Reuters – reuters.com
Adókedvezményekkel és új beruházásokkal élénkítené a gazdaságot Obama – írja a Reuters. Az éppen éves nyaralását töltő elnök nem csupán golfozik Massachussettsben, de az új csomag részletein is dolgozik.
A pontos részletek csupán szeptember elején derülnek ki, annyi azonban biztos, Obama legfőbb célja, hogy lentebb szorítsa a jelenleg 9,1 százalékon álló munkanélküliséget, és lökést adjon a továbbra is botladozó gazdaságnak, elkerülve egy újabb recessziót. Az elnöknek már csak a közeledő választások fényében is nagy szüksége van a csomagra, hiszen bár személyét a választók többsége továbbra is kedveli, gazdasági teljesítményét a legtöbben nem tartják sokra.
A fő cél a munkanélküli milliók visszaterelése a piacra. Ennek érdekében az elnök csökkenteni kívánja az alkalmazottak után fizetendő adót, kedvezményeket biztosítana az új munkásokat felvevő cégeknek, és támogatást a helyi önkormányzatoknak, főleg tanárok alkalmazására. A hosszú ideje munka nélkül állókat kurzusok és egyéb segítség vezetné vissza a „helyes útra”. Más rendelkezések is vannak azonban az elnök tarsolyában: az új kereskedelmi szerződések közvetetten szintén a munkakedvet élénkítenék, a szabadalmi rendelkezések megreformálásával pedig az innováció szerepét igyekszik megerősíteni a kormány. Az egyik kiszivárgott program keretében új, energiatakarékos technológiával szerelnék fel az ország iskoláit: ez egyrészt lehetőséget biztosítana a munkásoknak, másrészt a zöldenergia-szektort is támogatná, mely Obama szerint az USA fejlődésének jövőbeli motorja lehet.
„Ez a tervezet olyan ésszerű ötleteket tartalmaz majd, melyek kézzelfogható hatást gyakorolnak a gazdaságra és a munkahelyek számára” – fogalmazott Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője. „Ezeket a javaslatokat reményeink szerint mindkét fél, a republikánusok is nyugodt szívvel támogatni tudják majd.” A konzervatívok hozzájárulása már csak alsóházi többségük miatt is lényeges, egyáltalán nem biztos azonban, hogy olyan melegen üdvözlik majd az elnöki reformterveket, ahogy a szóvivő állítja. A képviselőházi többség ugyanis minden nagyobb költekezéssel járó lépést eleve elvet, a fent említett rendelkezések némelyike pedig biztosan nem lesz olcsó. A republikánusok nem fognak támogatni semmilyen „keynesi” költekezést, azaz olyat, mely csupán a munkahelyteremtés érdekében történik, fogalmazott Douglas Holtz-Eakin, Bush elnök egykori tanácsadója. A növekedést elősegítő adócsökkentés azonban valószínűleg meg fogja nyerni a tetszésüket.
Obama egyik legfőbb feladata most elmagyarázni, miért van szükség az elnöksége elején elfogadott billiódolláros élénkítőcsomag után újra pénzt pumpálni a gazdaságba, mikor látszólag annak sem volt hatása, hiszen a válság nem múlt el, sőt. A hangsúly a „látszólag”-on van: az elnök várhatóan azzal érvel majd, tevékenysége nélkül még rosszabbul állna az ország, mivel a baj nagyobb volt, mint azt kezdetben sejteni lehetett. „Amikor Obama hivatalba lépett, égő házban tette le az esküt” – magyarázza Michael Greenstone közgazdász professzor, egykori elnöki tanácsadó. „A tűz pedig nagyobb volt, mint ahogy azt akkoriban bárki is hinni merte.”
Politico – politico.com
Az amerikaik több mint fele George Busht hibáztatja a gazdasági nehézségekért – írja a Politico. Az AP/GfK közvélemény-kutatásából az is kiderül, az emberek egyre kevesebbre értékelik a gazdaságot és Obamát is.
A megkérdezettek 86 százaléka válaszolt úgy, a gazdaság „szegényes” állapotban van, 6 ponttal több, mint két hónappal ezelőtt. 50 százalék szerint ráadásul a dolgok csak egyre rosszabbodnak. A republikánusok szerint az egész Obama hibája, az amerikaiak azonban a számok szerint máshogy vélekednek. 51 százalék továbbra is úgy véli, az előző, konzervatív elnök, George W. Bush tehet a nehézségekről, de 44 százalék általánosan a kongresszusi republikánusokat hibáztatja, míg demokrata kollégáikat csupán 36 százalék tartja vétkesnek.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az elnök nyugodtan készülhet a választásokra. Csupán 47 százalék válaszolt úgy, hogy Obama megérdemel még egy ciklust, egy ponttal kevesebben, mint júniusban. Oszama bin-Laden megöletését követően még 65 százalék tartotta erős vezetőnek az elnököt, ez a szám mostanra 51-re olvadt, gazdasági tevékenységét pedig mindössze 36 százalék találja kielégítőnek. Mindkét szám jelentősen csökkent saját bázisa körében is: júniushoz képest 8 százalékkal kevesebb demokrata választó tartja erős elnöknek Obamát, míg 7 százalékkal kevesebben elégedettek gazdasági teljesítményével.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó