Amerikai egyetemista a líbiai lázadók között

A kaliforniai Chris Jeon úgy döntött, jó buli lenne csatlakozni „az igazi forradalmak egyikéhez”, ezért repülőre ült, és meg sem állt Bengáziig. A felkelők befogadták, már líbiai neve is van – de azt nem szeretné, ha a szülei megtudnák, hol van – tudósít a Christian Science Monitor. Óriási adókedvezmények, egekbe szökő vezetői fizetések – ez jellemző az amerikai nagyvállalatokra a The New York Times által ismertetett kutatás szerint. <br />

Christian Science Monitor (csmonitor.com)

A kaliforniai Chris Jeon úgy döntött, jó buli lenne csatlakozni „az igazi forradalmak egyikéhez”, ezért repülőre ült, és meg sem állt Bengáziig. A felkelők befogadták, már líbiai neve is van – de azt nem szeretné, ha a szülei megtudnák, hol van – tudósít a Christian Science Monitor.

A repülőjegy 800 dollár volt Kairóba, innen vonat vitte Alexandriába, ahonnan pedig egy sor buszjárat segítségével jutott el a lázadók fővárosába, Bengáziba. Tripoli bevételét sajnos lekéste, Navfalijah városába azonban az első terepjárók egyikén érkezett, egy orosz gyártmányú sörétes puskával és egy videokamerával felszerelkezve, ami azóta sajnos lemerült. „Pedig remek felvételeim vannak” – magyarázza. Jeon tavaly Kanadában nyaralt, most azonban valami izgalmasabbra vágyott. „Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy néz ki egy igazi forradalom – fogalmaz. – Aztán lassan közeledett a nyári szünet vége, és úgy gondoltam, jó buli lenne csatlakozni a lázadókhoz. Úgyhogy repülőre ültem.”

A Los Angeles-i Egyetem matematika szakos diákja igencsak különös látvány a felkelők gyűrűjében. Kobaltkék kosarasmezt és Converse tornacipőt visel – a fején szürkésfekete arab fejkendőt, nyakában pedig egy szíjon lógó töltényhüvelyt. Utóbbi kettőt új barátaitól kapta, akik nevetve körbeállják a különös idegent. Valaki egy AK–47-est ad a kezébe. „Hogy kell ezzel a vacakkal lőni?” – kérdezi, végül megtalálja a ravaszt, és a levegőbe ereszt egy sorozatot. A felkelők, úgy tűnik, teljesen befogadták, pedig arabul nem beszél, kézjelek és minimális olasz nyelvtudása segítségével kommunikál. „Harcolni akarok Szirtében” – mondja, majd a gépfegyverrel a város irányába mutogat. A szavakat talán nem értik meg, a mozdulatot azonban igen – az összegyűlt tömeg hangos üdvrivalgásban tör ki.

A líbiaiak még tiszteletbeli arab névvel is ellátták: Chris Jeonból Ahmed El Maghrabi Saidi Barga lett. A név helyi törzsek és területek elnevezéseiből készült halandzsa – ha végképp nem tudja magát megértetni valakivel, csak elmondja, és általában rögtön mosolyra húzódnak a szájak. A líbiaiak különben rendkívül vendégszeretők, magyarázza a diák. Az elmúlt napokban egyetlen centet sem kellett költenie: az út mentén mindig volt hol aludnia és mit ennie, pénzt pedig sehol nem fogadnak el tőle. Nem is árt spórolnia: a visszaútra még nem vette meg a jegyet. „Úgy gondoltam, ha elfognak vagy megölnek, csak kidobott pénz a retúrjegy” – magyarázza.

Jeon csak néhány közeli barátjával osztotta meg terveit és valódi célpontját, a többiek – köztük szülei – úgy tudják, éppen nyugodtan nyaral valami biztonságos helyen. „Akármi van, ne árulják el nekik, hol vagyok – kérlelte a riportereket. – Fogalmuk sincs róla, hogy Líbiába jöttem.”

The New York Times (nytimes.com)

Óriási adókedvezmények, egekbe szökő vezetői fizetések – ez jellemző az amerikai nagyvállalatokra a The New York Times által ismertetett kutatás szerint. A cégek további adócsökkentésért lobbiznak, a kormányzat szerint azonban túl sok a kiskapu.

A Politikai Tanulmányok Intézete nevű szervezet a 25 legnagyobb amerikai vállalat adózási és fizetési jegyzékeit vizsgálta. A csoport megállapította, az óriások éves haszna átlagban a kétmilliárd dollárt közelítette, adókedvezményeik mértéke pedig átlépte a 300 millió dolláros határt. A General Electric például több mint hárommilliárd dolláros engedményt kapott, így csupán minimális összegű adót fog fizetni 2010-ben. A Verizon mobilszolgáltató 12 milliárdot keresett, de 700 milliós kedvezményt kapott, míg az eBay 850 milliós profitot termelt, és 110 milliót nem kell befizetnie. Mindeközben a vezérigazgatók álomba illő fizetéseket vihetnek haza: átlagosan 16 milliót.

Az Egyesült Államokban 35 százalékos a legmagasabb vállalati adó – ennél magasabb ráta csupán Japánban van érvényben az egész világon. Ahogy azonban a fenti számok is bizonyítják, különböző kiskapuk és kedvezményi jogosultságok segítségével gyakorlatilag senki nem fizet annyit, amennyit a törvény előír. A vállalatok alacsonyabb adókulcsért lobbiznak, és állítják, több milliárd dollárnyi üzletet hoznának vissza az Egyesült Államokba, a kormány azonban a kiskapuk megszüntetéséhez köti a csökkentést – ez pedig a mindenféle adóemelést ellenző republikánusok miatt nehezen elképzelhető.