Flaubert, Csehov, a francia történelem nagy pillanatai és ezzel együtt a 19. század kiábrándult realizmusa mind-mind jelen voltak a Katona József Színház színpadának forgatagában két közhelyes figurával a középpontban. Bouvard és Péchuchet jellemének lényege az első percekben világos lesz számunkra, és sorolhatjuk a középiskolai műértelmező órán betanult jelzőket: naivan lelkes, kisszerű, valóságtól elrugaszkodott, tudomány rabja, csak filozofál stb. És ha már Flaubert, várhatjuk a pofont, remélve, hogy hőseink azért nem jutnak Bovaryné sorsára.
A Máté Gábor és Elek Ferenc által játszott egykori írnokokat vidéki birtokukon könyvkupacok veszik körül, miközben képtelenebbnél képtelenebb kertészkedési ötleteket vetnek fel, melyekből világossá válik, hogy fogalmuk sincs arról, amivel foglalkoznak, egyetlen kapaszkodójuk a könyv, és értetlenkedve fogadják, hogy a valóság nem úgy működik, mint ahogy azt olvasták. Közben magabiztosan állítanak fel orvosi diagnózist, és készítenek borzalmasabbnál borzalmasabb élelmiszer-ipari termékeket. Ez az emberi butaság azonban itt csak egy-egy félmosolyra késztet, önfeledt kacagásra nem, sőt hőseinket sem teszi különösebben szerethetővé. Így akár azonosulhatnánk is a környezetükkel, amely szkeptikusan, gyanakodva figyeli ténykedésüket, ám hamar kiderül, hogy legyen szó a polgármesterről, egy özvegy birtokos asszonyról, a jegyzőről, vagy épp a helyi orvosról, jóérzéssel velük sem tudunk egy platformra helyezkedni, de sokkal ismerősebbnek tűnnek, hisz a pöffeszkedők, számítók, ügyeskedők, szélkakasok világa továbbra is létezik.
Az egy vacsora ürügyén felvonultatott társadalmi rétegek emblematikus figuráinak bemutatása után a második felvonásban elszakadunk a nagy oroszokat idéző „nem történik semmi” eljárásától, úgy érezzük, a történelemkönyv Franciaországról szóló lapjait olvastatják velünk képletesen, miközben a pörgő jelenetek egymásutánját követve, egy-egy pillanatra már azt sem tudjuk, hogy épp császárság vagy köztársaság van a darab szerint. A lényeg talán nem is ez, szereplőink reagálnak a változásokra, ki-ki a maga érdekei, vélt szükségletei szerint áll ki valami mellett, alkuszik meg a sorssal, küzd a boldogulásáért, de leginkább önző érdekeiért. Láthatjuk, hogy válnak a cselédek szabadságot követelő harcosokká, miként reagál az arisztokrácia a történelem viharaira. Bouvard és Péchuchet eközben akár a közönség soraiba is leülhetnének, onnan is feltehetnék értetlenkedő, rácsodálkozó kérdéseiket, miközben az erőszakot, harcot, gyávaságot, számítást látva is hangoztatják „felvilágosult elveiket”.
A két főhős egyre groteszkebb helyzetekbe kerül, hisz ahelyett, hogy a számukra terhes világtól távol tudták volna tartani magukat, megtalálva a kiteljesedést vidéki birtokukon, az élet „sűrűje” ott zajlik körülöttük, és nem tudnak vele mit kezdeni. Kísérleteik – a mezőgazdasággal, a régiségek gyűjtésével, a politikával, a vallással, a gyermekneveléssel – sorra zátonyra futnak, végül elvesztik birtokuk nagy részét. Keresik a kivezető utat, de egyre mélyebbre süllyednek. A teljes eredménytelenség, az egymás közötti súrlódások és a környezettől kapott számtalan pofon azonban nem vezet tragédiához Bouvard és Péchuchet esetében: nem őrjöngenek, nem gyűlölködnek, nem akarnak öngyilkosok lenni. Várhatjuk, hogy miközben mellettük a könyveket tűzbe dobálják, mondják ki, az élet értelmetlen, tele van ostobasággal és kegyetlenséggel. Ám ők ehelyett valamiért csak a csillagokat bámulják…
origo.hu
Magyar Pétert zavarja, hogy az ATV műsorvezetője, Szöllősi Györgyi megünnepli a férjével az évfordulójukat
