Beírva a Wikipédia internetes „enciklopédia” keresőjébe az L betűt, a második találat: „Lengyelország”. A híres magyar–lengyel barátságot ez erősíti-e vagy sem, talán mellékes is. Valamit azonban mégis jelez. Ha magyar ember lengyel földön jár, különleges rokonságérzés keríti hatalmába. A Magyar Nemzet Online, ha már az ismert gyermekdal a kis kacsa utazásán keresztül lengyelhonba buzdít, a most befejeződött héten átutazta a több mint ezeresztendős országot.
Tramwaj, Szekspir
Először is: pénztárca függvénye, mivel kelünk útra, no meg a távolságé is. Az ország északi végébe eljutni ugyanis egy egész napot simán igénybe vesz távolsági közlekedéssel (vonat, mert busz az nem nagyon van). Nyolc nagyvárosban van repülőtér, ezeknek azonban korántsem mindegyikében landol fapados légi járat. Utunk északnyugati végállomása Poznan volt; a bő félmilliós városnak van ugyan nemzetközi reptere, de a Németországhoz való közelsége miatt oda Berlinen keresztül lehet a legegyszerűbben eljutni – és a legdrágábban is. (Vasúton a valaha volt lengyel főváros 15-18 órára van hazánktól, igaz, nagyon olcsó így utazni, oda-vissza 30 ezer magyar forint környékén megúszható.) Olcsóság ide vagy oda, internetes buszmenetrendeknek híján vannak, ami a belföldi közlekedést illeti.
Lengyelországba toppanva a legelső tapasztalat: mindenki mindenkit „lengyelszámba” vesz, vagyis nemigen szólalnak meg másmilyen nyelven. Azért első állomáshelyünkön, Krakkóban mégis sikerült megkérdeznünk néhány ottanit, mi az első szó, ami beugrik Magyarországról. Az egri boron nem lepődtünk meg, mert a nagyobb boltokban kapható a bikavér, de Hajdúszoboszlót ugyanígy sokan ismerik. A másik, hogy az árak (zlotyban fizetünk, amit Pesten 68-69 forintért válthattunk) jól érzékelhetően alacsonyabbak az otthoniaknál, legalábbis ami az élelmiszert és a közlekedést illeti.
Érdekes módon az ország déli és keleti régióiban találkozhatunk különleges olcsósággal, az északnyugati, tehát német vonzáskörzetben lévő városokban már csaknem a magyar árszínvonalat kapjuk. A turisták számára kedvező fejlesztés, hogy bár a feliratokat többnyire nem látják el angol kifejezésekkel, a „legnemzetközibb” lengyel szavakat használják, a szótövekről ráismerhetünk, hogy mit akarnak üzenni nekünk (tramwaj = villamos, fajerwerki = tűzijáték, Szekspir = Shakespeare, Seszel = Seychelle-szigetek, ksero = fénymásoló).
Lecserélt utcanévtáblák
Hamar szembetűnik, hogy a május 1-jén boldoggá avatott II. János Pál hazájában járunk. Első utunk egy újságárushoz vitt; a Viva! című Kate–Vilmos csókos címlap mellett különszámban emlékezik meg a lengyel pápáról. Noha alig telt el néhány év a halála óta, már minden valamirevaló lengyel városban van Jan Paweles utcanév, valamint szobor, igaz, Lengyelország-szerte már a rendszerváltozáskor lekapták a Sztálin és Lenin neveket és cserélték rendszerint Jan Pawelra vagy Szolidaritásra. Az ajándékboltok, újságosstandok tele vannak a legvadabb konstellációkkal – a 18 éven felülieknek kínált sajtótermékek, a pápakönyv és a Biblia egymás mellett hevernek. Elhaladva egy képkeretező mellett is azt láttuk, termékét a mester egy beleillesztett pápaportréval próbálja még eladhatóbbá tenni.
A közös uniós elnökség évében (2011) különleges lehetőségek vannak a két nemzet összekapcsolására. Schmitt Pál államfő néhány hete például Poznanban járt, ahol megkoszorúzta a város egyik legóriásibb emlékművét, az ’56-os (lengyel) forradalom küzdelmeit ábrázoló kettős betonkeresztet. Az egyetemen magyar filmeket vetítettek – mostanáig nagy siker egyébként a Kontroll és a Taxidermia… A keresztes emlékmű tőszomszédságában található Poznani Filharmónia épületében május 14-én Liszt- és Kodály-estet tartottak, a 907 ülőhelyes koncertterem zsúfolásig megtelt.
Gyomor
A lengyelek emlékezetében élénken él a II. világháború tragédiája, amit jól láthatóan máig nem hevertek ki. Érdekesség, hogy egyetemeiken találkozhatunk olyan tárggyal, ahol nemzeti büszkeségüket emelik fel, külföldi hallgatóknak. Igaz, aki akar, a „feminizmus és a gender” tárgykörében szerezhet több féléven át ismereteket (most alakul a poznani gendertanszék…). A büszkeséggel kapcsolatban szót kell ejteni a lengyelek leleményességéről, ahogyan egy-egy városuknak az image-ét felépítették: Lublinról a vodka nevezetes, majonézt pedig Kielcében, Krakkó mellett érdemes kóstolnunk, aztán persze büszkélkednünk vele.
S ha már az élelmiszereknél tartunk: a közértekben számtalan fajta tejfölből, a péksüteményt kínáló pultokon a jellegzetes lengyel nyalánkságokból válasszunk. Poznanban kapható a négercsókra hasonlító rózki, az országszerte fellelhető, édes-túrós drozdówka. Krakkóban két harapnivalót érdemes megkóstolni: a minden sarkon kapható kerek perecet és a kapusniakot, ami egy káposztás bukta. Szeretik a magyar konyhát, amit egzotikusnak vélnek, placki po wegiersku néven például egy, hazánk konyhájától amúgy idegen ételt is lehet kapni – egy magyarnak ez inkább olasz vagy kínai lenne.
Lehetőségünk lett volna egy eseményen az egyik nagyváros polgármesterével is találkozni, de néhány nappal a nagy hírveréssel beharangozott rendezvény előtt a találkozási alkalmat törölték. A kintiek szerint teljesen általános és megszokott az, hogy szakajtószámra maradnak el rendezvények. Ettől függetlenül azért szívesen ünnepelnek, idén tavasszal például alig volt hétfő, amin dolgoztak volna (húsvét; alkotmány ünnepe; Krisztus teste; Juwenalia – ekkor az egyetemisták „megkapják a város kulcsát”, és egy héten át tivornyáznak).
A kapcsolattartás Magyarországgal igencsak élő és nevezzük bátran fiatalosnak. Lengyel egyetemisták – főként Krakkóból, Varsóból és Poznanból, ahol magyar tanszék is van – nagy számban jönnek hozzánk egy-egy félévre, és honfitársaink is sokan tartanak oda. A lengyel hallgatók igen jól járnak az ösztöndíj terén (is), ha hazánkat választják.
origo.hu
Így szurkálta össze a kamera előtt a barátnőjét egy budapesti férfi - videó
