Nyelvünk alulnézetből – Beszélgetés Nyelvész Józsival

Sokunk napi olvasmányává vált a jelenkor magyar tolvajnyelvét szótárformába öntő Szlengblog, a szócikkek aláfestésére írott történetek állandó szereplői pedig szinte hús-vér életre keltek a virtuális térben. E sorok írójának is „személyes” ismerőse egy közösségi portálon például Sikonya Gyula bácsi, a „nagyúr”, aki a „birodalmi Golffal csapatja” a tokodi utakon. Az internetes napló Dublinban élő szerzőjével, a Nyelvész Józsi írói név mögül csak nemrég előbújt Nebehaj Viktorral stílszerűen a világháló segítségével beszélgettünk.

– Pár évvel ezelőtt egy kollégám ajánlására kezdtem el olvasni a Szlengblogot, és emlékszem, hányszor próbáltuk hasztalan kitalálni, ki lehet a szerzőként feltüntetett Nyelvész Józsi mögött. Annyiban maradtunk, hogy biztosan olyasvalaki, aki hivatásszerűen is írásból tartja el magát. Kvázi kolléga. Erre nemrégiben kiderült, hogy Józsi, alias Nebehaj Viktor a Google dublini irodájában dolgozik a keresőalgoritmus fejlesztésén. Hogyan került oda?

– Hat éve állást kerestem, és egyszerűen jelentkeztem a Google egyik hirdetésére. Eredetileg a társaság reklámok elhelyezésével foglalkozó részlegéhez mentem volna, aztán vagy tíz állásinterjú után itt kötöttem ki. És mivel a különböző alkalmazásokat szerettem volna magam is kipróbálni, nyitottam egy blogoldalt. Ha meg már van blog, gondoltam, legyen rajta valami értelmes tartalom is. Így kezdődött.

– Kicsit furcsának tartom, hogy valaki Dublinban, idegen nyelvű közegben foglalkozik a magyar nyelv egy folyton változó szeletével, vagyis a szlenggel. Honnan értesül az új szavakról? Segít ebben valaki?

– Napi tíz–húsz olyan levelet kapok, amelyekben új szavakat ajánlanak az olvasók. Ezek nagy része persze nem használható fel, mert csak üres, öncélú trágárság, de mindig vannak közöttük olyanok is, amelyekből szócikk és történet készülhet. Amúgy pedig attól még, hogy nem élek Magyarországon, a magyar az anyanyelvem. Ettől nem tudok és nem is fogok elszakadni, ráadásul sokat beszélek a szüleimmel, a magyar barátaimmal, szóval benne élek a nyelvben, így elér hozzám a szleng is.

– A szlengszavak kerülnek ki a blogra, vagy most már a blog gazdagítja a szlenget? Azért kérdezem, mert például pont a Magyar Nemzet interjúja után híresült el a „nokiás doboz” kifejezés, de úgy, hogy az írás megjelenésének másnapján már szócikk lett belőle a blogon. A nokiás doboz most akkor a szlengből került a blogra, vagy a blogból a szlengbe?

– A két dolgot nem lehet élesen szétválasztani. Vannak olyan kevéssé ismert szavak, amelyek a blog révén kerültek a szleng főáramába, tehát valamilyen szinten alakítom a nyelvet, és ezt megpróbálom felelősséggel tenni. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha egy kifejezés nem jó, nem ragadja meg az emberek figyelmét, nem tetszik nekik, akkor nem is terjedhet el, hiába van kint a Szlengblogon. Úgy szerkesztem az oldalt, hogy a legjobb szavakat válogassam ki, a történetek pedig szándékom szerint őszintén kirajzolják a magyar valóságot.

– Nagyon érdekes a blog a szerkezete. Nem egy puszta szótár, hanem inkább szótárregény, visszatérő szereplők történeteinek füzére, hasonló, mint Temesi Ferenc Por című munkája. Van irodalmi előképe a blognak?

– Amikor elkezdtem írni, még nem alakult ki a jelenlegi szerkezet. A Porról talán egy éve hallottam először, de máig sem olvastam. Ha legközelebb hazautazom, talán megveszem. Szóval önmagától, a blogolás folyamán alakult úgy, hogy a szavak jelentésének érzékeltetéséhez kis, párbeszédes történeteket találjak ki. Az elején egyáltalán nem írtam ilyeneket, most pedig ezek váltak a legfontosabbakká.

– És a figuráinak sincs irodalmi előképe? Hrabali vagy moldova györgyi alakokat vonultat fel, olyan tipikus „kocsmaarcokat”, akik az alapvető „suttyóságuk” ellenére is szerethetőek.

– Nincs irodalmi előképük, ezeket a figurákat a való világból emeltem át a blogba. Ismerősökről, barátokról mintáztam őket, és remélem, hogy egyikük sem „talál meg” emiatt! Én is köztük vagyok különben, a Kisnovák alakjában.

– Szereti a hasonló figurákat? Szeret közöttük lenni?

– Persze, ez egyértelmű. Sokat mozogtam ilyen környezetben, és azt hiszem, hogy ezek az emberek nem kevesebbek, hanem inkább többek, mint mondjuk a mai celebvilág néhány képviselője. Arról nem is beszélve, hogy ez a valóság, a való élet, amit nem csokornyakkendőben élünk. Szerintem pont ez adja meg azt a pluszt, amiért szeretik az olvasók a blogot.

– Miért döntött úgy, hogy Nyelvész Józsi mögül kilép, és megmutatja magát?

– Eleinte kényelmes volt az álarc, mert így azt írhattam, amit csak akarok. Mostanra viszont elég sok mindent elértem ezzel a naplóval, tavaly például a Goldenblog kategóriagyőztesévé választottak, úgyhogy már névvel is azt írok, amit akarok. Most már magát igazolja a blog, és nem kell azon agyalnom, hogy ez vagy az a bejegyzés tetszik-e például a főnökömnek, vagy sem – mondjuk nem olyan helyen dolgozom, ahol ki lennék téve ilyen veszélynek. Ráadásul előbb-utóbb úgyis fény derült volna a kilétemre, úgyhogy jobbnak láttam, ha magam állok ki a közönség elé. És azt is nyilvánvalóvá szerettem volna tenni, nem kell újságírónak lenni ahhoz, hogy valaki jó szövegeket alkosson.

– A barátai sem tudták, ki az a Nyelvész Józsi?

– Volt olyan eset, hogy hazamentem látogatóba – az első években elég sűrűn jártam haza –, és azzal fogadtak az ismerőseim, hogy képzeld, találtunk egy jó blogot. Persze a Szlengblogra gondoltak, de nekik sem árultam el, hogy az enyém.

– Azt meddig akarja titkolni, hogy egy másik kultikus blogot, a Tardát is Nebehaj Viktor írja?

– Tudom, hogy sokan ezt hiszik, de nem így van. Hasonlóak a figuráink, de ennek az a története, hogy a Tarda későbbi szerzője Nathanp néven rendszeresen kommentelt a Szlengen, nagyon jó stílusban, én pedig írtam neki egy levelet, hogy szerintem saját oldalt kellene indítania. Próbálok közösséget kialakítani a hozzám közelálló blogerekkel. Nincs közöttünk rivalizálás, azt szeretném, ha a magyar hétköznapok kultúrája és az általam nagyon szeretett magyar nyelv egy szelete minél több helyen jelenne meg a maga valójában. A Tarda, a Szleng, a Tibor, a tudod melyik és még egypár blog egyaránt a magyar kultúráról és a nyelvről szól alulnézetből, vagy legalábbis a hétköznapi ember szemszögéből.

– Hány látogatója van naponta az oldalnak?

– Ez sok mindentől függ, például attól is, hogy szerepelek-e mondjuk a tévében, vagy sem. Jó pár hónapja napi háromezer volt a minimum, akkor is, ha éppen nem posztoltam. Ma már nem megy ötezer alá, akármit is csinálok. Egy jó szócikk akár napi tizenöt-húszezer látogatót is hoz.

– Hány szócikknél tart most, és meddig akarja bővíteni a szótárat?

– Körülbelül 780 szócikknél tartok. A blog szinte abbahagyhatatlan, mert minden nap születnek új kifejezések. Inkább azzal a problémával küzdök, hogy nincs időm napi két-három szócikk megírására. Most úgy gondolom, hogy az év végéig, de legalább a második feléig folytatom a blogolást. Azután egy kis szünetet tartok, mert ez elég nehéz munka, aztán, ha lesz rá igény, újra belefogok.