Egy fárasztó munkanap után, amikor felhőtlen kikapcsolódásra vágyunk, nem szerencsés megnézni a Blue Valentine-t. Ez a film ugyanis nem fog segíteni abban, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, önfeledten kacagjunk, és elfeledkezzünk arról, hogy éppen milyen gondok nyomasztanak bennünket. Arról mesél, ami nagyon is valós, olyan érzelmeket, ki nem mondott gondolatokat közvetít, amelyek bárkit foglalkoztathatnak. Olyan perspektívákat vet fel, amelyek ott lebeghetnek a fejünk felett felkeléskor éppúgy, mint amikor lefekszünk. Kérdés, hogy meddig tudjuk ezeket elnyomni, és mikor törnek elő, hogy aztán mindent megváltoztassanak.
Cindy és Dean egy fiatal házaspár, akikben elsőre nincs semmi különös, nem gazdagok, nem karrieristák, nem hűtlenek, tisztességesen dolgoznak és kislányukat rajongva szeretik. Ugyanakkor két ellentétes pólust képviselnek: Cindy a realista, megfontolt, törekvő, míg Dean az álmodozó, csapongó, kreatív alkat. Igazi egységet alkothatnának ezzel a különbözőséggel. Ám ahogy a filmben elindul egy átlagos napjuk az ébredéstől a reggelin át addig, hogy Cindy iskolába viszi Frankie-t, nem tudjuk nem észrevenni a nőn a fásultságot, és azt, hogy férjének valamiért mindig ott kell, hogy legyen a szájában a cigaretta.
Nem kell sokat várni az első drámai fordulatra: az egy idilli családhoz szinte hozzátartozó kutyusuk ugyanis elpusztul. Ez a momentum egyértelműen felszínre hozza, hogy Cindy és Dean kapcsolata válságban van, és az ilyenkor szokásos konfliktusok zajlanak közöttük, jól ismert szavak kíséretében. Cindy ugyan igyekszik kerülni a vitákat, de viselkedéséből hiányzik a gyengédség és a férje iránti valódi törődés. Dean vehemens, olyan, mintha a veszekedés provokálásával próbálná ebből a rezignált állapotból kilendíteni a feleségét, de nem jár sok sikerrel. Aztán úgy dönt: ki kell mozdulniuk otthonról, hogy legyen esélyük helyrehozni a kapcsolatukat.
Ezzel párhuzamosan a filmben elindul egy másik történet, a tetovált, enyhén kopaszodó Dean helyett egy aranyló hajú, életerős és segítőkész Deant látunk, míg a komoly Cindy eltűnik, és egy miniszoknyás, pezsgő lánnyal szembesülünk. Véletlen találkozásukkal egy meghitt szerelmi történet indul útjára, míg a másik szálon ugyannak a kapcsolatnak egy másik szakaszát követhetjük nyomon, melynek kulcshelyszíne egy ízléstelen motel lesz, ahová a házaspár elvonul, abban a reményben, hogy felpezsdíthetik a kapcsolatukat. Dean naiv lelkesedéssel próbálkozik a közeledéssel, de csak kedvetlen visszautasítást kap. Cindy – aki orvos akart lenni – nem tud felnézni férjére, aki megelégszik azzal, hogy férj és apa lehet. Már-már kínos végignézni a motelben lezajló kellemetlen jeleneteket, úgy érezhetjük, egy helyben toporog a film. A sok közelkép pedig nem engedi, hogy ne vegyük észre a szereplők apró rezdüléseit is, és rá kell döbbennünk, hogy itt bizony nem garantált a happy end, és miközben vissza-visszaugrunk az időben, és láthatjuk Dean és Cindy szerelmének beteljesedését, a két házas embert nézve mégis azt kérdezzük: mi értelme van egymás kínzásának? Mitől tud valami harmonikus és szép ennyire megromlani? Hogyan lehetséges, hogy amiért a másik régen szerethető volt, az most idegesítő és kiábrándító?
origo.hu
Tankcsapda: íme a harmadik tag: „Ő az igazi”
