Pilhál György: Az én csuhásom

Kolontári kutya szaladgál a kertemben. Szaladgál? Fázósan kucorog a kopott kutyaól két régi tulajdonosa mellett a kiszolgált subaszőnyegen, néha bánatosan vakkant egyet, fejét félrebillenti. Rezgő – így nevezem – hálás kosztos, fényesre nyalja a horpadt kutyatálat. Ha elmegy mellette az ember, két lábra áll, szinte kiköveteli a simogatást. Hát persze, hogy megsimogatom, meglapogatom az oldalát, beletúrok a bozontjába, beszélek hozzá. Neki ez jár, ő a bajból jött, messziről, az élet és halál mezsgyéjéről. Vörösiszap sodorta azt az öreg sezlont, amelyen kucorgott szegény azon a rettenetes napon, tűzoltó keze mentette meg, állatvédőkhöz került, onnan hozzám…

(Magyar Nemzet, 2010. december 24.)