Hadilábon állunk a beszéddel, tennünk kell valamit

Tizenegy éve a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként rájött, hogy Montágh Imre halálával beszéd- és megjelenéskultúránk megkövült, ezért dr. Illés Györgyi nem vár tovább; egy alapítványt hoz létre. A szakember célja nem kevesebb, mint hogy Magyarországon minden gyermekben játékos körülmények között és könnyedén, de művészi eszközök segítségével igény alakuljon ki a tudatos nyelvhasználatra és a legkülönfélébb élethelyzetek által megkövetelt jó kiállásra – egyszerűbben mondva: éljen a szó, embertől emberig. Különben is, negyvenévesen tanulni már elég nehéz.

Huszonöt éve már, hogy Montágh Imre, a zseniális nyelvművelő elhunyt, azóta viszont gyakorlatilag megkövült az általános, mindenkire kiterjedő beszédtanítás. Nyelvünk, nyelvhasználatunk terén folyamatos a változás, ezért dr. Illés Györgyi nem vár tovább, beszédtechnika-tanári tapasztalataira építve alapítványt hoz létre, s a művészeti ágak mindegyikét felhasználva elhatározta, hogy akit csak tud, megtanít helyesen beszélni, megjelenni – kommunikálni.

– Elhatározásom onnan indult, hogy amikor 2000-ben visszakerültem a Színművészetire tanítani, azt láttam, hogy ugyanazokkal a módszerekkel tanítják a növendékeket beszélni, mint ahogyan én tanultam annak idején. Csakhogy a világ közben megváltozott. Mára odáig jutott a helyzet, hogy a felvételizők sorozatokból hozott szövegrészekkel jönnek – fogalmazott a Magyar Nemzet Online-nak a Beszédcentrum vezetője, Illés Györgyi az elhatározás fogantatási körülményeiről. Hogy ne csak a színészpalánták kiállása javuljon, azon kezdett gondolkodni és dolgozni, hogyan szélesíthetné ki a „tanulók” körét.

Érdeklődéscunami a könyv után

– Megírtam első könyvemet a témában a Színművészeti számára 2005-ben, Beszéd 1. Integrált színészi kommunikáció címmel. Fő mondanivalója az, hogy a táncórán, a beszédórán és a zeneórán tanultak összeköthetők. Fontos felismerésem volt, hogy a felnőttek, így pedig visszafelé az egyetemisták, a gimnazisták és a legkisebbek sem hibáztathatók azért, hogy gondjaik vannak a megjelenésükkel és a beszéddel. Így tehát azon túl, hogy a könyvemet követően számos közéleti ember, lelkész, politikus, vállalatvezető és mások jelentkeztek nálam „tanulónak”, eldöntöttem: a legkisebbekhez kell eljutni – folytatta, hozzáfűzve, A király beszéde című film kapcsán is igen sokfelől érdeklődtek nála, mennyire „vetítés”, vagyis valóságos az, ami a filmben látható.

Természetesen nem fog minden gyermeket egyhamar a szakember a saját keze közé kapni, nem is ez vezérli. De arra rámutat, hogy a gyermekek életük során mindössze egyszer találkoznak logopédussal, méghozzá az iskolába kerülést megelőzően, de ők is a hangok kijavítására szorítkoznak, és nem a beszédtechnika, kommunikáció egészét oktatják, erre idő sincsen.

– Óvónőket, tanítónőket igyekszem megnyerni az ügynek, mert egyébként egy ilyen koncepciónak a közoktatásba kerülése igen hosszadalmas lenne… Rajtuk keresztül lehet eljutni a legkisebbekhez, akik minden tudást sokkal gyorsabban és mélyebben el tudnak sajátítani, mint a negyvenes korosztály. Megjelent egy mesekönyvem Beszéd utca 3. címmel, amit a pedagógusok ugyanúgy örömmel forgathatnak, mint a kicsik.

Mivel a színház világából jött – valamint tanított a Zeneakadémián is minden olyan hallgatót, aki énekléssel, beszéddel foglalkozott –, a színművészet játszva tanító közegét, a zenét, a táncot is beleszövi a tudástárba.

– Minden mindennel összefügg. Ma sajnos kiveszni látszik sok olyan alapvető tudás, mint hogy miként kell valahová bemenni, hogyan fogjunk kezet, milyen fontos a beszéd közbeni légzés vagy a hangunkkal való bánásmód. Azt halljuk ma mindenfelől, hogy milyen fontos a kommunikáció, mégis sokkal többet beszélnek róla, mint amennyire csinálni kellene. A szakmában óriási elmaradásokat látok ezen a téren.

Hagyományos ízek, újszerű tálalás

– A nyelvápolás fontos, de nem őskőkori módszerekkel – mutat rá, és egy példát is mond. – Beszéltem egy magyaros ételeket készítő szakáccsal. Egészen új formában tálalják az ennivalót, miközben az ízek – a hagyománytisztelet jegyében – megmaradnak. Mondom, nem a nyelvünk romlik, csak elfelejtjük jól használni, úgyhogy most elkezdjük.

A beszédtanár úgy érzi, az alapítvány létrejötte küszöbén egy nagy szekeret húz, várva, hogy majd mások is tolják.

– Négy-öt hónapja adtuk be az alapítványkérelmet, küszöbön áll tehát az indulás; az eddigi tevékenységünk kiszélesítése. Az ember a saját bőrén tapasztalja, hogy ha nem kommunikál jól, elvész. Azzal, hogy a gyermekekhez eljutunk, elérjük, hogy ne érett felnőttként jöjjünk rá arra, hogy valami alapvető dolognak nem vagyunk a birtokában.