„Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske / Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!” – szól az ismert gyermekdal, és egyáltalán nem csak úgy, bele a vakvilágba. Az ének a keresztény kultúrkörben „kivirágzott” virágvasárnap ünnepéhez kapcsolódva szökkent szárba, és mint Török Csaba atya mondja, egy bizonyos kapun most – mint Jézus a jeruzsálemin – mi is átbújhatunk, csak akarnunk kell. A krisztinavárosi Havasboldogasszony-templomban szolgáló fiatal pap a virágvasárnap kultúrtörténete és a szertartások fejlődése mellett arról is beszél, mit jelent ez a vasárnap az egyes ember számára.
– A Jézus kereszthalála előtti utolsó napokról tudjuk, hogy mi történik; ezen a vasárnapon tényszerűen bevonul Jeruzsálembe, négy evangéliumi leírásban is olvasható – szögezte le rögtön Csaba atya. – A virágvasárnap megünneplésének különleges szokásai a bibliai hagyományon kívül a jeruzsálemi egyház liturgiájából formálódtak. Bibliai elem mindenképpen az útvonal – Betániából az Olajfák hegyén keresztül a lefelé vezető országúton a Kedron patak völgye felé, és aztán be azon a kapun, amit Aranykapunak hív a későbbi hagyomány.
Bibliai adat az is, hogy Jézus szamárháton érkezett, és az is, hogy a jelen lévők ünnepléssel fogadják őt. Ennek a hangsúlyai a különböző leírásokban eltérőek, de amit mind Máté, Márk, Lukács és János evangélista is leír, hogy e szavakkal fogadják: „Hozsanna Dávid fiának” – ennek emlékét őrzi a 118. zsoltár is. A „hozsanna” szó jelentése: „ments meg”, „szabadíts meg”, mégpedig a lehető legkonkrétabban, „ments meg most, bajban vagyok”.
Messiásmodellek
Csaba atya ezt mondja: – A zsoltár egyértelművé teszi, hogy Jézus bevonulásának hátterében „a messiás király” érkezésének gondolata állt – az viszont, hogy messiás alatt mit, kit értett a nép, már nem ilyen egyértelmű. A Jézus korabeli messiásmodellek közül az egyik a Dávid házából származó király modellje. Ilyen értelemben pedig a római leigázás, az idegen elnyomás alól várták a felszabadulást és az ország helyreállítását. Azonban két elemmel bővül ez a modell Jézus jeruzsálemi bevonulásakor: az egyik a szamárháton való érkezés. Szemben azzal, amit néhány iskolai hittankönyvben írnak, ez az állat az Ószövetségben sem számított éppenséggel fejedelminek, sokkal inkább az volt a ló és a harci szekér. De Jézus szamáron jött, beteljesítve Zakariás jövendölésének 9. fejezetét, ami a teljes szövegösszefüggésben arról szól, hogy aki lóháton jön, az háborút hirdet, aki azonban szamáron, az alázatos, és békét hoz a városnak. Ez már egyfajta belső feszültség a virágvasárnapban, hiszen a nép hozsannázik a szabadító királynak, Jézus pedig a zakariási ígéretet teljesíti be: alázatosan, békével érkezik.
A másik elem – ami sajnos ki szokott maradni a virágvasárnap a templomokban felolvasott evangéliumokból –, hogy Jézus nem céltalanul érkezett a városba, hanem a jeruzsálemi templom volt a célja, azt akarta megtisztítani, ott tanítani és betegeket gyógyítani.
– Ezzel egy papi messiáskép rajzolódik ki, Jézus helyreállítja a „kultuszt” – folytatja a krisztinavárosi lelkipásztor. – Egyszerre van tehát jelen az alázatosan szolgáló, a királyi és a papi messiás. Érdekes, hogy ezek közül Jézus a királyi messiásmodellt mindig kellő távolságtartással kezeli, nem mondja ki soha magáról, hogy ő a messiás-király, és nem is engedi magát megkoronázni. Ennek az az oka, hogy semmilyen formában nem akart azonosulni a politikai felhanggal. Azonban például, amikor hitvallásában Péter apostol őt messiásnak hirdette, azt jóváhagyta.
Gyermekszereplők
A Szentíráson kívüli, liturgikus „főszereplői” a virágvasárnapnak – ahogy Csaba atya látja – a gyermekek. Az ünnep éneke is így szól: „Pueri Hebraeorum” – magyar fordításban: „Jeruzsálem gyermeknépe pálmafáknak ágait hozván elébe ment az Úrnak”.
– Egyes tudósok megpróbálják némely zsoltárral magyarázni, hogy a bevonulás eseménye gyermekekhez kapcsolódott a liturgikus hagyományban. Egy szó, mint száz, nem evangéliumi eredetű adat, hogy a virágvasárnapi bevonulási szertartás szereplői gyermekek. Sokkal inkább hajlanék arra – mint több egyháztörténész –, hogy ez a szokás a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Tudnunk kell, hogy a keresztelésre felnőttek esetében évente két alkalommal kerül sor – vízkeresztkor, illetve húsvét éjszakáján. Emiatt maradhatott fenn az a szokás, hogy virágvasárnap – egy héttel a feltámadás előtt – az ujjongó népet jelképezők azok voltak, akik húsvétkor majd fölvették a keresztség szentségét. A keresztelés előtt állókat, a „hittanoncokat” pedig a görög egyházi nyelv éppen „gyermekeknek” hívta. Jól dokumentált, hogy a gyermekek hangsúlyos volta, de egyszersmind a jeruzsálemi egyház egész virágvasárnapi hagyománya hogyan terjed a IV. század után, onnantól, amikor „szabaddá” vált az egyház és a közlekedés, s különösen megsokasodtak a szentföldi zarándoklatok. A zarándokok az ott tapasztaltakat elvitték hazájukba, s így a jeruzsálemi szokások sokfelé meghonosodtak. A körmenet szokása is ezt követően, a VI. századtól vert általánosan gyökeret Nyugaton.
Örmény–magyar kapcsolat
Hívják a virágvasárnapot pálmák vagy olajfaágak vasárnapjának is a nyugati nyelvekben. Érdekes, hogy a magyar „virágvasárnap” szónak nincsen párhuzama, s különösen furcsa, hogy éppen az örményeknél terjed el először ez az elnevezés. Az – Csaba atya elmondása szerint – érdekes kutatás tárgya lehetne, hogy a közös név abból ered-e, hogy egyik országban sincs pálmafa, s mindkét nemzet természetszerűen virágokat alkalmazott a körmenethez, vagy hogy hozzánk is örmény közvetítéssel érkezett el elsőként a kereszténység, jóval kárpát-medencei letelepedésünk előtt. Egyébként ugyanis, mint vélekedik, barkavasárnapnak inkább kéne ezt a napot hívni nálunk.
Liturgiai torlódás
– Liturgiai vonalon – folytatja Török Csaba – a virágvasárnap egy furcsa „torlódást” képez. A régi liturgikus rendben a reggeli vagy délelőtti órákban tartottak szentmiséket (hiszen éjféltől böjt volt kötelező mindenki számára, aki áldozni akart), ezeken pedig virágvasárnap a jeruzsálemi bevonulás volt a központi elem, az evangéliumi szakasz. Ellenben elterjedt és a barokk korban hatalmas népszerűségre tett szert az a szokás, hogy – mivel ez a nap a nagyhét kezdete – egyfajta lelki ráhangolódásként délután sor került az oratorikus műfajban született zeneművek, passiók (Jézus szenvedéstörténete) éneklésére. Ilyen szellemben születnek meg Bach passiói és Händel Messiás oratóriuma is. A liturgikus reform (amelynek értelmében már a nap bármely szakában lehet mise) beköszöntével ezt a két adottságot „kötötték össze” egyetlen szentmisébe. Ez okozza azt, hogy ezen a napon két evangélium szakasz hangzik fel, 2011-ben Mátétól a 21. fejezet egy része (jeruzsálemi bevonulás) és a 26–27. fejezet (Máté-passió). Igen, ez egyfajta liturgikus „zavar”, a virágvasárnapból kicsit „kiszorul” maga a virágvasárnap, mára a hivatalos egyházi elnevezés is ez: „Urunk szenvedésének vasárnapja”.
Mint kifejti, a körmenet lezajlása is kicsit más volt eredetileg. A latin processio szó – előrenyomulás, felvonulás, előremenetel, az angolban most is eszerint alkalmazzák ezt a kifejezést – ezt jól leírja: a közösség találkozott valahol a templomon kívül, a pap pedig megáldotta a barkákat, és azután együtt vonultak menetben a mise helyszínére. A mai szertartáskönyvben egyébként Csaba atya említése szerint benne van, hogy a virágvasárnapi szentmisét a templomon kívül kell elkezdeni.
– Egy teljes értékű ünneplés valahogy visszaadná a jeruzsálemi történéseket. S ahogy a választott nép elérkezik a vándorlás után az ígéret földjére, úgy érkezünk el mi is a bűnbánat földi zarándokútja által a mennyei boldogságba – a körmenet pedig épp ezt a „zarándokjelleget” kell, hogy visszaadja – magyarázza a fiatal káplán.
Leteríteni magam
Ami a két tematikát, a bevonulást és a passiót egybefűzi, az a hozsanna szó. Ezt kiáltva kérjük az Istentől, hogy mentsen meg minket, és aztán a keresztre feszítés eseménye mutatja meg, hogy ez hogyan is történik meg.
– Én mint ember hogyan viszonyuljak ehhez? – teszi fel a kérdést „helyettünk” a lelkipásztor. – Az első és legfontosabb, hogy megtalálni csak azt lehet, aki ráébred, hogy el van veszve. Megmenteni csak azt lehet, aki tényleg átérzi, hogy segítségre szorul. Megszabadítani csak azt lehet, aki érzi, hogy valamilyen rabságban van. Tehát ahhoz, hogy én oda tudjak állni a hozsannázó tömegbe, ahhoz az kell, hogy valami módon meg tudjam fogalmazni, hogy az életemben hol van szükségem az Isten segítségére. Amikor nagyon magabiztosak vagyunk, amikor nagyon úgy érezzük, hogy kezünkben tartjuk életünk dolgait, akkor felmerül a kérdés: mit tud velünk kezdeni az Isten? Az első kérdés tehát az, hogy miként gondolom, van-e szükségem a megváltásra, vagy nincs – figyelmeztet, hozzátéve: – Minden ember életében megvan az a pont, ahol átérezheti a megváltás valódi szükségességét. A második az, hogy az az ember, aki segítséget kér, abban meg kell, hogy szülessen egyfajta alázat. Ezt a nép azzal fejezte ki a bevonuláskor, hogy leterítette a ruháit Krisztus elé. Én képes vagyok-e erre az alázatra? Sokan úgy fogják fel, hogy ez a gyöngeség beismerése lenne, mondván, „ne kényszerítsen engem semmire sem az Isten, egész életemben azért küzdök, hogy erősnek látszódjam, sikeres legyek, önmagamat kiteljesítsem”. De hát a virágvasárnap arról is szól, hogy leterítem magam az Isten elé. Kicsit talán úgy is mondhatnám, hogy büszkén, egyenes, túlontúl magabiztos gerinccel nagyon nehéz megállni Krisztus előtt. Vele szemben alázatosnak kell lennem.
Beismerni, aki vagyok
A katolikus hit szempontjából szerinte nagyon fontos, hogy az egyház nem egyfajta „lelki mazochizmust” vár el.
– A bűn témája nem arra való, hogy riogassuk vele az embereket, a pokol meg arra, hogy lelkipásztori sikereket érjünk el. Nem a rettegésből jut az Isten elé az ember, hanem a szeretet által. Jézus maga is idézi az ószövetségi zsoltárt, „Mit adhatna az ember cserébe a saját lelkéért?”. Vagyis: mit adhatok az életemért cserébe? Nem én alkottam magam, és nem is én fogom eldönteni, hogy mikor és miként érjen véget. Nem én döntök arról sem, hogy az élet milyen lehetőségekkel ajándékoz meg, és milyenekkel nem. Nem tudom önmagamat beteljesíteni, és nem tudom önmagamat kiváltani. Külső segítség kell! – hívja fel a figyelmet Török Csaba atya. – A bűnbánat pedig nem másról szól, mint hogy elfogadom Istentől ezt a külső segítséget. Beismerem azt, aki vagyok. Sokszor csak úgy „fogadunk el” segítséget, ha az megfelel a mi játékszabályainknak.
Virágvasárnap Csaba atya szavai szerint nem egy önmagában értelmezhető dolog, hanem egy kapu, amin keresztül Jézus belép a nagyhétbe – reálisan is, és jelképesen is. Alkalmas arra, hogy kimunkálja bennünk az Istenhez fordulás lelkületét, és bevezessen a szent három napba. A virágvasárnap nem ad választ saját magára, a történetnek folytatódnia kell…
origo.hu
Megrázó képeken az alsónemesapáti buszbaleset helyszíne
