Az első világjátékokat 1995-ben a Nemzetközi Sport Tanács ötlete nyomán rendezték, azóta négyévente, minden olimpia előtti nyáron megtartják. A programban 19 sportág szerepel, köztük olyan speciális számok, mint az ejtőernyőzés, a katonai, tengeri vagy légi öttusa. Az idén július 16. és 24. között zajlott viadalon 111 ország vett részt, a Magyar Honvédséget az ejtőernyősök mellett vívók és egy dzsúdós képviselte.
Ejtőernyőseink mindkét kategóriában, forma- és célbaugrásban is indultak. Utóbbiban lett 34 nemzet versenyzői közül második az olaszok mögött a magyar csapat. Az együttes tagjai az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülő Bázis katonái, illetve a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület tagjai.
40 centiméter
A magyaroknak a célba ugrás a fő profiljuk, ráadásul ez áll a legközelebb a valódi katonai feladathoz – mondja az MNO-nak Ruszin Romulusz ezredes, az egyesület elnöke. A formaugrásnál a 3000-3500 méteres magasságból egyszerre kiugró katonáknak landolásukig különféle együttes gyakorlatokat kell bemutatniuk. Ezzel szemben a célbaugrás során a sportolók 1000-1200 méterről ugranak ki, majd egy két centiméter átmérőjű pontot kell megérinteniük a földön a sarkukkal. A célpont egy zászlókkal körülvett, így jól látható terület közepén helyezkedik el, egy mintegy két méter sugarú szivacs közepén. Az öt csapattagnak egyenként kilenc ugrást kellett teljesíteni, a végén pedig összeadódik, hogy leérkezésenként hány centimétert „tévedtek”. „Nagyon pontosan kell érkezni” – vázolja az „egyszerű” feladatot az ezredes. És hogy ez mennyire sikerült a magyaroknak? A 45 ugrás alatt 40 centimétert gyűjtöttek össze.
Az ezüstérmes csapat tagjai: Réczi Attila százados, Kollár Gábor főhadnagy, Varga Tamás zászlós, Orsy László zászlós, Bánszki Tamás százados, edzőjük pedig Asztalos István nyugállományú zászlós. Jól mutatja, hogy mennyire nem számítanak a rendfokozatok: sok éve a társak által választott Varga Tamás a csapat kapitánya.
Kicsi ország, nagy siker
A magyar katonai válogatott megegyezik a nemzeti válogatottal, így aztán ez a csapat indul az évente megrendezett, hatállomásos világkupa-sorozaton is, amely civil versenyszám. Sőt nemcsak indul, hanem 2010-ben a legjobbnak bizonyult, és eddig idén is vezet (két verseny után). Világbajnokságon minden évben megmérethetik magukat a katonai ejtőernyősök, kivéve az olimpia előtti éveket, hiszen akkor a világjátékok felelnek meg a vb-nek. Így az idei magyar második hely egyben világbajnoki ezüst is. A siker értékét növeli, hogy itt utoljára 2006-ban sikerült Magyarországnak dobogóra állnia. És a magyar katonák nemcsak csapatban kiválóak, egyéniben is szállítják a jó eredményeket.
„Ez óriási eredmény, hiszen egy kicsi ország kicsi hadserege érte el kevés erőforrással” – hangsúlyozza Ruszin Romulusz. Mint fogalmaz, a siker a teljes magyar hadsereget jobb színben tünteti fel, „elismernek minket, számolnak velünk”. Az pedig, hogy célba ugrásban vagyunk kiválóak, külön öröm, hiszen ez szorosan köthető a katonai feladatokhoz. Egyébként a magyar ejtőernyős válogatott története a múlt század hetvenes éveiig nyúlik vissza, szívós munkával folyamatosan közelítettünk az elithez, az utolsó tíz évben pedig már komolyan számolni kell velünk.
Szolnok a központ
Nem véletlen, hogy a csapat tagjai főleg szolnokiak, hiszen a Tisza-parti városban képzik ki Magyarország összes ejtőernyősét, majd innen kerülnek zászlóaljaikhoz, jó részük a városban marad. Jellemzően a kiképzők alkotják a válogatottat is. „Ők ugyanakkor elsősorban katonák” – szögezi le az ezredes, hozzátéve, hogy az újoncoknak is önbizalmat ad, hogy a világ élvonalába tartozó oktatóik vannak. Így érthető, hogy a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület a válogatott mellett a magyar bajnokságot is uralja. Ez egy teljesen civil egyesület, bárki jelentkezhet, aztán az elnökség eldönti, hogy csatlakozhat-e.
Az önbizalom és a bizalom talán a legfontosabb az ugrásnál, hiszen az ejtőernyősök egymásra vannak utalva, fontos, hogy megbízzanak egymásban. Egymáson múlik az életük, egy hiba is végzetes lehet, elég csak a felszerelés összeállítására gondolni – hívja fel a figyelmet az elnök. Ruszin Romulusz szerint így nem meglepő, hogy nagyon baráti, összetartó közösségek alakulnak ki az ejtőernyősöknél, mondhatni, igazi családok, hiszen „rábízzuk az életünket másokra”. Ezért aztán rendkívül fontos a pszichés felkészítés, hiszen az ugrásnál le kell győzni a félelmet, fel kell nőni. De az ejtőernyősökben él az elittudat, ami óriási belső motivációt jelent számukra – hangsúlyozza az ezredes, aki elárulja azt is, hogy az újoncok első ugrásánál ő is mindig jelen van.
A válogatott keret kialakítását hosszú válogatás előzi, állandóan figyelik a tehetségeket. Van egy második számú csapat, valamint tehetséges juniorok is, ők a közvetlen utánpótlás. Idén különösen nagy volt a verseny, csak áprilisra alakult ki a végleges összeállítása.
Futnak, síelnek, ugranak
A versenyzők felkészítését és versenyzését az összhaderőnemi parancsnokság, a kiképzésnek otthont adó szolnoki helikopterbázis és a Honvédelmi Minisztérium támogatja, valamint maguk a sportegyesületek. Utóbbi az elnyert pályázati pénzekből és a tagdíjakból tevődik össze – ami meglehetősen súlyos, Szolnokon évi harmincezer forint versenyzőnként. Ruszin Romulusz hangsúlyozza: ez az összeg szűkösen elegendő, idén például az anyagiak miatt kevesebbet tudtak ugrani, valamint több versenyt is ki kellett hagyniuk. Brazíliába a HM segítsége nélkül nem juthattak volna ki, ráadásul a civil versenyeknél az is előfordul, hogy a résztvevőknek külön a zsebükbe kell nyúlniuk.
Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy milyen megterhelő ez a sportág. Minden egy igen hangsúlyos fizikai felkészüléssel kezdődik, amely főleg futásból áll, de ha lehetőségük van rá, síelni is mennek – avat be minket a részletekbe az ezredes. Optimális esetben van egy-egy hét, amit teljesen a gyakorlásnak szentelhetnek. Ilyenkor igyekeznek kihasználni a napi hat ugráslehetőséget – egészségügyi okokból többet nem szabad teljesíteni. Persze ez nagyban függ attól, hogy éppen van-e szabad gép. Hogy valamelyest függetleníthessék magukat ettől, az egyesület is vásárolt idén repülőidőt. Az oktatók persze összekötik a kiképzést a felkészüléssel, olyankor ők is ugranak. Ruszin Romulusz hozzáteszi: sokat segítene, ha lenne hazánkban is légcsatorna, egyelőre azonban ezért külföldre kell utazniuk – idén Szolnok város támogatásával tölthettek három napot Angliában.
Várják a szponzorokat
Azt, hogy mennyivel maradnak el a lehetőségeink a világ élvonalától, jól mutatja, hogy míg nálunk fejenként évi 200 ugrásnak már örülnek, több országban ez ezer környékén jár. Néhány hadseregben ráadásul sportállású katonák is vannak, akiknek csak a versenyzéssel kell törődniük. Magyarországon ilyen nincs. Ruszin Romulusz ugyanakkor nagyon büszke rá, hogy katonáink egyszerre teljesítik kötelességüket, és sportolnak mellette. Nem is lenne elvárható nálunk, hogy az ország ezt finanszírozza – teszi hozzá.
Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy hiányoznak a szponzorok. „Pedig jó hírét keltjük az országnak, jó hírét keltenénk a szponzornak is. Sportolóink tehetségesek, akarnak, keményen készülnek. Ráadásul rendkívül látványos is ez a sportág” – érvel az ezredes. Technikai sportág lévén rendkívül költséges már a felszerelés megvásárlása is. Célbaugró- és stílusernyőkre is szükség van, melyeket 5-6 évente cserélni kell. Külön versenyzőruhájuk van, valamint speciális, faragott sarkú cipőjük. Ruszin Romulusz hozzáteszi, a sportolók a katonai versenyeken is civilben ugranak, mivel ez precíziós művelet, katonaruhában nem is lehetne teljesíteni. A siker „nüanszokon múlik”, nagyban függ az időjárástól, valamint a fizikai és a pszichés állapottól. Különösen egyéniben igaz ez, ahol egyetlen rosszul sikerült ugrás is elég.
Fotók és élménybeszámoló: honvelem.hu, szarnyaljmagasan.blogspot.com
origo.hu
Itt vannak a szeptemberi utolsó ötös lottó friss számai
