Sütő András 1973 utolsó napjaiban írta meg a drámát Heinrich Kleist Michael Kolhaas című regénye nyomán. Kleist hőse a Münzer Tamás-féle parasztfelkelés utáni korszakban él. Jó keresztény és családapa, békeszerető ember, hűséges a feleségéhez, kiváló lókereskedő. Ám két lovát elkobozzák a fejedelem katonái, szolgáit pedig összeverik. Miután kifizeti a zálogot, s visszakapja hátasait, azt látja, hogy a fejedelem csatlósai agyondolgoztatták, tönkretették a két állatot. A béketűrő, törvénytisztelő ember pereskedni kezd, a feleségét küldi el egy kérvénnyel a fejedelemhez, amelyben föltárja az őt ért méltánytalanságokat.
Igazságosztás helyett azonban a fejedelem martalócai a főhős feleségét is bántalmazzák, aki belehal sérüléseibe. A keresztény, pacifista hős elkezdi az igazságért folytatott kilátástalan küzdelmét, ami Kleist interpretációjában abszurddá, már-már szinte értelmetlenné válik, hiszen már a békésebb, pereskedési szakaszban elveszíti a lovak értékének többszörösét. Az asszony halála után megtorlóhadjáratot folytat, Thomas Münzer egykori parasztháborújának mintájára, s e háborúskodás közben megöl vétlen embereket is.
Fokozatosan szembekerül már azokkal is, akik a harc kezdetekor még mellette álltak. Ezek közé tartozik Luther Márton, a reformáció élharcosa is. Végül Kolhaas igazát a fejedelem, a hatalom kisebb helytartója elismeri, s formálisan igazságot szolgáltat neki. Ám a császár, a hatalom magasabb szintjének képviselője halálra ítéli az értelmetlen és barbár vérontás miatt. Kolhaas a paradoxonok paradoxonjaként elismeri a halálos ítélet jogos voltát is, hiszen imádott felesége a halála előtt azt kéri tőle, hogy ne áldozza föl az életét és korábbi, keresztény eszméit egy értelmetlenné vált ügy oltárán.
Sütő Andrást megihlette a regény, s ennek nyomán írta meg az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámát 1973-ban. Mégpedig úgy, hogy nála az önmagával meghasonlott igazságkeresőből szükség szülte szabadságharcos lesz, aki Kleist hőséhez hasonlóan bűntudatot érez, amiért keresztény létére vért ont, ám Kleist hőséhez képest sokkal inkább szükségszerűnek érzi a forradalmi utat, ha másként nem érvényesülhet az igazság.
Sütő drámáját a regényen kívül Kurkó Gyárfás sorsa is megihlette. Kurkó a Magyar Népi Szövetség elnökeként küzdött az erdélyi magyarság, a székelység igazságáért a román hatalommal. Ő is úgy járt, mint Kolhaas Mihály. Igazságát elismerik, de koncepciós perben mégis tizenhat évi börtönre ítélték felforgatásért.
A drámát először 1974-ban mutatták be Kaposváron és Kolozsváron. Az ősbemutatót 1974. október 4-én, egy pénteki napon Kaposváron láthattuk, Zsámbéki Gábor rendezésében, Vajda László és Molnár Piroska főszereplésével. Akkor mind az anyaországban, mind Erdélyben hatalmas sikert aratott, mert megértették a mű rejtett, példázati sugallatát. Az akkori közönség egyszerre ünnepelte a trianoni határokon kívül rekedt magyarság sorsdrámájaként és az 1956-os forradalom siratásaként.
Az Egy lócsiszár virágvasárnapja bemutatója négy évvel Sütő András első igazi nagy műve, az Anyám könnyű álmot ígér című regényremeklés megjelenése után született. Ekkor már Sütőt minden írástudó és olvasó magyar ember az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar irodalom nagy reménységeként becsüli, aki leszámolt baloldali illúzióival, s már régóta túljutott dogmatikus korszakán. Így az Egy lócsiszár virágvasárnapja beteljesítette az Anyám könnyű álmot ígér által fölkeltett nagy várakozást. Sütő ezzel a drámájával kezdi el a nagy tetralógiát, amely a magyar dráma nagyságává, Katona József, Madách Imre, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula méltó utódjává, egyben a nagy nyelvteremtő-nyelvújító erdélyi prózaírók, Szabó Dezső, Nyírő József, Tamási Áron, Koós Károly, Wass Albert méltó szellemi örökösévé tették őt.
A nagy történelmi tetralógia, az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1973), Csillag a máglyán (1974) – Görömbei András kiváló Sütő-monográfiája szerint ez Sütő legnagyobb drámája –, Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1981) hatalom és erkölcs szembenállásának alapkérdéseit boncolgatja.
Az írószövetségi, bemutatórészletekkel fűszerezett beszélgetés résztvevői, Ács János rendező, Csankó Zoltán és Botos Éva színművészek, valamint Elek Tibor és Hanti Kriszta irodalomtörténészek abban egyetértettek, hogy Sütő András történelmi drámáinak egyik hatalmas erénye, hogy a példázatosság soha nem megy a történeti hűség rovására, mi több, mikrokörnyezeti szempontból is remeklésnek számít mind a négy nagy dráma. A nyelvezete pedig csodálatos. Csankó Zoltán szerint „beül a fülbe” ez a mesefakasztó tájban fogant ékes magyarság, rajong érte a dráma minden szereplője és a győri közönség is. A visszajelzésekből tudjuk, hogy mind Csankó Zoltán, mind Botos Éva nagyot alakított a győri előadáson, s Ács János rendezése elnyerte Sütő András özvegyének és leányának tetszését is.
Ács János az eredeti, Kleist-regényből vett részletekkel dúsította föl az előadást. Arra törekedett, hogy kikristályosodjon az előadásból mindegyik, egymásnak látszólag ellentmondó értelmezési lehetőség. Ahogy a közönség reagálásából is kiderült, a nézők azonosultak Kolhaas Mihály tragédiájával. Megértették, hogy a mű ma újra aktuálissá vált. A hatalom, a jelenlegi magyarországi kormány naponta alázza meg az embereket, akik tűrőképességük végső határán vannak, s csak imádkozhatunk, hogy ne támadjanak ma Magyarországon Kolhaas Mihályok, inkább bírják ki a 2010-es választásokig. Ugyanakkor arra is törekedett, hogy a dráma idézze föl a kor hangulatát, amelyeket a Kleist-szövegek pregnánsan hordozzák. Ács János és Csankó Zoltán megpróbálta – sikerrel – megjeleníteni a hívő keresztyén, botcsinálta forradalmár belső, lélektani drámáját is: megéri-e bármely elméleti igazság akár egyetlen ember halálát.
Ez állandó konfliktusa a keresztény igazságkeresőknek: szabad-e szembefordulni az evangéliumok igazságával, a szeretet parancsával. S az előadás megpróbálja – nem könnyű feladat – az aktuális, forradalmi társadalmi mondanivaló, a keresztények vagy forradalmárok vagyunk-e inkább alapkérdés mellett azt is megmutatni, hogy az alapkonfliktus szempontjából az igazságkereső hevület már-már abszurdnak tűnhet Kolhaas Mihály feleségének haláláig. Hiszen Kolhaas a pereskedés időszakában olyannyira sok pénzt elkótyavetyélt, amelyből három-négy lovat is vehetett volna.
Nos, a dráma nagyon sok erkölcsi, társadalmi, lélektani kérdést vet föl. Ezek egyike: vajon az eredeti Kleist-regény Michael Kolhaasa, illetve Sütő András Kolhaas Mihálya vajon igazságkereső, vagy igazságmániás? A másik alapvető kérdés, amely a közönség soraiban megfogalmazódott: meddig tűrheti az anyaország Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és a jelenlegi kormány ámokfutását. Érthető módon, az írószövetségi bemutatón ez utóbbi, konkrét kérdésről nem esett szó, hiszen a Győri Nemzeti Színháznak működnie kell a 2010-es választásokig is.
A harmadik, kínzó kérdés: meddig tűri a jelenlegi kormányzat az erdélyi magyar autonómia megakadályozását, a délvidéki, a felvidéki, a kárpátaljai magyarveréseket, a szlovákiai nyelvtörvényt. Valószínű, hogy csak a választások után van arra remény, hogy az új kormány orvosolni próbálja majd a trianoni országcsonkolás megannyi magyar áldozatának sérelmeit. A győriek előadása újra reflektorfénybe hozta Sütő remeklését, az elhunyt író üzenetét: a Kárpát-medencei magyarság türelme fogytán van. Nem szabad tovább feszíteni a húrt!
