A magyarok 19 százaléka mondja azt, hogy máris kárvallottja a hiteleseket sújtó devizaingadozásoknak. A lakosság mindössze harmada válaszolta ezzel szemben azt, hogy sem rokonai, sem közeli barátai között nincs olyan, aki izgulna a dráguló deviza miatt (35 százalék). A külföldi valutában való eladósodottság különösen érinti a harmincas korosztályt; ennek 34 százaléka vett fel devizaalapú hitelt. Egyes hitelesek között is nagy különbségek vannak, felük nélkülözések között él (50 százalék), harmaduk pedig jól kijön jövedelméből, illetve gond nélkül elboldogul (32 százalék).
Az államtól várnak segítséget
A Nézőpont Intézet kutatási összefoglalója kiemeli, hogy mivel beivódott a köztudatba a gondoskodó állam képe, és a kabinet is többször megfogalmazta az erős állam üzenetét, a társadalom a kormánytól vár segítséget. A magyarok 60 százaléka szerint ugyan a kormány lehetőségei korlátozottak, az összes megkérdezett fele szerint várhatók további lépések a devizahitelesek utólagos védelmében (49 százalék).
Kattintson a nagyobb képért!
Az adósok 84 százaléka érzi úgy, hogy a problémák megoldása túlnőtt a nemzeti kormányok hatáskörén, de 42 százalékuk bízik a kabinet jövőbeli lépéseiben. A kormánypártokkal rokonszenvezők körében ez a szám 68 százalék, az MSZP-hívek 40 százaléka optimista, 36 százaléka pesszimista, a Jobbik táborában 42–45, az LMP-sek között pedig 41–48 százalék az arány.
Az euró bevezetését ma a magyarok fele hátrányosnak tartja (51 százalék), és mindössze negyede szerint lenne előnyös a mielőbbi csatlakozás (27 százalék). Nem meglepő tehát, hogy a kormányfő több alkalommal is jelezte, csak 2020 környékén várható a forint felváltása euróval – fogalmaz az intézet.
Támogatják a felelősségre vonást
Az ország sebezhetőségének növekedése ma a magyarok 63 százaléka szerint nagyobb részben vagy teljes mértékben a korábbi kormányok hibája. Mindössze a megkérdezettek negyede (27 százalék) nevezte a világgazdasági válságot a 80 százalék fölé ugrott államadósság fő okának. A devizahitelesek kétharmada szerint is kisebb részben okolhatók a nemzetközi gazdasági válság hatásai (66 százalék). A szocialistákkal rokonszenvezők 41 százaléka is elismeri a korábbi kormányok hibáját. Az előbbi véleményt osztja a kormánypártiak 77 és a Jobbik szimpatizánsainak 64 százaléka. Az LMP táborának fele azonban inkább megengedő ebben a kérdésben.
A korábbi kormányoknak a megkérdezettek 56 százaléka szerint büntetőjogi felelőssége is van az államadósság nagymértékű növekedésében. A felelősségre vonás lehetőségének keresését a Fidesz-hívek 70, a Jobbik-szimpatizánsok 54, de az MSZP táborának 45 százaléka is támogatja. A megkérdezettek többségének jogérzete szerint a most hatályos törvények alapján – visszamenőleges módosítás nélkül – is megállapítható büntetőjogi felelősség.
(A teljes kutatást a Nézőpont Intézet honlapján olvashatja.)
Meghalt Jelenits István