„A kaukázusi embert erőszakkal sem lehet megtörni”

Nemrégiben az orosz légierő lebombázott Ingusföldön egy terroristabázist. A hírt felkapta a világsajtó is, arról azonban kevesen tudnak, hogy az Észak-Kaukázusban szinte mindennapos a fegyverropogás. Ezt erősíti meg taxisom is, akinek a nagyjából 150 kilométerre lévő Sztavropolból gyakran van fuvarja Ingusföldre. Mint megjegyzi, a legcsendesebb hely a térségben ma Csecsenföld.

Már Moszkvában megcsap a Kaukázus szele. A repülőtereken, a metróban, de még a plázákban is szemmel látható, hogy szigorították a biztonsági intézkedéseket. Az a hír járja, hogy a Domogyedovón január végén elkövetett merénylet tettesei utáni nyomozás vezetett el a terroristák dagesztáni kiképzőbázisához, ahol 17 szélsőséges életét vesztette a légitámadásban, keresnek azonban még egy öngyilkos merénylőt, aki talán már Moszkvában van. Délen már megszokták az állandó feszültséget. Sztavropolban, a „Kaukázus kapujában” ugyan nyugodt a helyzet, Oroszország leginkább instabil régiójáról azonban sokaknak van közvetlen élményük.

Néha lövöldözésre ébred az ember

Igor, a taxisom meséli, hogy gyakran kell utasokat fuvaroznia a közeli Kaukázusba. Ilyenkor ott alszik, s nem egyszer veri fel álmából lövöldözés. A rendőrség különleges egységei ugyanis le-lecsapnak a szélsőségesekre. – Eleinte félelmetes volt a fegyverropogás, de már megszoktam – meséli. – Hová vezet a szegénység? – teszi még hozzá. Igor háromszáz dollárnyi fizetésével bizony Ingusföldön vagy Dagesztánban sokan kiegyeznének. A Kaukázusba rengeteg pénz ömlik a központi költségvetésből, azonban ez sem nagyon enyhít a nyomasztó munkanélküliségen. A korrupció ugyanis jócskán megcsapolja e támogatást. Kiveszik ebből a maguk részét már a moszkvai csinovnyikok, majd a helyi kiskirályok is. Ide vezetik vissza legtöbben a szélsőséges eszmék táborának növekedését is.

– Ma az etnikai és vallási indítékú terrorizmus maximum tíz százalékot tesz ki. Az elégedetlenség alapvetően szociális alapú – fogalmaz Alij Totorkulov, a Kaukázusi Népek Oroszországi Kongresszusának elnöke, megjegyezve, hogy nem is a szegénység, hanem a megaláztatás, az erőszak és az igazságtalanság kerget sok fiatalt a hegyekbe.

Az elveszett nemzedék

Elveszett nemzedékről beszél a térséggel foglalkozó szociológus, Natalija Zubarevics is. Arról, hogy a fiatalok jelentős része kvázi háborúban nőtt fel, nincs munkája, s ami a legaggasztóbb, már nem ismer el semmiféle tekintélyt. Az elmúlt két évtizedben megtört a vének tanácsának ereje, s a muftik nagy része sincs hatással az új generációkra. Ezekkel a gyerekekkel ma igazából csak a rendőrség foglalkozik, ami szintén a radikális tanok felé löki őket. A kaukázusi iszlám közösségekben ráadásul egyre nagyobb az aránya a külföldön végzett vallási vezetőknek, akiket megdöbbent a helyi iszlám felpuhultsága, s akikkel szemben az idősebbek vitaképtelenek. Így aztán a fiatal titánokat veszélyes elemeknek bélyegezve inkább feljelentik. Eközben a frissen végzett vallási értelmiség mérsékeltebb része életét féltve s a kilátástalanságot érzékelve inkább elhagyja a régiót.

Nem segíti a térség pacifikálását az sem, hogy a központból ide érkező csinovnyikok nagyrészt a 19. században a Kaukázus ellenállását legyűrő Jermolov tábornok filozófiáját követnék. Ennél láthatóan hatékonyabb a csecsen recept, ahol Moszkva a központi támogatásokkal lojálissá tett, erős kezű helyi vezetőre bízta a rendteremtést.

Erőszakkal sem lehet megtörni őket

– Nem kell démonizálni a Kaukázust. Meg kell azonban érteni, hogy az itteni emberek szabadok. Itt nem volt jobbágyság, ami megtörte volna őket – oktat Marat, a vlagyikavkazi egyetemista. – A kaukázusi embert erőszakkal sem lehet megtörni – folytatja, nyomatékul megemlítve, hogy errefelé nem tartják férfinak azt, aki nem volt katona.

A repülőtérre újra Igorral megyek, aki ezúttal arról értekezik, hogy nem lenne jó, ha a kaukázusiak megkedvelnék Sztavropolt. Nincs velük különösebb baja, ám hiába a hegyek közelsége, érezhetően idegenkedik attól a bizonyos Marat által említett belső szabadságtól.