Mindig is szerette a filmeket, e nélkül nem is lehetne filmzeneszerző – ő sem. Nála is ezzel kezdődött minden. Általános iskolás volt, amikor először megfogalmazódott benne, hogy a nézők százai előtt lepergő kockákhoz írjon zenei aláfestést, de amíg belefogott álma megvalósításához, felmérte saját maga és a zene közös birodalmának határait.
– Gyerekként egy idő után rájöttem, hogy azokat a filmeket, amelyeket kedvelek, a zenéjük miatt szeretem elsősorban. Mikor 14 évesen a Bartók Béla konzervatóriumba kerültem szolfézs, zeneelmélet, karvezetés szakra, iskolaválasztásomat elsősorban egy lány motiválta, így egyedüli voltam az osztályban, aki nem volt eltökélt abban, hogy zenész lesz, és ez így volt az érettségi előtti évig. Előtte voltak ugyan zenei sikereim, szolfézsversenyeket nyertem, de azt látva, hogy van már elég muzsikus a családban, nem akartam feltétlenül az ő pályájukat követni – emlékszik vissza a „tájékozódás” időszakára a Los Angelesben élő fiatal filmzeneszerző, akinek nagybátyja és apai nagyapja köztársasági érdemrenddel kitüntetett, nemzetközileg elismert karnagy.
A most 30 esztendős Sapszon Bálint kacérkodott a gondolattal, hogy esetleg csillagász vagy focista lesz, de 17 évesen megtalálta magát.
– Megalapítottam első zenekaromat, az Octopust – ennek szintén nyolc lába van, mint a mi négytagú formációnknak –, ott kezdtem először dalokat írni. Rádöbbentem, hogy az a hiányérzet, ami mindaddig bennem volt, ki lett töltve azáltal, hogy elkezdtem zenekarra írni, koncertezni. Ekkor vált világossá előttem, hogy ez az én utam.
Zenészek, barátok
Következő zenekarában, ahol szintén billentyűs-énekesként szerepelt, már kétszer annyian voltak, két énekesnő is szerepelt a formációban – Gereben Zita és Király Linda személyében. A muzsikus aztán a Kőbányai Zenei Stúdióba ment tovább zongora szakra.
– Ahogy a konziban, Kőbányán is nagyon jó emberi és szakmai kapcsolatokra tettem szert. Mostani budapesti tartózkodásom oka egy filmzenefelvétel, ahol sok olyan kiváló zenészbarátommal dolgozom együtt, akiket az iskolai évek alatt ismertem meg. Visszatérve Kőbányára Fogarasi János volt a tanárom, aki olyan sokszínű harmóniaismerettel ajándékozott meg, amely egy új zenei világ kapuját nyitotta meg előttem. Hálás vagyok, hogy olyan kiváló dzsesszzenészek között fejlődhettem, mint László Attila vagy Fekete-Kovács Kornél; és később a Zeneakadémia dzsessz tanszakán is, ahol Oláh Kálmán volt a mesterem. Mindenhol volt bőven mit tanulni. Ha az ember akar, akkor tud. És mindenkitől tud valamit.
A big band „csapdájában”
A konzervatórium után folyamatosan voltak együttesei, így a dzsessz tanszakon is.
– A főiskolai zenekari gyakorlatra összeállítottam egy tíztagú együttes. Az iskola falait hamar átléptük, s koncertező zenekarrá váltunk Soul What néven. A sikereken felbuzdulva elkezdtem koncerteket szervezni, és még abban az évben, 2005-ben eljutottunk Ausztráliába, Hongkongba, az azt követő évben pedig Kínába. Az egyik akkori szerzeményemmel – a valós események hatására született, A nagykövetség csapdájában című darabbal – a Magyar Jazz Szövetség Big band zeneszerzői és hangszerelői versenyén díjat is nyertem – folytatja a „pályára kerülést” boncolgatva Sapszon Bálint. – Ugyan erre a versenyre született meg egyébként 2010-ben a „Hagymásbab” jeligével beadott, Piedone kalandjai című művem. A kompozíciót a legjobb bigband-hangszerelés díjával jutalmazták.
2006-ban a Budapest Jazz Orchestra (BJO) vendégnek hívta őt zongorázni a big band egyik koncertjére.
– Meg akartam mutatni, hogy nem csak egy zongorista vagyok. Tudtam, hogy erősségem a komponálás és a hangszerelés, ezért erre a koncertre megírtam életem első dzsessz-bigband hangszerelését, A muzsika hangja musicalből ismert My Favorite Thingst. Ezzel a hangszereléssel indult el szerzői-hangszerelői munkám a BJO-val, ami a mai napig tart. Bigband-hangszerelőként olyan nemzetközileg elismert sztárokkal dolgozhattam együtt, mint Kevin Mahogany vagy egyik kedvenc zongoristám, George Duke.
Pekingben érte az amerikai örömhír
Innentől megsokasodtak a „megrendelések”. Zenei világát számos Cotton Club Singers-dalban felfedezhetjük. De hogyan került el gyermekkori vágyálmához, a filmekhez, illetve hogyan „evickélt át” az óceánon?
– Még a konziban lettem figyelmes egy hirdetésre, mely a Fulbright-ösztöndíjat népszerűsítette az USA-ban való továbbtanuláshoz. Pályázati feltétel volt a diploma, így abban az évben adtam be a jelentkezést, amikor a Zeneakadémián végeztem. Éppen egy kínai koncertturné pekingi állomásán ért utol a hír, hogy elnyertem az ösztöndíjat, és mehetek Amerikába.
A művész már gyermekkorától (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola) igen sokféle természetű zenei képzést megkapott, amit elmondása szerint mind-mind integrál a filmzene – van benne dzsessz, komolyzene és sok „könnyű” is. Az amerikai és magyar kormány által támogatott Fulbright-ösztöndíjjal végül Los Angelesbe, gyakorlatilag Hollywoodba vitte az élet.
– Úgy érkeztem Amerikába 2007 szeptemberében, hogy nem ismertem senkit, s az érkezést követő napon kezdtem el a filmzeneszerzés szakot a UCLA egyetemen – meséli Bálint.
Szövetségi „kapitány”
2009-ig tanulóvízummal volt kint, azóta viszont már művészként él ott, így megkereste azt a lehetőséget is, hogy hogyan tudna az ottani magyarok életében részt venni.
– A Los Angeles-i magyarsággal már rögtön a legelején felvettem a kapcsolatot. Sok magyar külföldön járva kerüli a többi magyart, én épp ellenkezőleg. A lakhelyem változhat, de a gyökereim soha, így hamar részese lettem a kaliforniai magyarság életének. 2010-ben megválasztottak a Los Angeles-i Magyar Ház kultúrtitkárának, s az abban az évben alakult Kaliforniai Amerikai–Magyar Művészeti Szövetség elnöki tisztjét is rám bízta Bokor Balázs Los Angeles-i főkonzul.
Közben kereste, hogyan léphetne előrébb. – Vége lett az ösztöndíjnak, s valamiből meg kellett élnem a szakmai karrier beindulásáig. Zongoristaként, hangszerelőként minden lehetőséget megragadtam, ami jött. Énekeseknek írtam-hangszereltem dalokat, dolgoztam lemezeken, színházban is zongoráztam. Így kerültem el egy Amerikában élő francia énekesnő zenekarába próbajátékra is, amit megnyertem. Az énekesnőről, Jeanne Masről kiderült, hogy hazájában ikonnak számít, olyannak, mint nálunk mondjuk Kovács Kati vagy a tengerentúlon Madonna. Vele eljutottam Párizs leghíresebb koncerttermébe, az Olympiába, ahol kétszer is felléptem. Jó érzés volt egy olyan színpadon játszani, ahol a legnagyobbak léptek fel anna kidején, köztük a Beatles, a Rolling Stones, és lehetne sorolni. Az énekesnővel az ezt követő évben több mint egy hónapon keresztül turnéztam Franciaországban. A történet érdekessége, hogy Budapest tízezer kilométerre van Los Angelestől, Párizs csupán ezerötszáz innen, azonban ezt a lehetőséget itthon sosem kaptam volna meg. Budapestről Párizsba Amerikán keresztül vezetett az utam, ez jó példa arra, hogy Amerika valóban a lehetőségek hazája.
Aztán nemrég beindult a filmes pálya is a rövidfilmes felkérések után, és különleges hatás érte egyik munkájával kapcsolatban. – Mindenki ismeri a Vissza a jövőbe című filmet. Én legalább százszor láttam, az egyik kedvencem. Most egy olyan filmen dolgozom, melynek operatőre az a Dean Cundy, aki a Vissza a jövőbe és a Jurassic Park mozit is forgatta. Ez fantasztikus! A produkcióban nem ő az egyetlen, Oscar-díjra jelölt filmkészítő, így megtisztelve érzem magam, hogy már most ilyen neves filmesekkel dolgozhatom együtt. A filmhez most vettem fel zenét szimfonikus zenekarral a Magyar Rádió 22-es stúdiójában, s a zenekarban a Budapesti Vonósok mellett számos zenészbarátom is közreműködött. A kiváló zenekar összeállításában Fehér Szabolcs fagottművész barátom volt segítségemre. A karmester – Somogyi-Tóth Dániel – osztálytársam volt a konzervatóriumban, ő egyebek mellett a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, s a fiatal generáció egyik legígéretesebb karmestere. A film címét sajnos nem árulhatom el, de azt igen, hogy a tervek szerint 2012-ben kerül a mozikba, és itthon is láthatjuk majd.
Amit nem éreznek a honi filmesek
A hazai nehézségekről is megvan a szigorúan szakmai véleménye. Szerinte a filmkészítők nagy része nincs tisztában a filmzene szerepével. – Magyarországon természetesen jóval kevesebb film készül, mint Hollywoodban, s azt tapasztalom, hogy a magyar filmkészítők jelentős része nem érti a filmzene, s hangsúlyozom, a „filmzene” funkcióját a filmekben. Pop-rock zenekarokat, előadókat kérnek fel, hogy oldják meg egy-egy mozifilm muzsikáját. Azt gondolják, hogy ha valaki ott van a slágerlista top 10-ben, akkor már filmzeneszerző is egyben. A filmzene lényege az, hogy a képet zeneileg támogassa, s a történetet a zene nyelvén is elmondja. Ez egy külön szakma a zeneszerzésen belül, ahol a zenének tökéletes szinkronban kell lennie a képkockákkal. A filmzene műfajilag gyűjtőfogalom, számos zenei stílust foglal magába a pop- és a rockzenén kívül. Az éppen legmegfelelőbb műfaj kiválasztása a pillanattól, a jelenettől, a történettől, a film jellegétől függ. Egy film sokszínűségét a zene sokszínűsége tudja legjobban támogatni, természetesen ízlésesen összefüggő zenei egységet alkotva. A mostani filmemhez is számos műfajban komponáltam; írtam gyermekdalt, melyet gyermekkórussal vettem fel, bigband- zenét a negyvenes évek stílusában, gregoriánt, klezmert s természetesen szimfonikus zenekari filmzenét is. Ez nem a műfajok céltalan halmozása, hanem egyszerűen a jelenetek megkívánták a felsorolt zenei stílusok használatát. Egy pop-rock bandától várhatunk jó pop- vagy rockzenét, de nem várhatjuk el a jelenetek pontos zenei aláfestését, ahol nem mindegy, hogy egy zenei részlet 18,4 vagy 19,9 másodpercig tart. Mint mondtam, ez egy külön szakma, ami univerzális zeneszerzőt kíván, aki tisztában van az időhöz kötött komponálás szabályaival. Nemrég egy neves magyar filmproducernél érdeklődtem készülő filmjéről, s megkérdeztem, van-e már filmzeneszerzője. Ő közölte, hogy egy német metálzenekarra bízta rá a filmzene elkészítését. Elképzelem magam előtt a romantikus csókjelenetet metál kísértettel…
A zeneszerző azt tervezi, hogy a későbbiek folyamán is bevonja a magyar zenészeket a hollywoodi produkciókba. Azt már most is megteheti, hogy évente három hónapot itthon töltsön, szemben hazai „sorstársaival”, akik közül sok muzsikus évente legfeljebb egyszer két hetet tud hazajönni. Úgy látja, középszerű filmekhez jelenleg itthonról is tudna komponálni, de ennyivel nem elégszik meg.
– Sokan menekülnek innen, de úgy érzem, ők önmaguk elől is menekültek – vélekedik Sapszon Bálint. – Én a szakmai lehetőségek miatt választottam Los Angelest, de Magyarországot sosem tudnám örökre magam mögött hagyni. A kétlaki életet egyébként nagyon élvezem, Kalifornia ideális hely. Ennek ellenére úgy érzem, Kalifornia nélkül tudnék élni – de Magyarország nélkül nem.
origo.hu
Így menekült a lopott dolgokkal, nyitott csomagtartóval - videó
