Dicsérjük Florát tavasz idején!

Tegnap kezdődtek Tácon, az egykori rómaitelepülésen, Gorsium-Herculiában az ókorihagyományokat felelevenítő Floralia-ünnepségek.A kosztümös gladiátorküzdelemmel, virágkötőbemutatóval és virágvásárral, az ókorikézművességet és a római kori gyermekjátékokatbemutató programokkal színesített,egyre nagyobb tömegeket vonzó ünnepségsorozatmájus végén Aquincumban folytatódik.A jövő szerdáig tartó gorsiumi programválaszték némileg eltér az ugyancsak színesen szervezett aquincumitól: helyszínein ma délelőtt 11 órakor felelevenítik Septimius Severus (Kr. u. 193-211 között uralkodott) 202. évi látogatását. (A császár a párthus háborúk után Keletről Rómába menet ejtette útjába Gorsiumot. Kizárólag ide tért be a limes mentén fekvő tartományok városai közül.) Az antik színház iránt érdeklődők Pécsi Ildikó rendezésében Arisztophanész (Kr. e. 450-385 körül) Lüszisztraté című darabját tekinthetik meg.Az Aquincumi Múzeum, valamint a Magyar Virágkötők és -kereskedők Szakmai Egyesülete tavaszünnepének kapcsolódó programja a május 26-án nyíló Kelta asszonyok, római hölgyek című viselettörténeti kiállítás, amelynek jegyében virágkötészeti versenyt hirdetnek meg az óbudai szervezők. Ha részt vesznek benne, a látogatók maguk is próbára tehetik ügyességüket: virágdíszítéseket, koszorúkat, díszítő kompozíciókat készíthetnek. (Gorsiumba virágkiállítás és -vásár is csalogatja az érdeklődőket.) Ki lehet majd próbálni a félelmetes római légiók fegyvereit, magunkra ölthetjük az ősi kelta és római viseletet, ékszereket; emlékérméket és agyagedényeket formázhatunk, de ha úgy tartja kedvünk, római kocsin is végighajtathatunk az aquincumi fórumon. S ha ezek után esetleg kifáradunk és megéhezünk, a 2000 évvel ezelőtti konyhaművészet remekeit kóstolgathatjuk.Az elképzelések szerint a nap zárásaként egy római gályát is vízre – vagyis az Isterre – bocsátanak majd. A látogatók száma természetesen időjárásfüggő, de a várakozások szerint még esős időben is kilátogat legalább négyezer-négyezer-ötszáz érdeklődő. A legtöbben 1991-ben fordultak meg Aquincumban: ekkor több mint ötezren voltak kíváncsiak Florára – tudtuk meg Lengyelné Kurucz Katalintól, az Aquincumi Múzeum közönségkapcsolatokért felelős munkatársától.Az antikvárcsemegének számító, 1902-ben kiadott, majd 1985-ben utánnyomott Pecz Vilmos-féle Ókori lexikon szerint Flora ősrégi szabin istennő a föld termékenységének, a tavasznak, a virágoknak s általában a virágzó ifjúság örömeinek istennője. A monda szerint Titus Tatius szabin király honosította meg a tiszteletét Rómában, s a város második királya – az első Romulus volt -, Numa Pompilius (Kr. e. 715-672 között uralkodott) külön papot, Flamen Floralist rendelte a tiszteletére. Flora ősi temploma eredetileg a legendás Quirinalison, Róma egyik halmán állt, azon, amelyen a királyi palota emelkedett. Kr. e. 238-ban azonban újabb szent hely épült a tiszteletére a Circus Maximus közelében. Magát az ünnepet még a pun háborúk idején, Sibylla könyveinek sugalmazására vezették be, Floralia, más nevén Ludi Florales elnevezéssel. Országos válság idején a rómaiak az úgynevezett Sibylla-könyvek jóslatgyűjteményéhez folyamodtak tanácsért, amelyet – legalábbis úgy tartották – a cumaei barlangban lakó jósnő, Sibylla írt az ősidőkben. Sibyllát évszázadokon át az isteni akarat közvetítőjeként tartották számon a rómaiak.A ceremónián az emberek (az állatok is) virág-, főleg rózsadíszben jelentek meg, a nők megszokott ruházatuktól elütő, lenge, máskor tilos öltözetben mutatkoztak. A vidám kedvű polgárok tarkabarka virágfüzérrel fölékesítve táncoltak, otthonukban az asztalokat és a bútorokat virággal díszítették. A hagyomány szerint az ünnepség első öt napján az aedilis curulis (a nyilvános játékok megszervezésére ügyelő főtisztviselő, kezdetben csak a patríciusok közül választották) felügyelete alatt a színházakban az erkölcstelenség határát súroló mimusokat, vagyis szicíliai eredetű bohózatokat adtak elő. A valóságos színészek nélküli színielőadásokat olyan műkedvelő félvilági hölgyek rendezték, akik adott jelre ledobták magukról ruháikat, és meztelenül táncoltak. Az ünnepi programok részeként – valószínűleg az állatviadalok paródiájaképpen – kecskék és nyulak mókás párharca zajlott a cirkuszban. Az utolsó napon a rómaiak levadászták az állatokat. A játékok alatt borsót és lencsét szórtak szét a szegények között, illetve ingyenebédre szóló meghívókat osztogattak.A Nagy képes világtörténet kissé élesebben fogalmaz: „A Floralia eredetileg a tavasz első gyümölcseinek felajánlására szolgált, s ez az eszméjében egyszerű és ártatlan ünnep majdnem minden nép körében megalakult társadalmi életének első korszakában. De a rómaiaknál erkölcsiségük válságos pillanatában érzékies szórakozássá, vad orgiává fajult.” Épp e miatt a szabadosság miatt a későbbi keresztény írók szemében a Floralia-kultusz sokáig a latin pogányság erkölcstelenségének bizonyítéka lett, a moralisták évszázadok múltán is ekként hivatkoztak rá. Ezzel együtt különösen tisztelték Florát az ifjúság körében: a hellenisztikus korban némelykor a szépség és a szerelem istennőjével, Aphroditéval azonosították. Kr. e. 173-tól – kultusza egészen a Kr. u. IV. századig fennmaradt – a Floralia állandó hatnapos ünnep lett, amely minden évben április 28-tól május 3-ig tartott.Érdeklődésünkre Petres Éva régész, a Tác határában fekvő Gorsium-Herculia szabadtéri régészeti parkban zajló programok főszervezője elmondta: a római virágünnepről 1970 óta emlékeznek meg minden tavasszal – 1996 óta megújult formában -, ügyelve arra, hogy az Aquincumban rendezendő ugyanilyen ünnep ne azonos hétvégére essen az övékkel. Ennek elkerülése érdekében az aquincumiak rendezvényüket egy hónappal későbbre, azaz május 27-28-ra tették át, „így a hagyományos időpontot mi foglalhattuk le”. Gorsium-Herculia különben a legnagyobb régészeti park a Kárpát-medencében: az 1958 óta folyó ásatások városfalakat és kapukat, oszlopokkal díszített utcákat, a fórumot, templomokat, Alsó-Pannónia tartománygyűlésének csarnokait és szentélyeit tárták fel.Petres Éva, a bronzkor, a kora vaskor és a kelta idők ismert kutatója optimista a jövőt illetően. Szerinte a további ásatások – a valamikori római település szerencsére, a hozzá tartozó külső negyedekkel, temetőkkel együtt beépítetlen közterületen fekszik – a jövőben egy magyarországi Pompejit tárnak a látogatók elé.A legnagyobb közönségsikert egyébként Tácon és Aquincumban egyaránt – az eddigi tapasztalatok legalábbis ezt mutatják – az alkalmanként többször is porondra lépő gladiátorküzdelmek résztvevői aratják. Az egyelőre egyetlen, ókori mintára alakult váci gladiátorszervezet Familia Gladiatora Kulturális Egyesület néven működik. Mint Weixelbaum János, a gladiátorok vezetője – „civilben” pedagógus – a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondta, első nyilvános fellépésük óta (ez még 1986-ban volt, a Vác melletti Törökmezőn) közel 300-szor léptek a nagyközönség elé. Külföldön is gyakran vendégszerepelnek, ahol a különféle hagyományőrző csoportoknak lényegesen mélyebbre nyúlik a társadalmi gyökerük, mint nálunk. Állandó létszámuk tizennyolc fő, de néha cserélődnek a harcosok.A korabeli harci mozgások imitációja, az egyes fogások a gladiátorok karatetudására épülnek (Weixelbaum János tíz esztendeig karateedző volt). A korhű támadó- és védekezőfegyverek vasból és marhabőrből készülnek, de a pengéjüket nem élesítik. Tompaságuk miatt a súlyuk mégis valamivel nagyobb, mint az eredeti rómaiaké volt. Egy gladiátor felszerelése így nemritkán meghaladja a huszonkét kilogrammot. A sisak, a vértezet, a lábvasak, a pajzs, illetve a küzdőszerszámok (kard, dárda, buzogány, tőr, parittya, vetőháló stb.) teszik ki ezt a tekintélyesnek mondható súlyt. Tizenegy fellépésük egyenként ötvenperces, amelyek – a meghívó fél igénye szerint – lehetnek ismeretterjesztő jellegűek, humoros vagy éppen misztikus hangulatúak. A bemutatók alatt játszott zenei anyagokról megtudtuk, hogy azok voltaképpen archaikus zene rekonstrukciói, illetve sejtelmes dobzenék.Az Aquincumi Múzeum sajtóért felelős munkatársa elmondta, hogy a honi gladiátorok nem csak közelharcban tűnnek ki. A korabeli arénák atmoszféráját egyedülálló módon visszaadó kardforgató tevékenységük mellett pénzügyi támogatásban részesítették az egykori római város szerény költségvetésű, ám annál kitartóbb kutatóit: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával és a Pro Aquinco Alapítvánnyal összefogva támogatták a rommezőn korábban fellelt Mithras-szentély, a Kr. u. a III. század elején épült Marcus Aurelius Victorinus Mithraneum restaurációs munkálatait. Így már eredeti helyén láthatók a pódiumba illesztett oltárkövek, valamint a szentélyben álló kultuszkép, amely a sziklából születő Mithrast ábrázolja. (Mithras – pontosabban: Mithra – ősi iráni isten, akinek kultusza a hellenisztikus korban egész Kis-Ázsiában elterjedt, a Kr. e. I. században Rómába, majd Pannóniába is eljutott. Mithrast általában a Nappal azonosították, népszerűsége főként a hivatalnoki kar és a katonaság körében volt számottevő.)Flora emlékét nem csak művészeti alkotások őrzik. (Legismertebb szobra a nápolyi múzeumban őrzött Flora Farnese, amely a Kr. e. IV-III. századi görög minta alapján készülhetett.) A klasszika-filológusok szerint a legkitűnőbb történetíró, a Traianus császár korában élt Publius Cornelius Tacitus Évkönyvek (Annales) című munkájában Tiberius császár érdemeinek méltatásánál utalásszerűen olvashatunk róla: „Ugyancsak ez idő tájt avatott fel a kortól vagy tűzvésztől elpusztult, illetve Augustus által megkezdett néhány templomot: a Circus Maximus mellett Liberét (...), ugyanazon a helyen Florának Lucius és Marcus Publicius aedilisektől építtetett szentélyét.” Tacituson kívül az augustusi kor költője, Publius Naso Ovidius (Kr. e. 43. – Kr. u. 17.) hagyományozott ránk feljegyzéseket Flora ünnepéről. Fasti (Naptár) című elbeszélő költeményében a római kultusz ünnepeivel kapcsolatos mítoszokat sorolta fel, naptári sorrendben.