Jönnek az oroszok – Huszti a kulisszák mögül súghat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szerdán kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott 2010-es évének felkészülési szakasza, amely igen hosszúnak ígérkezik: szeptemberig tart majd, mivel ezúttal is „kihagyjuk” a világbajnokságot. Az első találkozón a közvetlen világelithez tartozó Oroszországot látja vendégül Győrben Erwin Koeman és legénysége, és a számok nem kecsegtetnek túl sok jóval. A szerdai találkozót mindenesetre szurkolja végig együtt a Magyar Nemzet Online-nal!

2010. 03. 02. 9:02

A szűkös reformlehetőségektől függetlenül azért a májusi, Németország elleni és az egy héttel azt követő, Hollandiával esedékes találkozón próbálkozhat Koeman, de nem mondható borúlátónak az oroszok elleni barátságos mérkőzés előtt sem. Amiből a mester önbizalma táplálkozik, az egyrészt honfitársa, a szbornaja kispadjáról éppen szerda este búcsúzó hadvezér, Guus Hiddink alapos ismerete – éveken át dolgozott a sztáredző mellett „másodhegedűsként”. Másrészt mint arról a Telkiben hétfő este tartott sajtóankéton is szót ejtett, a Feyenoord edzőjeként egy alkalommal 1–0-val küldte haza a Hiddink dirigálta PSV-t. A kapitánynak ráadásul ott van legkiválóbb „oroszországi kémje”: Huszti Szabolcs.

A Bundesligából a futballtörténelem utolsó UEFA-kupáját megnyerő orosz Zenit Szentpétervárhoz igazoló ballábas középpályás klubtársai közül négyen is tagjai a Győrben fellépő alakulatnak (Anjukov, Bisztrov, Gyenyiszov és Zirjanov), de mivel a 19 futballista közül csak négyen légiósok, Huszti bőven szolgálhat titkokkal, testközeli tapasztalatokkal főnökének. Koemannak biztosan szüksége lesz a tanácsokra…

Orosz futball – fényévekre a magyartól

Az orosz futball a Szovjetunió széthullása utáni mélyrepülést követően ma már fényévekre elhúzott a magyartól, legutóbbi két találkozásunk alkalmával – 1993-ban – idegenben 3–0-ra, itthon 3–1-re kaptunk ki (lásd keretes írásunkat). A jelennel kapcsolatban csak néhány villanás Keletről, kezdjük!

A 2008-as Eb-n elkapták a címvédő Görögország grabancát, majd örök mumusunkat, Svédországot leckéztették meg, és Hollandia „testén” keresztül jutottak éremhez a tornán (érdekesség, hogy éppen a svédek és a hollandok jönnek majd szembe az Eb-selejtezőkön is Koeman csapatával). Oroszország 14 év alatt a FIFA-rangsor 40. helyéről a 13.-ra küzdötte fel magát (a mieink az 52. helyen állnak, Burkina Faso mögött eggyel…). A kontinensnyi állam klubcsapatai közül a Rubin Kazany ősszel idegenben verte a Barcelonát, otthon döntetlenre végeztek a felek – a CSSZKA Moszkva még mindig versenyben van a 2009–2010-es BL-kiírásban (a Debrecen sajnos csak pofozógépnek volt jó, bár a BL-be jutással is óriásit lépett előre). Andrej Arsavin, aki akkor távozott a Zenitből, amikor Huszti odament, az angol bajnokaspiráns Arsenal csatársztárja. A glória azért nem verőfényes: a szbornaja nem jutott ki a 2006-os és a 2010-es vb-re sem.

Juhász játszhat, Dzsudzsák nem

Győzelmi esélyeink aligha lehetnek szerda este (a találkozó 19.30-kor kezdődik, eseményeit kövesse percről percre a Magyar Nemzet Online oldalán!). Szegény embert még az ág is húzza: Európa futballközvéleménye gyakorlatilag három honfitársunkat tartja nyilván, Juhász Rolandot, Dzsudzsák Balázst, illetve Gera Zoltánt. Közülük mindössze az Anderlecht középhátvédjére számíthat Koeman, Dzsudzsák a Waalwijk elleni, 5–1-re megnyert PSV-s bajnokiján sérült meg (ahol előbb gólt lőtt, majd gólpasszt adott), a Fulham jelenleg szárnyaló középpályása pedig saját döntéséből hagyta faképnél a válogatottat a vb-sorozat záróeseménye, a Dániában meglepetésre megnyert meccs előtt.

Kétévente ilyenkor együtt kell vele élnünk, hogy a legközelebbi, téttel bíró mérkőzésre szeptember elejéig várnunk kell. Akkor kezdődnek ugyanis a 2012-es lengyel–ukrán közös rendezésű foci-Eb selejtezői – vetélytársunk Hollandia, Svédország, Finnország, Moldova és San Marino, amely országok közül az utolsó kettőn kötelező felülkerekedni. Előrelépést Finnország megelőzése jelentene, reményt a kijutásra pedig Svédország megleckéztetése adhatna. Nehéz (bő másfél) év előtt állunk.

Magyarország–Oroszország barátságos labdarúgó-mérkőzés, Győr, ETO Park, szerda 19.30
Magyarország: Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München) – kapusok; Szélesi Zoltán (DVSC), Bodnár László (DVSC), Gyepes Gábor (Cardiff City), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (FC Sion), Bodor Boldizsár (Roda JC), Horváth Gábor (Videoton FC) – védők; Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Huszti Szabolcs (Zenit), Dárdai Pál (Hertha BSC), Tőzsér Dániel (Genk), Buzsáky Ákos (QPR), Koltai Tamás (Győri ETO) – középpályások; Rudolf Gergely (DVSC), Torghelle Sándor (Augsburg), Szalai Ádám (Mainz). Szövetségi kapitány: Erwin Koeman
Oroszország: Igor Akinfejev (CSSZKA), Vlagyimir Gabulov (Dinamo Moszkva) – kapusok; Alekszandr Anjukov (Zenit), Alekszej Berezuckij (CSSZKA), Vaszilij Berezuckij (CSSZKA), Szergej Ignasevics (CSSZKA), Gyenyisz Kologyin (Dinamo Moszkva), Renat Janbajev (Lokomotiv Moszkva) – védők; Gyinyijar Biljaletgyinov (Everton), Vlagyimir Bisztrov (Zenit), Igor Gyenyiszov (Zenit), Konsztantyin Zirjanov (Zenit), Szergej Szemak (Rubin Kazany), Igor Szemsov (Dinamo Moszkva), Dmitrij Torbinszkij (Lokomotiv Moszkva) – középpályások; Andrej Arsavin (Arsenal), Alekszandr Buharov (Rubin Kazany), Roman Pavljucsenko (Tottenham Hotspur), Pavel Pogrebnjak (VfB Stuttgart). Szövetségi kapitány: Guus Hiddink

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.