Szemeteket függesszétek Oslóra!

Aztán kiderül, hogy érdemes-e figyelni majd a norvégokra, mivel a 19 éves Carlsent Kaszparov exvilágbajnok vette pártfogásába, ami azt is jelentheti, hogy nem az orosz világbajnok-aspiránsokat favorizálja, hanem inkább az északi tehetséget fogja támogatni. A Botvinnik-iskola egykori tanulója tehát mint professzionista menedzser (?) szívesebben venné, ha a szuperklasszis Magnus Carlsen lenne majdan a sakkvilágbajnok, és nem egy orosz hazafi.

Ehhez kapcsolódik a legfrissebb hír: a FIDE (a világ sakkszövetsége) hivatalos rangsorában az első helyen szerepel Carlsen 2810, a második Topalov 2805, a harmadik Anand 2790 ponttal (ez idő szerint a hivatalos világbajnok). A negyedik helyen van Kramnyik exvilágbajnok 2788 ponttal, ő detronizálta Kaszparovot 2000-ben. Pikáns szituáció. Kaszparov ugyan visszavonult a sakkozástól, de Élő-pontjaival (2818) ő lenne az első, ha szerepeltetné a FIDE vagy a az orosz szövetség. Kaszparov a politikai ellenzék egyik érdekes alakja, Putyin ellen szállt harcba, mivel nem ért egyet a kétszer megválasztott elnök, illetve most miniszterelnök politikájával. Putyin népszerűsége egyelőre töretlen.

Kaszparov esélye halvány – egyelőre. Sakkban biztosan győzne. Ha nem lehet belőle elnök, marad az emlékezés, amivel az új elszámolás (önelszámolás) bukkan a felszínre kristálytisztán. Nemigen van apelláta. Mindeddig szabadon úszkálhatott, de most nem lehet tudni, hogy képes-e újra vízre szállni – ahol Houdini melléknév illetné meg. Ez itt a komoly kockázat.

Kaszparov, a „guruk guruja” elbátortalanodott kissé. A történelemben nincs olyan egyéniség, aki saját pályáján megtanult volna akár csak repülni. Leonardo da Vinci életében nagyon közel jutott a titokhoz, de még neki sem sikerült akár csak néhány pillanatig is lebegnie, ahogy szerette volna. (Szomorú dolog.)

Garry Kaszparov a világ tetején volt tizenöt évig és elkápráztatta a sakktársadalmat, de az állandó csodakeresés, úgy látszik, most már nem az igazi életcélja. Hogy most egy fiatal norvég zseni társaságában mit tud majd alkotni, meglátjuk. Azt megtapasztaltuk, hogy legjobbnak lenni nem lehet örökké. A nagy Aljechin is bevallotta, hogy örökké nem lehet bajnok senki sem, de neki kivételként a sors megengedte, hogy világbajnokként hagyja itt a trónust. Tragikus élete volt. A sakkozás remélhetőleg megtalálja a mostani dzsungelből a világos utat a következő generációk számára, és bizonyára kiheveri a heveny támadásokat az idő és a számítógépek oldaláról: a fejlődés egyelőre a pénzváltók korának kedvez, de ezt túléljük, túl kell élnünk.

A sportok közé számítunk – ami ötszáz év alatt szép teljesítmény, ha a kártyajátékok szegényes eltünedezéséhez viszonyítjuk. Snapszli és a többi. Piatnik stb. A gyönyörű sakk-kultúra végre elérkezett a fiatalsághoz a maga szintjén: el lehet utasítani a csalást, a hamiskártyázást vagy más becsapásra épülő könnyed foglalatosságokat a népek szabadidős szórakoztatásaként. Hála Istennek. A sakk irodalma megkapaszkodik a bulvár- és a középszerű szórakoztató írások, a színes történések humoros fordulatainak mutatványai között, s jószerivel a napilapok sakkrovatainak köszönhetően népszerűségnek örvend. Mit is kérhetnénk többet egyelőre?

Milliók sakkoznak, és alig száz-százötven év alatt a sport ázsiója még a művészi fokozatokon is rendeződik. Vitathatatlan, hogy erősíti nemzeti büszkeségünket is. A magyar elit megelégedésére Trianon után a sakkolimpiákat a magyarok 1926-ban és 1927-ben olimpiai győztesként, a legkiválóbbak előtt nyerték meg. A szellemi viaskodásban London, Hága, majd 1936-ban München világraszóló sportdicsőségként kerültek be a kódexbe, s a magyar név dicsőségét évszázadokig megőrzik. Pakson, a Maróczy téren mindenki megszemlélheti az emlékeztető arany-, ezüst-, bronzérmeket – száznál többre lehetünk büszkék. Egy kitépett szívnél nem nagyobb hazában minden értékre oda kell figyelnünk.