Az eurókötvény lejárata 2011. december 21., hozama 6,7 százalék. A kibocsátás időzítése a szakértők szerint két okkal függhet össze. Egyrészt azzal, hogy a napokban fizette vissza Ukrajna 35 milliárd jen (mintegy 420 millió dollár) értékű kötvényét, amit még 2006-ban bocsátott ki. A másik ok az lehet, hogy sikertelennek tűnik a kormánynak az a terve, hogy még az év vége előtt privatizálja az Ukrtelecom állami távközlési vállalatot.
A kormány 10,5 milliárd hrivnyát (1,3 milliárd dollár) remélt a 92,79 százalékos állami tulajdonrész eladásától, a befolyó összeget a költségvetés hiányának a finanszírozására költötte volna. Egy ukrán kormányzati forrás ugyanakkor kedden a Reutersnak azt mondta, hogy csupán egyetlen ajánlat érkezett. Ez azt jelentheti, hogy későbbre tolódik a magánosítás – mondta a forrás.
Ukrajna szeptember 16-án tízéves és ötéves lejáratú, dolláralapú eurókötvényekkel jelentkezett a nemzetközi hitelpiacon. A tízéves futamidejű kötvényből 1,5 milliárd dollárnyit, az ötévesből 500 millió dollárnyit bocsátottak ki. Előbbi hozama 7,75 százalék, utóbbié 6,875 százalék. A szeptemberi kibocsátásra az után került sor, hogy Ukrajnának júliusban több mint 15 milliárd dolláros új hitelprogramot hagyott jóvá a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa.
(MTI)
Jön a negyvenmillió dolláros focimeccs az Infantino-serlegért
