Tehát a tárgyban kompetens nyilatkozó. Ha meg nem nyilatkozna, akkor elő lehet szedni parlamenti felszólalásait, konferencia-előadásait. De nyilatkozott. Telefonon. Többek között azt mondta, hogy a Svédországban tizenöt évvel ezelőtt kitalált és bevezetett – innen a svéd modell elnevezés –, ott jól működő, néhány ország által már átvett úgynevezett eszmei járulékkal meghatározottá építené át nyugdíjrendszerünk első pillérét, melyet állami és társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek is szokás mondani. Rögtön pontosítanunk kell: névleges egyéni számlás rendszerről beszélt, mert ez a laikusok számára könnyebben megérthető, mint az angol szakkifejezés (notional defined contribution, NDC) szakszerű fordítása. Ezzel Varga két dolgot mondott. Az egyik, hogy a Fidesz további tőkésítést nem tervez – erre utal a notional –, vagyis nem zsugorítaná az első pillért és nem növelné a második pillért (a járulékok további részeinek a Nyugdíj-biztosítási Alap helyett a nyugdíjpénztárakba irányításával). Pedig a nyugdíjpénztárakat működtető és ebből – teljesítménytől függetlenül – igen tisztes hasznot húzó pénzügyi intézmények, illetve tulajdonosaik hő vágya, még ha ezzel nem is a nyilvánosság előtt szoktak előrukkolni. E vágynak egyébként a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) 2009. november 26-án elfogadott, 452 oldalas záródokumentumában szereplő öt „hivatalos” nyugdíjrendszer-paradigma egyike eleget is tesz. (A hatodik „nem hivatalos”, mellékletben szerepel, szerzője e sorok írója.)
A másik az, hogy a jelenleg járadékkal meghatározott (defined benefit, DB) rendszert járulékkal meghatározottá (defined contribution, DC) építené át. Ez számos okból lenne előnyös. Ezzel a nyugdíjrendszer átláthatóvá, működése könnyen megérthetővé válna. Az átépítés a nyugdíjrendszerbe automatizmusok beépítését jelenti, melyeknek köszönhetően elsimítódnának, egyenletessé válnak a változások. A DB-rendszerek változásairól – automatizmus híján – a működési szabályokat meghatározó politika dönt, s ez nem megy, nem is mehet „rángatózás” nélkül. S időnként nagyon nagyot ránt: gondoljunk például a nyugdíj-megállapítási szabályok 2008. évi változására, amely miatt 2007-ben tömeges volt a nyugdíjba menekülés, csak a rendőrségtől ebben az egy évben mintegy háromezren mentek nyugdíjba – ami felért egy szervezeti katasztrófával –, mert a következő évtől jóval kedvezőtlenebb feltételekkel mehettek volna. Vagy arra, hogy a nyugdíjkorhatár Bajnai-kormány által elfogadtatott 62 évről 65 évre történő emelése rendkívül gyorsan lezajlik: az 1951-ben és ezt megelőzően születettek a betöltött 62. életévükben, az 1957-ben és ezt követően születettek már csak a betöltött 65. életévükben mehetnek nyugdíjba, az egyes születési években féléves az ugrás.
E tempó miatt jelentős foglalkoztatási feszültségek várhatók az egyes évjáratok munkapiaci összetorlódása miatt. Ezt elkerülendő számos, általunk okkal irigyelt országban évi csupán 1-2-3 hónappal emelik a nyugdíjkorhatárt, azt évtizedekre elhúzva. A Gyurcsány-kormány terveiben is lassabb átmenet szerepelt.
És végül: a járulékkal meghatározott (DC) nyugdíjrendszerek kevésbé használhatók a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlására, mint a járadékkal meghatározott (DB) nyugdíjrendszerek. Ott nem lehet 13. és 14. havi nyugdíjat ígérni (vagy csak nyugdíjrendszeren kívüli forrásból).
Varga azonban ennél többet is mondott: „A Fidesznek az az álláspontja, hogy a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, életképességéhez, és abból fizessük a nyugdíjat, amit erre a célra félretettünk”. Majd példálózásba fog: „Most mi történik? Évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből vagy külföldi hitelekből”, ami – szerinte – visszás, megszüntetendő gyakorlat, befejezésül pedig ismét azt hangsúlyozza, hogy „szorosabb kapcsolatot kell teremteni a gazdaság állapota és a nyugdíjak között”.
A Fidesz legszűkebb vezetéséhez tartozó Varga súlyos politikai hibát követett el. Az általa említett 500 milliárdból – valójában majdnem 600 milliárd forintról van szó – a 2010. évi költségvetésben 372,4 milliárd forintot (pontosan 372 380 millió forintot) hivatott pótolni a második pillér miatt az első pillérből kiesett járulék („Magánnyugdíj-pénztári tagdíjfizetés miatti járulékkiesés ára költségvetési támogatás”). E pótlás a második pillért létrehozó 1997. évi nyugdíjreform során megkötött és mindeddig megtartott politikai gentlemen’s agreement, úriemberek (és úrinők) hallgatólagos, adott szóra épülő, jogszabályba nem foglalt megállapodása.
Ha azt mondjuk, hogy nyugdíjrendszerünk felosztó-kirovó, mely úgy működik, hogy a befolyó járulékokból fizetik a nyugdíjakat, akkor végtelenül inkorrekt egy olyan „reform”, mely a járulékok egy részét az újonnan létrehozott tőkefedezeti nyugdíjrendszerbe irányítja, majd a nyugdíjasoknak azt mondja, hogy a csökkent járulékbevétel miatt a nyugdíjakat is csökkenteni kell. Mert végül is erről van szó. Az, hogy e gentlemen’s agreement felrúgandó, nyíltan még senki nem mondta ki, csak vájt füllel érthető célzások hangzottak el. (Hogy kik szájából és milyen érdekek képviseletében, az könnyen kitalálható.)
2007 tavaszán, nem sokkal működésének megkezdése után a NYIKA zárt nyilvánossága elé azonban került olyan, a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) készült anyag, mely éppen ezt ajánlotta (Orbán Gábor–Palotai Dániel: A nyugdíjhiány és az államadósság értelmezése). A NYIKA tagjai megrökönyödéssel hallgatták a szerzők érvelését és azt egységesen elutasították.
Érdemes részleteiben is vizsgálni a központi költségvetés Nyugdíj-biztosítási Alaphoz (NYA) történő, majdnem 600 milliárdos hozzájárulását. A 2010. évi költségvetésben 222,6 milliárd forint nem a második pillér miatti kiesést pótolja. Ebből 20,9 milliárd forint a gyesben, gyetben és rehabilitációs járadékban részesülők utáni központi költségvetési térítés és 3,8 milliárd forint a „korkedvezmény-biztosítási járulék címén átvett pénzeszköz”. A fennmaradó 197,9 milliárd forint a központi költségvetés tervezett hozzájárulása. Ezen összeg egy része a foglalkoztatáspolitikai célú járulékkedvezmények pótlásának is betudható – ez miért is a nyugdíjasokat terhelné? –, de erről nem ejt szót a költségvetés, pedig akár néhány tízmilliárdról is szó lehet, ráadásul kormány és ellenzék is a kiterjesztését ígéri. A közel kétszázmilliárd adófizetői hozzájárulás 7,7 százaléka a nyugellátások 2900 milliárdnál hajszállal nagyobbra várt összkiadásának. Ennyi a valóban „kívülről jött” pénz.
A Fidesznél már tradíció, hogy kétbalkezesen nyúl a nyugdíjügyekhez. 1998-ban az Orbán-kormány programja azt ígérte, hogy a kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét, amit annál is könnyebben megígérhetett, mert akkoriban nőtt a gazdaság, nőttek a reálbérek, az előző évben törvénybe foglalt indexálási szabály (rövid átmenet után svájci indexálás, mely a nettó bérnövekedés felével növelte a nyugdíjakat) pedig biztosította a nyugdíjak reálértékének növekedését.
A reálértékőrzés ígérete akkor üres volt ugyan, de tartalommal lehetett volna megtölteni olyanformán, hogy „akkor is megőrizzük a nyugdíjak reálértékét, ha rosszabb időkben a ma hatályos szabályok szerint csökkenteni kellene”, de ezt nem foglalták törvénybe. A magyarázat alighanem Orbán Viktor összefolyt emlékeiben rejlett, akitől a Bokros-csomag idején az országot jártában azt kérték a nyugdíjasok, „arra tegyek ígéretet, hogy a nyugdíjak nem fognak veszíteni vásárlóértékükből”. (Kossuth Rádió, Vasárnapi újság, 2001. május 20.)
Orbán később úgy emlékezett, hogy ezt 1998 tavaszán, a választási kampány időszakában kérték tőle. Rosszul emlékezett. Ami néhány évvel azelőtt a nyugdíjasok hő vágya volt, azon túllépett az idő. De végzetesnek az 1999. évi nyugdíjemelés ügye bizonyult, mely talán a legfőbb oka volt, hogy a Fidesz elvesztette a 2002. évi választásokat. A hatályos törvény szerint 18,4 százalékkal kellett volna emelnie a nyugdíjakat, de csak 14,2 százalékkal emelte – igaz, az ekkor elvett 4,2 százalékot (ami 36-38 milliárdot jelentett, és nem a közkézen forgó 52 milliárdot) a nyugdíjasok 2001-ben és 2002-ben a 3-3 százalékos pluszemeléssel bőven visszakapták.
Az egyszeri, mindenkit egyformán megillető MSZP-s, 19 ezer forintos „kárpótlás” és a 13. havi nyugdíj bevezetése bizonyult nyerőnek, bizonyítva azt, hogy magyar politikai pakliban a nyugdíjas a dzsóker. A szocialisták nagyon ügyesek voltak: távol áll tőlük a valódi „kárpótlás”. Mert ha az valódi, akkor a kisnyugdíjasoknak vissza kellett volna fizetniük nyugdíjuk egy részét, míg a nagynyugdíjasok kezét jelentős(ebb) summa ütheti, amivel aligha lehetett volna eredményesen kampányolni (a kisnyugdíjasok, nem meglepően, lényegesen többen vannak a nagynyugdíjasoknál). A nyugdíjat ugyanis, rendhagyóan, abban az évben sávosan emelték, 11,0 és 25,5 százalék között, legnagyobb mértékben – jóval a hatályos törvényben előírt mérték fölött – a legkisebbeket.
A történtek csupán 1997 őszéig nyúltak vissza, mikor is a Horn-kormány a jövőre vonatkozóan törvényben rögzítette a nyugdíjindexálás szabályait (arról addig eseti döntések születtek). A szabály a svájci indexálás lett, de csak 2001-től. 1998–2000 az átmenet évei voltak a svájcinál kedvezőbb indexálással. Ezt Horn Gyula miniszterelnök erőltette a törvénybe, tekintettel a közelgő választásokra, a nyugdíjasok szavazatát megszerzendő. Medgyessy Péter pénzügyminiszter (2002–2004 között miniszterelnök) később egy interjúban elmondta, hogy három hónapig ellenállt a nyugdíjjal kapcsolatban elhangzott ígéreteknek, „melyben végül is alulmaradtam, szerencsére azt a ’99-re vonatkozó ígéretsort a jelenlegi kormány már nem teljesítette”. Arra a riporteri kérdésre, hogy ebben igazat ad-e az Orbán-kormánynak, azt válaszolta: „Nem szégyellem, időnként – bizonyos dolgokban – igazat adok nekik. Én valószínűleg másképp csináltam volna, de a dolog érdemi részével, tudniillik azzal, hogy az gazdaságilag túlzó ígéret volt, magam is egyetértek” (Rádai Eszter: Pénzügyminiszterek reggelire, Beszélő/Helikon, Budapest, 2001). Mondta mindezt az az ember, aki nem sokkal később a miniszterelnöki bársonyszék megszerzéséért szemrebbenés nélkül vállalt többszörösen túlzó ígéreteket.
Az Orbán-kormány lépéseit azonban nem a magánszférába visszavonult Medgyessy befolyásolta, hanem Surányi György, az MNB elnöke, a balliberális értelmiség kultikus alakja. 1998 nyarán Surányi György és László Csaba – aki a Medgyessy-kormány első pénzügyminisztere lett – arról győzte meg Járai Zsigmond pénzügyminisztert és politikai államtitkárát, Varga Mihályt, ők pedig Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nem szabad teljesíteni a Horn-kormány ígéretét. Azzal érveltek, hogy az 1999. évi egyensúlyi célok nem teljesíthetők, mert ha az átlagkeresetek és a nyugdíjak növekedése meghaladná a 13-14 százalékot, az nem csupán az „egy számjegyű inflációs cél elérését veszélyeztetheti, hanem a fogyasztás magas importhányada miatt a külső egyensúly alakulása szempontjából is kedvezőtlen lenne”. Konkrétan is megmondta, mit akar: „ez a béreknél 2-3, a nyugdíjaknál 3-4 százalékos reálnövekedést jelent” – utóbbi végül is 4,2 százalék lett. (Az idézetek forrása az MNB által készített, Tájékoztató az Országgyűlés részére az 1999. évi monetáris politikai irányelvekről című dokumentum.)
A történtek akár úgy is értelmezhetők, hogy az Orbán-kormányt már kormányzása legelején csapdába csalták, aminek következtében elvesztette a következő választásokat. Mindenesetre feltűnő, hogy a jegybank egyetlen korábbi és későbbi monetáris politikai irányelvében nem szól külön a nyugdíjakról, csak éppen az 1999. év kapcsán. Surányi György és László Csaba pedig se a színfalak előtt, se amögött semmit nem tett, hogy visszafogottságra intse a hozzájuk oly közel álló ellenzéki SZDSZ-t és MSZP-t. És arról most ne essék szó, hogy mennyire volt szakszerű és megalapozott a jegybank gondolatmenete. Úgy gondolom, hogy nem volt az. A jegybank kötelessége persze az infláció és a külső egyensúly alakulásáért aggódni, de piacgazdaságban szinte kizárt, hogy lakossági jövedelemoldalról infláció fenyegessen (tervgazdaságban annál inkább, ott hiányban csapódott le). A növekvő import által veszélyeztetett külső egyensúlyt pedig más eszközzel is lehet védeni. Erre azonban Surányi Györgytől nem hangzott el javaslat.
A 2002. évi választási kampányban az MSZP ígéretözöne („több pénzt az embereknek”), benne a minden nyugdíjast megillető egyszeri 19 ezer forint és a 13. havi nyugdíj bevezetése eldöntötte a választást. A 2002-ben többnyire „reményígéretekkel” és vonzó jövőképpel operáló Fideszt sokkolta a felismerés, hogy a magyar társadalom mélyszerkezetében négyéves kormányzása alatt nem tudott változást elérni, az ott lakozó „kádári kisember”, a kádári szocializmus évtizedeinek kreatúrája továbbra is a szocialisták társadalmi befolyásának sziklaszilárd alapja, megváltoztatására semmi remény.
A Fidesz csak úgy juthat még egyszer a kormányzás közelébe, ha mindent eltanul az MSZP-től. Ez lett a következő hétéves Fidesz-politizálás vörösfonala. Ebből lett a 2006. évi választások idején 14. havi nyugdíj, de ez vajmi kevésnek bizonyult a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány négyévnyi bacchanáliájához, a nyugdíjkorrekciós program látványos, de nem túl sokba kerülő újabb osztogatásához, valamint az Európai Unió beözönlő – az országot Kánaánná változtató – ezer milliárdjainak felfestett képzetéhez.
Már Gyurcsány Ferenc megérezte, hogy a kádári kisember elöregszik, meg a szelek is máshonnan kezdenek fújni, a szocialisták nem építhetik rá a jövőjüket. Új eszmei alapokat, új tömegbázist kell keresni. A svéd nyugdíjmodell azért veszélyes számukra, mert gátját jelentené a kádári kisember manipulálásának. A svéd nyugdíjmodell nagyon is jó kiindulópont és vitaalap – pontosan érzi ezt a média nagyobb része. A szocialista kampánynak döntően a saját médiája ad helyet: a Népszava, az ATV, a Stop.hu. Ellenben a HVG, a Hirszerzo.hu, a Portfolio.hu, sőt még a Népszabadság is azon sajnálkozik inkább, hogy a racionális vita ellehetetlenült.
A Figyelő címlapsztorija után támadásba lendült az MSZP-kampánygépezet, és azzal vádolta a Fideszt, hogy a svéd modell bevezetése maga volna a „nyugdíjkatasztrófa”, mert a „Fidesz drasztikus
Keresztrejtvény
Napi sudoku
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!