Azonfelül, hogy fizette a 38 ezer rialos (mintegy 99 ezer dolláros) lagzit, a vőlegény a 9 ezer rialos hozományról sem feledkezett meg, emellett egy új lakással és több ezer rialos nászúttal kápráztatta el aráját. A derűre röviddel jött a ború, amikor egy nap a vőlegény csapot-papot maga mögött hagyott. „Úgy mentem férjhez, mint egy hercegnő, és három év se kellett hozzá, hogy elhagyjanak, mint egy koldust” – méltatlankodott Sejka. „Minden bajunk azzal kezdődött, hogy a férjem engem hibáztatott felhalmozott adósságaiért.”
Sejka férje – sok más ománi férfihoz hasonlóan – kölcsönt vett fel, hogy vőlegényi kötelezettségeinek eleget téve ki tudja fizetni a káprázatos esküvőt. Az adósság aztán a későbbiekben is Damoklész kardjaként lebegett a kapcsolat fölött, míg a házaspár – Sejka minden tiltakozása ellenére – 2008-ban elvált. Sejkának alig maradt több a hozománynál, amelyet a menyasszonyok általában ruhára, ingatlanra vagy ékszerre költenek. Férje még rosszabbul járt, neki csak az adósság terhe és a keserű szájíz jutott.
„Az ománi férfiak több mint fele kevesebbet keres havi 700 rialnál” – magyarázta Mohammed as-Sahri jogi tanácsadó. „Ebből nem lehet finanszírozni egy esküvőt. A vége az lesz, hogy már a házasság első éveiben adósságcsapdába kerülnek” – folytatta. „A házasságok nagy része pénzügyi okok miatt fut zátonyra, és lehet, hogy nem közvetlenül a hozomány a válóok, de sokszor vezet pénzügyi feszültségekhez és perpatvarhoz” – tette hozzá.
Az esküvő magas költségei – amelyek sok fiatalembert még párválasztás előtt megfutamítanak – felbukkantak az arab zavargások nyomán Ománt is megrázó tüntetéseken. A tiltakozók nemcsak méltányosabb fizetést, munkahelyeket és a korrupció végét követelték, de egy házassági alap felállítását is, amely a fiatal pároknak nyújtana segítséget a kezdőkiadások finanszírozásában. Az ománi súra tanács (parlamenthez hasonló tanácsadó testület) indítványozta a házasságtámogató alap felállítását, amely hasznos tippek mellett kamatmentes hitelt nyújt a rászorulóknak. Az ötlettár azonban véges: egyértelmű, hogy az ománi férfiakon az olcsóbb esküvők és az alacsonyabb hozomány segítene.
„Eljutottunk egy olyan szintre, hogy nem tudunk házasságot kötni” – mondta a 27 éves tanársegéd, Abdullah Alabri. „Egymást licitáltuk túl kortársainkkal, most meg könyörgünk a kormánynak, hogy segítsen rajtunk.” A 4000 rialos kölcsönt a havonta 500 rialnál kevesebbet keresők vehetik fel. Nem valószínű, hogy az indítvány sokat lendít a fiatalok helyzetén.
A pazar esküvők az 1980-as években jöttek divatba, és komoly népesedési következménnyel jártak, ugyanis arra ösztönözték az ománi férfiakat, hogy külföldi nőket vegyenek feleségül, akik szerényebb hozománnyal és lagzival is beérték. A fentiek is igazolják, hogy Ománban nem olcsó mulatság házasodni: a menyegző akár 30 ezer rialba is kerülhet, míg a hozomány 15 ezer rialra rúghat. Az ország belsejében ez utóbbi is elérheti a 30 ezret. A hozomány összegét a menyasszony családja állapítja meg – az arának nincs sok beleszólása a dologba.
„Bizonyos törzsi hiedelmeknek és a társadalmi nyomásnak köszönhetően a Buraimihoz és Ibrihez hasonló belső városokban magas árat követelnek a menyasszonyért” – mesélte Abdul Dzsalil, aki egy olajcégnél dolgozik. Az alacsony hozomány azt a gyanút keltheti a többiekben, hogy valami nincs rendben a lánnyal, így büszkeségi kérdést csinálnak az összegből – tette hozzá a férfi. „Én szerencsés voltam” – mondta. „Öt évig dolgoztam, mielőtt megházasodtam volna, és minden félretett filléremet az esküvőre költöttem. Családom minden tagja hozzájárult valahogy a lagzihoz: ki hűtőket biztosított, ki tűzhelyeket.”
(MTI)
origo.hu
Pottyondy Edinától VV Zsoltiig: mennyit keresnek a balos influenszerek?
