Nem minden pástétom

Nem hiszem, hogy merészség volna azt állítani, ha kulináris élményekre vágyunk, az angol konyha nem elsőként ötlik eszünkbe, sőt inkább az utolsó helyek valamelyikén kullog. De nincs is ezen mit csodálkozni, hisz a különböző húsos és halas pástétomok rémképei elevenen élnek minden Harry Potter-olvasó elméjében, nem is beszélve azokról az áldozatokról, akik esetleg gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek. Bár a szokatlan angol ízlésvilág egyes elemei, mint a tejes tea vagy a mentolos csoki lassan beférkőznek a „közízlésbe”, a külföldi többség mégis értetlenül pislogva szemléli a boltban az ecetes chipseket vagy a hentespult furcsábbnál furcsább portékáit.

Minden fenntartásom ellenére, két hónapos angliai tartózkodásom után, úgy döntöttem, jöjjön, aminek jönnie kell, ideje belevetni magam a helyi kulináris élményekbe. Nem kevés aggodalommal ültem be az első étterembe, viszont annál nagyobb volt a meglepetés, mikor az étel nemcsak hogy ehetőnek, de nagyon finomnak is bizonyult. A magyarázat pedig roppant egyszerű. Egyrészt nem kevéssé meglepő módon az angolok se kizárólag pástétomon és chipsen élnek, így a tradicionális ételek közt is ki-ki megtalálhatja a fogára valót a számtalan steak és halféle között. Másrészt pedig a magas színvonalú kiszolgálás, a minőségi és friss étel (természetesen magyar pénztárcához mérve igencsak magas színvonalú áron) biztosítja, hogy a vevő nem csupán jóllakottan, hanem elégedetten távozzon.

Vacsoraidőben harminc és negyven font közt tölthetjük meg bendőnket, kettesben, beleértve a harapnivaló leöblítésére szolgáló italt is. Mindezt ebédidőben némileg olcsóbban, tizenöt és huszonöt font körül is megtehetjük. A helyi fizetésekhez mérve ezek az árak nem túl borsosak, a minőség pedig garantált, ahogy a hatalmas sörválaszték is. A borkóstolást mégis inkább az itthoni napos lankákon javasolnám.