20, 50, 70 – olvashatjuk mostanság a számokat a plázákban sétálgatva, és ha úgy akarjuk, elkezdhetünk vadászni az akciórengetegben néhány becses ruhadarabra, melyek aztán kiszorítják szekrényünkből a tavaly ugyanolyan jó fogásnak vélt „kincseket”. Napjaink individuumoktól felduzzasztott világában egyáltalán nem mindegy, mit és hogyan viselünk, a fehérneműtől egészen a cipőnkig. Igyekszünk rohanni a divat után, az ambiciózusabbak próbálnak úttörővé válni, egy-egy frappáns ötlettel felhívva ruházatukra a figyelmet. Eközben hódít a retro, és a kreatívabbaknak sokszor jelentenek segítséget az anyuka, nagymama régi holmijai között talált darabok valami különc újdonság megvalósításához.
Belőlem sajnos hiányzik az ilyesfajta tehetség. Nagymamám például többször próbálkozott sikertelenül azzal, hogy megtanítson horgolni, de egy-egy sor elkészülte után feladtam az ambíciót, hogy egyszer én is olyan pompás terítőket, ágytakarókat készítsek, mint ő. „Művei” ma is a tiszteletet parancsoló régi nagy szekrényben pihennek, akárcsak néhány ruhadarab, amelyektől valamiért nem akarunk megválni. Egy régi fényképalbum is a szekrényben lapul, amelyet felütve törékeny, ősz hajú nagymamám helyett egy húszéves lány pillant rám földig érő menyasszonyi ruhájában. Ez a kép villant fel bennem, miközben a Zoób Kati ötletéből született kiállítást szemléltem.
A bemutató ezúttal nem a jelen trendjét meghatározó műveket kínál a szépre érzékeny közönségnek, helyette időutazásra hív csupa horgolt, finom csipkével díszített, kimunkált női ruhadarab, terítő, ágytakaró és kiegészítők segítségével. Egy régi hagyaték darabjai kerültek fel a Petőfi Irodalmi Múzeum falai közé elhelyezett próbababákra, ahova belépve, kicsit olyan benyomásom volt, mintha nagymamám régi szekrényét nyitottam volna fel, visszaugorva az időben. Manapság rengeteg szó esik arról, hogyan kell nőnek, nőiesnek lenni, sok „szaktanácsot” is kaphatunk, de nehéz megfogalmazni, és sokan keveset tudunk arról, hogy anyáink, nagyanyáink számára mit jelent/jelentett.
A kiállításon nem csak a ruhák segítségével kerülhetünk közelebb a válaszhoz, a textileket mintegy keretbe foglalják a falakat borító gondolatok Mikszáth Kálmántól Krúdy Gyulán át Grecsó Krisztiánig arról, hogy milyen is a nő. Önmagában is érdekes különböző korokból vett megközelítéseket ütköztetni egy téma kapcsán, ám dupla csavar, hogy ebbe a szövetbe épülnek bele azok a kézzel fogható szövetek, melyek közül egyes darabok még Krúdy idején jöhettek divatba. A szövet és a szöveg e megkapó találkozásának összetettségét a 21. század emberének kell most megfejtenie, illetve meglelni benne a neki szóló üzenetet. Irodalom és textilművészet harmóniája valósul meg, e kettő egymást erősítve hoz létre egy intenzív tapasztalatot a nőről, akiről annyit beszélünk, mégis kiapadhatatlan ihletforrásul szolgál.
Mi, nők vizsgálgatjuk magunkat a tükörben, próbáljuk tökéletesíteni e fogalmat egy-egy remekbe szabott frizurával, különböző ruhadarabokkal. Néha elég egy új körömlakk is, hogy úgy érezzük, megtettük a napi „kötelezőt”. Nagyszüleink idején a körömlakk még ritkaság volt, nem dívott a rövid szoknya és ne adj’ isten egy-egy merészebb felső. A kiállított ruhákat elnézve azonban valami mélyebb dolog tárul fel egyfajta intim vallomásként a női nemről, annak változásáról. A falakon olvasható idézetek számos nőtípust idéznek meg, melyek mind ott keringenek a próbababák körül, és bármelyiket elképzelhetjük a megidézett nőalaknak. Közös jellemzőjük azonban, hogy valamiféle lágyság lengi körül őket, e hatáshoz nagyban hozzájárul az uralkodó fehér szín is. A 92 évet élt, és 2010-ben elhunyt Vécsei Hedvig eddig dobozokban lapuló gyűjteménye egy mára már letűnt életvitel nélkülözhetetlen darabjait foglalja magába, melyekből a finomság és a rendezettség sugárzik, ám Zoób Katinak köszönhetően átalkulva, a szövegekkel együtt a textil nyelvén érzékien beszélnek a nőről, vágyakról, férfi és nő viszonyáról, az életről.
A kortárs szerzők gondolatait felvonultató teremben egy 21. századi szemléletmód alapján átalakított ruhadarabok között ezt olvashatjuk Grecsó Krisztiántól: „Öntudatos, félős, okos nőkkel van teli a város, rájöttek, hogy nem kell minden ölelésbe belehalni, és most már úgy élnek, hogy nem halnak bele. Bárcsak ismerhetném azt a férfit, akiért utoljára meghaltak!” A több évtizedet túlélt darabok – akárcsak a nők generációi – változtak, ám hiába telik az idő, múlt és jelen kapcsolata nem megszakítható, létezik egy közös alap, amely összeköt. Anyáink felturbózott régi kiegészítőin, átformált ruháin túl valami nem kézzel fogható is tovább öröklődik. Miközben a második teremben a klasszikus szerzők gondolathálója von körül bennünket, a lelógó csipkedarabok redői között elveszve, az anyag burjánzó vonalai kirajzolják Krúdy régi asszonyait is, akik „mások voltak, mint a maiak. Egy részüket szentségtartóban őrzi az emlékezet, mintha egyebet sem tettek volna a férfiak, mint imádásukra az oltárhoz járultak, és sem hajuknak, sem szájuknak nem volt ingerlő illata. Más részük – köztük a nagyszerű Madame – a legkalandosabb életpályán bolyganak végig”.
origo.hu
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek
