Előzőleg Szergej Lavrov külügyminiszter rámutatott: a keddi moszkvai tárgyalás célja az volt, hogy megállapodjanak a politikai rendezés érdekében folytatott tárgyalások felújításáról. Felhívta Chisinaut és Tiraszpolt, hogy engedjenek szélsőséges álláspontjukból, és leszögezte: egyetlen nemzetközi szervezetben sem támogatják a Dnyeszteren túli terület függetlenné válását. Az 5+2 formátumban Moldova és a Dnyeszteren túli terület mint érdekelt fél, Oroszország, Ukrajna és az EBESZ mint közvetítő, valamint az EU és az USA megfigyelőként vesz részt, de a tárgyalásokat felfüggesztették 2006 februárjában.
A Kommerszant című orosz lap szerdai értesülése szerint Moszkva még a keddi találkozó előtt egyeztette az érdekelt felekkel a tanácskozás tervezett záró jegyzőkönyvét. Ebben a lap szerint az állt, hogy a felek egyetértettek a tárgyalási folyamatban való intenzív együttműködés szükségességében, és megnevezték e folyamat alapelveit, ezek között azt, hogy Chisinau és Tiraszpol kész keresni a megoldást.
Az orosz lap szerint a tárgyalás egész nap tartott, de nem írták alá az előre egyeztetett dokumentumot, mégpedig Tiraszpol álláspontja miatt, amelyet még előző nap közzétett, miszerint senki ne várjon áttörő jelentőségű döntéseket. A tiraszpoli külügyminisztérium megfogalmazása szerint nincs kivel megvitatni a kérdést, mert „Chisinauban nincs hatékony hatalom”. Moldova hangsúlyozta: nem adja fel a reményt, hogy Tiraszpol visszatér a Dnyeszteren túli terület Moldován belüli különleges státusának megvitatásához.
A Dnyeszteren túli terület a Szovjetunió felbomlása után az önállóvá vált Moldovától elszakadt keskeny földsáv a Dnyeszter folyótól keletre. Az elszakadásra akkor került sor, amikor Moldovában felmerült a Romániához való csatlakozás lehetősége. A függetlenséget orosz segítséggel 1990. szeptember 2-án nyilvánította ki, az erről szóló sikeres népszavazás után. A Moldovával folytatott rövid háború után, az 1992. július 21-én aláírt békekötés értelmében a chisinaui hatóságoknak nincs beleszólásuk a terület politikájába. Hivatalosan azonban továbbra is Moldovához tartozik, önállóságát egyetlen ország sem ismerte el.
(MTI)
Tiraszpol bekeményített
Az orosz külügyminisztérium szerdán sajnálkozásának adott hangot azért, mert nem vezettek sikerre a Dnyeszteren túli területről kedden Moszkvában 5+2 formátumban tartott tárgyalások: megállították az órát, hogy a felek képviselői saját feletteseikkel egyeztethessenek, s a megbeszélést megfelelő időben folytatják – adta tudtul a külügyminisztérium szerdai közleménye.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!