Tulajdonképpen nemcsak a Vajdaságban, hanem Szerbia-szerte található sok olyan jól felszerelt, melléképületekkel ellátott családi ház, amelyhez még öt-hat hektár föld is tartozik, és tulajdonosaik 5000 és 8000 euró közötti áron kínálják megvételre.
A Dnevnik a bánsági Kikindától húszegynéhány kilométerre fekvő Padé falut említi példaként. A településnek van vegyesboltja, iskolája, katolikus és pravoszláv temploma – és olyan háza is, amely még 1900 euróért sem kelt el, legalábbis eddig. „Pedig 700 négyzetméteres telken fekvő két szoba-konyhás házról van szó, felújított tetővel, melléképületekkel, mégsem kell senkinek” – magyarázza a ház tulajdonosa. „De ez az utolsó ár, ebből már nem engedek” – teszi hozzá az alig 3000 lelket számláló, többségében magyarok, valamint szerbek és romák által lakott kis bánsági faluban élő asszony.
Hasonló a helyzet a szerémségi Erdővégen (Erdevik), és a közelében fekvő Bingulán is, ahol 3000 euróért kínálnak megvételre szoba-konyhás, fürdőszobás, hajópadlós családi házat, felújított födémmel, melléképületekkel, a házhoz tartozó kisebb gyümölcsössel. „Onnan is mindenki a városba, Újvidékre és Belgrádba szeretne menni” – írja a vajdasági újság. A Nagybecskerek melletti – többségében szlovákok által lakott – Aradácon 5000 euróba kerül egy 3000 négyzetméteres telken fekvő családi ház. Az ellenpélda: az Újvidék közelében elterülő Gajdobrán egy 120 négyzetméteres családi ház, 5700 négyzetméteres háztájival már 15 500 eurót kóstál.
A Dnevnk szerint e példák azt bizonyítják, hogy a szerbiai–vajdasági „ingatlanok árát többnyire a város közelsége, a házak-lakások felszereltsége, nem kevésbé a hozzá tartozó termőföld nagysága határozza meg”. Nagy hátrány, ha rossz a közlekedési összeköttetés. Ez utóbbi a fiatalokat és idősebbeket egyaránt elriaszthatja attól, hogy „Isten háta mögötti” helyre költözzenek, hisz a fiatalok számára a munkába állás lehetősége a fontos szempont, az idősebbek számára pedig az orvosi-kórházi ellátás lehet a meghatározó.
A verseci községhez tartozó 22 településen több százra tehető azoknak a családi házaknak a száma, amelyek üresen állnak, mert tulajdonosaik kivándoroltak, vagy csak néhanapján térnek vissza őseik otthonába.
(MTI)
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó