28 embert zsúfoltak össze, négy ágy egymás felett, két lavór és WC. Cottbusban a börtönőrök, főként a politikai foglyokat brutálisan bántalmazták. A CDU frakcióvezető elmondta, ma azok többsége, akik szembeszálltak a pártállami rezsimmel, csalódottak és anyagilag rosszabb körülmények között élnek, mint az egykori tettesek. Arra a kérdésre, hogy igaza van-e Platzecknak, amikor úgy látja, a tetteseket és segítőiket kirekesztették, Dombrowski határozott nemmel válaszolt. Éppen ellenkezőleg, Brandenburgban az átalakulás minimális személyi töréssel zajlott. Szinte zászlóaljerővel dolgoznak egykori Stasi alkalmazottak a rendőrségnél, 220 főállású tiszt és majdnem 1300 besúgó. Még az állambiztonságnál is felelős funkcióban dolgoznak egykori titkosszolgálati káderek. Mathias Platzeck kiegyezési felhívásában Kurt Schumacherre, az egykori SPD elnökre hivatkozott, aki a II. világháború után közeledett a Fegyveres SS tagjaihoz. A kereszténydemokrata politikus szerint a miniszterelnök hasonlata sántít. Platzeck tudja, hogy nehezen tudja megindokolni a Baloldali Párttal kötött szövetségét, méghozzá azért, mert Stasi-munkatársak vesznek részt benne vezető funkcióban. Ezért kétségbe esetten keresi a lehetőséget, hogy tettét igazolja. Schumacher határozottan óvott a „vörösre lakkozott fasisztáktól”, amint az állampártot nevezte. Dombrowski szerint Brandenburg semmit sem tett mindeddig, hogy megbékítse a diktatúra áldozatait, még egy Stasi megbízottja sincs a tartománynak. A Baloldali Párt megújulását is az jellemzi, hogy egyre nagyobb befolyásra tesznek szert benne a Stasi besúgói. A tartományi gyűlési frakcióban ül Axel Henschke, aki egykor egy Stasi börtönben őrként dolgozott. Ráadásul még büszke is erre, mert azzal kezdi általában a beköszöntőjét: „Jó napot, hölgyeim és uraim, én vagyok a Stasi-disznó.” Ezen nevetnek mindannyian – milyen ízléstelen!
Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)
A baloldali müncheni napilapban Nico Fried Megérkezés az ellenzékbe című cikkében kommentálja az SPD drezdai kongresszusán történteket. Ez különösen figyelemreméltó a szociáldemokratáknál, hogy egy napon kölcsönösen szidják egymást, mély letargiába zuhannak és közösen haladnak át a politikai lét egész siralomvölgyén – hogy röviddel később ismét fellelkesítsék magukat. Gyakran történt így az elmúlt esztendőkben, ez többnyire összekapcsolódott az új elnök vagy a kancellárjelölt jó beszédével. Sokáig nem tartott, de az SPD képes arra, hogy a reményeit hagyja elveszni, majd később ismét újrateremtse. Így volt Drezdában is, ahol Sigmar Gabriel a hosszú nap végén nagyon jó beszédet mondott. A kongresszus megköszönte neki és vitathatatlanul az egyes számú pártvezetővé tette. Kettős, Andrea Nahles-szel, az új pártigazgatóval közös vezetésről többé szó sem lehet. Gabriel irányítja az SPD-t, és Nahles továbbra is arra vár, végre ő is mondhasson egy jó beszédet. A politikusasszony évek óta abból élt, hogy megmondta az SPD-ban, mások – Scharpingtól Lafontaine-ig – mi mindent rontottak el. Ebben jó volt, mert a felháborodás fontosabb volt, mint a szónoki képesség. De még sohasem sikerült neki, megmondania, miként kellene az SPD-nek helyesen cselekednie. Gabriel sikere csak a kezdet, más nem. Az SPD a szeptember 27-i választási vereség után már görcsösen kapaszkodik a reménybe, hogy nem mér önmagára megsemmisítő vereséget. A drezdai egy olyan pártkongresszussá vált, ahol végre mindenki következmények nélkül kimondhatta, amit gondolt. Egy ellenzéki párt kongresszusa volt, amelynek a kormányzati felelősség hiányában elég ideje jut magára, s erre szüksége is van. Franz Müntefering Drezdában egy utolsó szolgálatot tett az SPD-nek. A távozó pártelnök utolsó beszédében sokkal többet foglalkozott a politikát alakító körülményekkel, mint magával az SPD politikai gyakorlatával. Müntefering helyesen elemezte, hogy az SPD 11 kormányzás után már nem volt érdekes a választóknak. Elképzelés nélküli, a viták miatt megosztott, hatalmi perspektíva nélküli. Kerülte a vádaskodást, magával szemben is. Nem alázkodott meg, de kerülte az önigazolást is. Müntefering ritkán mondta, hogy én, gyakran emlegette, hogy mi. Az SPD válságát akként értékelte, ami: krízisként, melyért nem egyes személyek, hanem mindenki felelős. Nem volt nagy beszéd, de hibái sem voltak. Müntefering utolsó nagy fellépése, talán tudatosan is, de nélkülözte a temperamentumot. Aki lelkesíteni tudja a pártkongresszust, ahogyan azt Müntefering már gyakran bebizonyította, az képes azt megnyugtatni is, s ezt mutatta be Drezdában is. Ezt saját érdekében tette, de távozásával megkönnyítette Gabriel helyzetét is. Nem ez volt az első eset, hogy Müntefering tehetsége segített Gabrielnek, de minden bizonnyal az utolsó.
origo.hu
Pressman, go home! (David Pressman nagykövet eltakarodásának fölöttébb szükséges voltáról)
