Ismertetése szerint az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. májusban írt ki nyílt kétfordulós pályázatot az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészének értékesítésére. A 370 ezer forint névértékű üzletrészre az egyetlen pályázó 13 millió 370 ezer forintos ajánlatot tett. Az üzletrész értékesítését követően a törzstőkét 50 millió forintra emelik, amelyből 25 százalék plusz egy szavazatot megtestesítő üzletrészt tartósan önkormányzati tulajdonban kívánnak tartani a DV Zrt. mint tulajdonos útján – magyarázta a részleteket Papp László.
Hozzátette: előzőleg az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft.-ből történő kiválással létrehozták az Airport-Debrecen Eszközkezelő Kft.-t, amely tulajdonosa lesz a cégbejegyzést követően mindazon vagyonelemeknek, amelyekkel eddig az üzemeltető társaság rendelkezett. Az alpolgármester szerint a pályázó ajánlatának kiemelten fontos eleme, hogy a repülőtér veszteségének teljes körű finanszírozását magára vállalja, ez tavaly 280 millió forint volt. Debrecen közgyűlése az üzemeltetési szerződés módosítására tett ajánlatról soron következő ülésén dönt.
A pályázó 75 évre kívánja üzemeltetésbe venni a repülőteret, amely futamidő további 25 évvel meghosszabbítható – mondta Papp László. Tájékoztatott arról is, hogy a pályázó kötelezettséget vállal az üzemeltetési szerződés aláírásától számított öt éven belül menetrend szerinti járat indítására, a repülőtér működését kiszolgáló – legalább 6 ezer négyzetméteres – csarnok építésére, valamint 200 millió forint értékű eszközfejlesztésre, amelynek egy része térítésmentesen az Eszközkezelő Kft. tulajdonába kerül. Ezen túlmenően a pályázó 100 ezres évi utaslétszám elérése után 2013-tól 0,15 euró/fő plusz áfa összegű használati díjat köteles fizetni, amely összeg nem lehet kevesebb évi 45 ezer euró plusz áfánál – közölte Papp László.
A Xanga cégcsoport egyébként Debrecen legnagyobb ipari ingatlanfejlesztője, amely az elmúlt években 3 ezer új munkahelyet létesített a helyi Határ úti ipari parkba telepített cégek közreműködésével – jegyezte meg az alpolgármester, hozzátéve: a cégcsoport már 11,5 hektár területet bérel a debreceni repülőtéren, ahol cargo- és logisztikai bázis kialakítására 50 ezer négyzetméter alapterületű csarnokegyüttes felépítését tervezi, illetve kezdte meg.
Papp László újságírói kérdésre elmondta: Angliába és Németországba – várhatóan Londonba és Frankfurtba – szeretnének menetrend szerinti járatokat indítani, de szóba jöhet távol-keleti célállomás is.
(MTI)
Orbán Viktor új profilképet állított be a közösségi oldalán