Simicskó: Kiváló szakembergárda van az egyesületnél

Simicskó István, a BHSE társadalmi elnöke örül, hogy a klub kajak-kenusai a júniusi Európa-bajnokságon is bizonyították: a Honvédé a legerősebb szakosztály az országban.

MNO
2011. 07. 13. 10:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Június elején jártam a szolnoki edzőtáborban, de azt persze nem gondolom, hogy ennek volna köszönhető, hogy a hat magyar aranyéremből ötöt a BHSE sportolói szereztek Poznanban – nyilatkozta szerdán az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium államtitkára útban a válogatott dunavarsányi edzőtáborába. – Természetesen a világversenyeken elsősorban Magyarországot képviselik a versenyzők, de a Honvéd vezetőit külön büszkeséggel tölti el, ha az egyesület kajak-kenusai érik el a kiugró sikereket.” A győzelmek, dobogós helyek szerinte azt is bizonyítják, hogy kiváló szakembergárda van az egyesületnél.

„A mostani látogatás célja az, hogy beszélgessünk egy kicsit sportolóinkkal, megtudjuk, hogy a szegedi vb előtt tudunk-e még valamiben segíteni nekik, s persze, hogy biztassuk őket – mondta a politikus, aki tervei szerint személyesen ott lesz majd a hazai rendezésű világbajnokságon. – Legutóbb Szolnokon a szakmai munkát is megismerhettem, Csipes Ferenc vezetőedzővel csónakba szálltam én is, és könnyen lehet, hogy erre most is módom nyílik.” Simicskó István elmondta, már tavaly a minisztériumban a feladatok elosztásánál szívesen vállalta, hogy a sporttal foglalkozzon, s nagy kedvvel végzi a BHSE társadalmi elnöki tisztével járó feladatokat.

„Addig jó, amíg van munka, úgyhogy én örülök annak, hogy sok elfoglaltságom van, de a sport különösen fontos számomra. Legszívesebben állandóan ezzel foglalkoznék, mondhatni, szinte kikapcsolódás, amikor ezzel kapcsolatos elfoglaltságom van. Én űzni is szeretem a sportot, s meg vagyok győződve arról, hogy ha valaki a sport világában edződik, az élet más területein is sokkal jobban megállja a helyét. Mind a mai napig fontos, hogy mozogjak, olyannyira, hogy ha hosszabb ideig nem jut rá időm, fejben is sokkal könnyebben elfáradok” – mondta a Wing Tsun keleti harcművészeti szakág 4. fokozattal rendelkező mestere, aki maga is belekóstolt a kajak-kenuzásba, orvostanhallgató lánya pedig hét évig kajakozott.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.