A magyar labdarúgást félévente nagyító alá vevők könnyedén levonhatták a következtetést a 2010/2011-es szezon végén: a mi kis focink újra lépett egyet lefelé. A stadionok nézőszámátlaga 2800 fő alá esett, a nagyobb klubok néhány tízmilliós, olykor milliárdos adósságot görgetnek maguk előtt, a csúszó fizetések már szinte szóra sem érdemesek. A másodosztályban már most több gárdát találunk, mely nem fog tudni elindulni a következő szezonban, a többiek jórészt a túlélésért küzdenek. Ebből a sártengerből pálmafás, fehér homokos szigetként emelkedik ki a nagyító, mely sportgazdasági, sportszakmai kritériumok mentén, a számok nyelvére bontva ad képet a hazai labdarúgás aktuális állapotáról.
„Természetesen ez az elemzés sem titkolja a negatívumokat: futballistáink értéke alapján a 37. helyet foglaljuk el a kontinens országai között, a jegybevételből származó források alig jelennek meg a pozitív oldalon, a játékosok hivatalos nyilvántartása pedig rendkívül gyenge lábakon áll – sorolja az árnyas oldalt Muszbek Mihály. – A klubok mintegy 4 millió euróért vásároltak játékosokat, Magyarországról viszont csupán 3 millióért adtak el focistákat. Mindezek ellenére szigorúan a számok nyelvén enyhe előrelépés következett be a magyar labdarúgásban. Az egyesületek gazdaságilag stabilabbak lettek, kevesebb idegenlégiós játszik az élvonalban és sokkal több hazai fiatalt vetnek be a csapatok. A kép tehát igen vegyes.”
Nem kell ide rózsaszín lufi
A közgazdász nem kertelt sokat, véleménye szerint a jelen helyzetben nem érdemes hiú ábrándokat kergetni, még nagyobbra pumpálni a rózsaszín lufit. – Egyelőre az európai középmezőny alsó felét célozhatják meg csapataink, ide öt éven belül lehet esélye felzárkózni az ügyesen gazdálkodóknak. A Bajnokok Ligájába jutás – hiába a Debrecen álomszereplése – viszont csupán dédelgetett illúzió, mint ahogyan a vb-re, Európa-bajnokságra kikerülő magyar válogatott is puszta vízió. Nem érdemes olyan álomba ringatni magunkat, melyből keserűen ébredünk. El kell fogadnia mindenkinek, hogy a magyar bajnokság szerepe jelenleg a játékosnevelésben, -eladásban és a szerény színvonalú belföldi szórakoztatásban merül ki.
A tanulmány egyik szakasza a profitot termelő, stabil hátterű klubokat is felsorolja, itt pedig legnagyobb meglepetésünkre a Pápa és a Debrecen mellett a másodosztályba zuhanó MTK neve is olvasható. „A kék-fehérek mérlege 800 millió forintos pluszt mutat az utóbbi két évet tekintve, így hiába húzta meg korábban a nadrágszíjat Várszegi Gábor, az MTK továbbra is stabil háttérrel rendelkezik. Az agárdi akadémiáról sorra adják el a tehetségeket, ezáltal pedig nagyszerű jövőképpel bír a klub.”
Olyan ez, mint a magyar narancs
Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség néhány éven belül szeretné elérni az élvonalbeli meccseken a tízezres átlagnézőszámot, megkérdeztük Muszbek Mihályt, van-e realitása a merész célkitűzésnek. – Nagyjából annyi a remény erre, mint a magyar narancstermelés felvirágoztatására – fagyasztotta a mosolyt az arcunkra a szakember. – Sajnos ez nem egy olyan dolog, ami parancsra működik. Az az igazság, hogy a mai futballban természetesen nagyon fontos, hogy sok néző előtt játszanak a csapatok, azonban az igazán fontos az, hogy a televízió adja a meccset. Minden ezen áll vagy bukik, mert a klubok is ettől válhatnak piacképessé. A lelátó adja a hangulatot, a televízió pedig hozza a szponzorokat.
Ahogy a sportközgazdász korábban említette, a célkeresztben az európai középmezőny alsó fele, no de milyen példát kellene ehhez követni? Melyek azok az országok, melyekhez reálisan nézve felnőhetünk? – Említhetem Szerbiát, Horvátországot, de akár Belgiumot is – sorolja Muszbek –, ezekben a bajnokságokban általában két kiemelkedő csapat küzd a bajnoki címért, a többiek statisztálnak, olykor-olykor megcibálják az oroszlán bajszát. A játékosnevelés terén viszont remekül állnak, sőt gyakran a nemzeti csapat is kiemelkedően szerepel. Utóbbira rátérve, úgy gondolom, hogy a magyar válogatott 55. helye a ranglistán túlértékelt, hiszen a sportszakma és a sportgazdaság szinte minden szegmensében hátrébb foglalunk helyet. A számok nyelvén szólva: az angol élvonalbeli Aston Villa büdzséjének mindössze 30 százalékát teszi ki a magyar bajnokság klubjainak összköltségvetése. Amíg a hazai NB I-es találkozók tévés jogdíja egymilliárd forint, addig az Aston Villa szezonbeli meccseié 17 milliárd. Hogy valami pozitívat is hagyjak a végére: a sokat szapult magyar bajnokság nagyjából 1,6 milliárd forinttal többet fizet be a magyar költségvetésbe, mint amennyit kivesz onnan támogatás formájában. Kritizálni tehát lehet, de az állam egy fillért sem dob ki az ablakon, amikor a hazai futballra költ.
origo.hu
Szijjártó Péter: Magyarország elutasítja, hogy az EU katonai tanácsadókat küldjön Ukrajnába
