Pethő Sándor: A Magyar Capitoliumon

Nem bírtunk hinni többé regeneráló öntevékenységünk sikerében. Elszorult a mellünk, ha arra gondoltunk, hogy ez a nemzedék nem örökölt atyáitól egyebet, mint egy kis néprajzi rezervációt egy ezeréves államterület helyén, s egyben erre az ivadékra hagyták fél évszázados szociális és gazdasági mulasztásaiknak minden halálos következményét. Egyre világosabbá lett előttünk, hogy történelmünk legnagyobb feladatát és kötelességét hárították reánk, s egyúttal mindent, de mindent elszalasztottak vagy elvétettek, ami szükséges lett volna, hogy e roppant feladat és kötelesség anyagi és erkölcsi erőkifejtésünk legmagasabb feszültségű pontján találjon bennünket. (…) Bizonyos, hogy amikor az ember a legtárgyilagosabb akar lenni, eltúlozza saját korának szemléletét még akkor is, ha azt hiszi, hogy egészen kievickélt a napi politika terhes unalmasságaiból és gyakran megtévesztő és kétségbeejtő zavarainál. Túlozzuk a bajt és a veszedelem félelmét éppúgy, mint ahogy túlozzuk saját ítéletünk és fogalmunk jelentőségét.

A teljes cikket ittolvashatja.

(Magyar Nemzet, 2010. december 24.)