A cigányság helyzete a legnagyobb társadalmi kihívás?

Az eddigi tapasztalatok alapján az Út a munkához program nem visz közelebb a foglalkoztatáshoz, ráadásul túl sokba is kerül – hangzott el az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kiadványainak hétfői bemutatóján.• Cigányintegráció: immár az elitek is pánikolnak

A cigányság helyzete talán a legnagyobb kihívás a magyar társadalom számára – jelentette ki Gémesi Ferenc szakállamtitkár az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány legújabb kiadványainak hétfői bemutatóján.

A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint bebizonyosodott, hogy „nem lehet csak kisebbségpolitikai eszközökkel kezelni” a magyarországi cigányság helyzetét. Megjegyezte: fontos lenne, hogy „a társadalom ingerküszöbét ne csak segélyezési kérdésként lépje át” a cigányság helyzete, mert annak érdemi kezelése nélkül nem tudja a magyar társadalom az uniós csatlakozás utáni modernizációt elvégezni.

Törzsök Erika, az EÖKIK igazgatója arról szólt, hogy a kutatóközpont eredményei „a döntéshozók asztalára kerülnek”, hogy segítsék munkájukat. Ennek része a cigányságról szóló éves jelentésük legújabb kötete, a Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2008.

Út a munkához: „drágább, mint az érintettek segélyezése”

A kötetről az egyik szerkesztő és szerző, Zolnay János elmondta, hogy sem a tartós munkanélküliség, sem a mélyszegénység nem „romaspecifikus”. A kistelepülési gettósodás nem önmagában a romákra vezethető vissza – jelentette ki. A kötet tanulmányai alapján elmondta: a 2008 végén kezdődött Út a munkához program első fél évének tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a program „rendkívül drága, drágább, mint az érintettek segélyezése”.

Szerinte nem kerültek közelebb a rosszul képzett, alacsony iskolai végzettségű tartós munkanélküliek a folyamatos megélhetést biztosító, elsődleges munkapiachoz. Nem valósult meg a mobilizáció, a hátrányos térségekben élők munkahely közelébe költözése, mivel az érintettek számára nincs elérhető lakhatási lehetőség. Zolnay János „stratégiai ágazatnak” nevezte a közoktatást az alacsony képzettségű szegények sorsát illetően. Felhívta a figyelmet arra, hogy – a 2003-ban elhatározott törekvésekkel ellentétben – nem sikerült megfékezni az etnikai szegregációt.

A kötet bemutatja két város, Hódmezővásárhely és Mohács deszegregációs kísérletét. Ugyancsak foglalkozik az évkönyv a 2008 novembere és 2009 augusztusa közötti, hat halálos áldozatot követelő, célzott merényletekkel a cigányság ellen.

Megnőtt a határon túli magyarok vallási igénye

Az EÖKIK másik tanulmánykötete Jakab Attila Vergődésben című munkája, amely a határon túli magyarság egyházi életének történeti változásait mutatja be. Az írás bemutatja, hogy a rendszerváltozásokat követő időkben az egyházak mellett más közösség- és identitásmegtartó helyek is megjelentek, miközben megnőtt az emberek vallási, spirituális igénye.

A közalapítvány munkatársa, Huszka Beáta két tanulmányban foglalkozik az EÖKIK egyik fő kutatási területének számító Balkánnal. Az egyikben a szlovén és a horvát, a másikban a montenegrói függetlenségi mozgalmak mozgósítási érvelésének sajátosságait mutatja be.

Lengyelország megalkotta a maga státustörvényét

Lagzi Gábor történész Lengyelek, de másak című tanulmányában a volt Szovjetunió területén élő lengyel kisebbségekről írva megállapítja, hogy míg a magyarok esetében nagyjából egységes nyelvi nemzetről beszélhetünk, addig Fehéroroszországban vagy Ukrajnában a lengyelek önbesorolás alapján vallják magukat lengyelnek. Mivel nyelvüket nem őrizték meg, identitásukat a római katolikus egyházhoz való tartozás határozza meg.

Lengyelország nemzetpolitikájával is foglalkozik a tanulmány. Azzal például, hogy az egykor Kazahsztánba deportált 60 ezer lengyel hazatelepítésével is foglalkozott az anyaország, amely megalkotta saját státustörvényét, hogy a határain kívül élő lengyelek kedvezményekre jogosító igazolványhoz juthassanak.

Két tanulmánykötet foglalkozik az Európai Unión belüli határon átnyúló együttműködés lehetőségeivel. Majoros András a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió helyzetét elemzi, kimutatva, hogy a 2004-es nagy uniós bővítés és a több anyagi forrás ellenére csökkent a regionális együttműködés lendülete, azért is, mert lassan halad a szükséges közlekedési összeköttetések megépítése.

Hegedűs Dániel pedig megvizsgálta az uniós források egyszerűsített pályáztatását és az elnyert pénzösszegek közvetlen lehívását lehetővé tevő társulások jogszabályi helyzetét, azt, hogy mennyire illeszkedik az EU és a részt vevő országok joganyaga egymáshoz.

(MTI)