Rokonok a Székelyföldön és a televízióban

Valahol azt olvastam, hogy a századelő emberehúsz másik társát ismerte annyira, hogy órárapontosan meg tudta mondani, hol tartózkodik,mit csinál, hogy szolgál az egészsége, és mirőlszólnak az álmai. Az ezredvég lakója már csaka szűken vett családtagokról, három-négyemberről tudja ugyanezt. A televízió letta legjobb barát, s a rokonokra nem maradtsem időnk, sem energiánk.A szakemberek elidegenedésnek hívják a jelenséget, és civilizációs ártalomnak mondják. Sokan úgy gondolják, maradtak még olyan szigetek, ahol nem ennyire tragikus a helyzet – a legtöbben Erdélyt emlegetik, ha a családi összetartás kerül szóba. Most szubjektív riportra hívom az olvasót: jöjjön, ismerje meg a családomat!Anyai nagyanyám és nagyapám házasságából nyolc gyermek született. Közülük hatot sikerült fölnevelni, akik tizenhat unokával örvendeztették meg őket. A tizenhatból én vagyok az egyetlen, aki messzire ment, a többiek vagy a sóbányájáról híres Parajd községben, vagy a tőle alig negyven kilométerre lévő Székelyudvarhelyen élnek.A legnagyobb fiú Károly bátyám. Elsőszülött fia apja nevét viseli. Barabás Karcsi második házasságában él nevelt fiával és három közös gyermekükkel. Sok esztendeje erdőmunkásként keresi a kenyerét, hétköznap barakkban alszik a hegyen, hét végén a földjét műveli, a családra háromestényi és – éjszakányi idő marad. Alig van mit tenni a tarisznyába – mondja, de örvend, hogy van még munkahelye. Moziban utoljára gyermekkorában volt, a vasárnapi focimeccsek is kimaradtak az életéből. Az unokatestvérekkel alig találkozik, esetleg a mezei munka közben, hétvégeken ha összefutnak egy cigarettaszünetnyi időre. Szerinte a változások előtt nagyobb volt a biztonság, az embereknek legalább volt pénzük, most pedig nem tart ki előlegtől fizetésig.Károly testvére, Márton a nagy család kedvence volt. Aztán tizenkilenc évesen úgy döntött, hogy önként elballag ebből a világból. Ma sem tudja senki, hogy miért.Juli a legkisebb ebben a famíliában, s néném halála után a ház ura. Megfeji a tehenet, mezőre jár, számon tartja a jószágot, a sok földdel járó munkát. Veteményez, krumplit vet, kukoricát, répát. Nem éri meg – mondja -, de csinálni kell, mert a föld nem maradhat parlagon. Nagyjából tudja, hogy hívják az Udvarhelyen élő unokatestvérek gyermekeit, de olyan is akad közöttük, akivel két éve találkozott legutóbb. A Parajdon élő Magdival jónak mondja a viszonyt, de sohasem járt náluk.Ha egy idegen Zsombori Erzsébet felől érdeklődik a faluban, a rokonság nagy részének nem jut eszébe, hogy valószínűleg Bözsikét keresi, Bözsi néném legnagyobb lányát a három közül. A család „süteményszakértője” gondban van, mert megszűnőben az a vasúti szárnyvonal, ahol a férjével együtt dolgozik. Manapság már drága mulatság a főzőcskélés – állítja, és lejre pontosan sorolja a hozzávalók árát. Ezen nem lehet spórolni, mert a „minőségellenőrök”, a fiai azonnal észreveszik a turpisságot. Régen nagy névnapozások voltak nálunk – mondja -, húszan, harmincan is összejöttünk. Mostanában elmarad, talán mert mindenkinek sok a dolga. Ő még többünkkel tartja a rokonságot, de például Ágota gyermekeinek nevénél megakad.Magdi tizenöt esztendeig mindennap hajnali négykor kelt, hogy idejében beérjen a város készruhagyárába. Örül a változásnak, annak ellenére, hogy drágaság van: a gyermekeinek időnként csokit, banánt vehet. Az ő gyermekkorában nem lehetett kapni ilyesmit, ha lett volna is rá pénz. Most hozzáépítenek két szobát a házhoz, amelyet nyáron kiadnak a turistáknak. Kalákát nem nagyon hívnak, a rokonság már nem mozdul egy emberként a hívó szóra. Ritkán találkozik a család – legutóbb Kálmán bátyánk halálakor, legközelebb Annamari esküvőjén jöttek, jönnek össze. Máskor idő sincs, pénz sincs a találkozásra.Júlia bátor volt: messzi iskolába ment, hamar a maga gazdája lett. Autót vezet, ellátja a családot, főállásban pedig elárusító egy székelyudvahelyi rövidáru-szaküzletben. Parajdra inkább nyáron járnak a férjével és a két gyermekkel, az unokatestvérekkel is ott találkoznak – még az udvarhelyiekkel is. Nem azért nem látogatja meg őket, mert nem jutna egy tábla csokoládéra, hanem mert kevés a kedv és az idő. Szombaton meg vasárnap örülnek, hogy haladnak az otthoni munkával. Ahhoz, hogy jövedelmüket beosztva bár, de jól éljenek, havi másfél millióra volna szükségük, de ennek alig a felét sikerül megkeresniük.Sanyi a három lány után érkezett fiú a néném családjában. Albérletben él, mesteriskolába jár, bútorgyárban dolgozik a városban. A munka jó, a kereset kevésbé, mert soha nem lehet belőle házat venni, jövőt biztosítani. A tandíjat a vállalat fizeti, ezért öt évig nem hibázhat, és nem hagyhatja ott a céget. Mikor a nősülése felől érdeklődtem, visszakérdezett: honnan tudom, hogy nincs-e már felesége? Különben nincs.Kálmán bátyám nevelt lányai nem vér szerinti rokonaink, de ennek soha nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget. Ágota az egészségügyben dolgozik, túlórákat vállal. Az unokatestvérekkel csak véletlenül találkozik – az utóbbi években többnyire temetéseken. A rendszerváltozás gondokat hozott a magánéletében, de több lehetőséget is nyújtott: 1990-ben például végre megengedhették maguknak, hogy a családot a Trabantba tuszkolva meglátogassák a környékbeli látnivalókat. Nagyobb lett a mozgástér, a magyar nyelvű olvasni- és néznivaló. Remélik, hogy több munkával valamivel többet lehet keresni.Judit férje egy napon országot cserélt. Bár a hírek szerint jól keres, az otthon maradottakról megfeledkezett. Közülünk Juditnak a legnehezebb, mert a cérnagyár, ahol dolgozik, a csőd szélén áll, a hét végi munkáért is alig fizetnek valamicskét, az érettségiző lányra meg nagyon sokat kell költeni. Ő visszavágyik Parajdra, de ritkán engedheti meg magának az odautazást. A kábeltévé az egyetlen szórakozási lehetősége, színházban tíz éve volt utoljára. Megszűntek a családi ünnepelések is, talán az anyagiak miatt, talán másért.Zoli a família egészségügyi felelőse. Igazat beszél, amikor azt mondja, csak akkor keressük őt, ha baj van. A kórház intenzív osztályán dolgozik, tisztában van minden nyavalyánkkal. Jól ismer mindenkit, de nem azért, mert érdekeljük egymást, hanem mert rászorulunk.A testvérek sorában édesanyám a következő. A nálam kilenc évvel idősebb bátyámmal együtt két gyermeke van. Mózes esztergályos Udvarhelyen, és három gyermek édesapja. Az órabére egy fél kenyérre elég, ezért délután maszekolással pótolja a fizetését. Kétmillió kellene havonta a családnak, de jó, ha a felét sikerül összekaparni. A régi rendszerben még összejártak a barátokkal, rokonokkal, de mostanában otthon ülők lettek. Mindenki fáradt, elég a saját baja, nem kívánja hallgatni a másét. Egyetlen közös téma van: a pénz, illetve annak hiánya. Magdiékkal találkoznak rendszeresen, néha Gabiékkal, Sanyival. Ennyi.A családban Bandi bátyám lányai képviselik az értelmiséget, mindketten tanítónők lettek. Gabikának huszonhat diák mellett otthon még kettőt kell tanítania. Azt tapasztalta, hogy a rendszerváltás óta felvilágosultabbak lettek a gyermekek, viszont jóval szétszórtabbak. Talán a Duna Tv, talán a sok rajzfilm az oka, de gyakran megesik, hogy otthon elő sem veszik a tanulnivalót. Rokon gyereket is tanít, Bözsike legkisebb fiát. Farsangkor, névnapokon eljárnak pár unokatestvérhez, de sokunkkal csak kicsengetéskor, eljegyzéskor találkozik. Többször elhatározták, hogy „csak úgy” elmennek valakihez, de általában közbejön valami, és a találkozás elmarad.Annamária iskolaigazgató, két osztály tanítónője, és – nemritkán – takarítónő is egy személyben a felszegen levő kis iskolában. Most férjhez menni készül, az épülő házhoz elvétve hív segítséget a rokonok közül. Nem tudja, miért nem járnak össze a rokonok. Julival sok év után akkor találkozott, amikor segített neki elvinni a televízióját a szerelőhöz.Babi bátyám nagyobbik fia szintén Albert, malommesterként dolgozik a parajdi sóbányában. Hétvégeken, névnapokon Bözsiékkel és Magdiékkal találkozik, ritkábban Karcsival. Juliéknál például még soha nem járt, a gyerekek nevét sem ismeri.Az unokatestvérekkel folytatott beszélgetések után mindenki hivatalos volt a „Barabások bulijára”, amelyen közös megegyezéssel kötelezővé tettük a részvételt. Hogy ebből ne legyen gond, mindjárt az elején leszögeztem: a fél disznót, a nyársra szánt néhány bárányt, a jóféle bort és hideg sört az övékénél tízszer nagyobb magyarországi fizetésemből fedezem. Aztán egy hétvégen a kisebb gyermekeket a nagyszülőkre bíztuk, és felkerekedtünk, hogy valahol a Hargita tetején, egy menedékházban újra felfedezzük egymást. Tábortüzet gyújtottunk, csavarogtunk az erdőben, főztünk, és nagyokat ettünk közösen. És beszélgettünk, sokat, mindenki mindenkivel. Kiderült, hogy Zolinak jópofa felesége van, Babi kocsira gyűjt, Karcsi bírja a legtovább a tűz mellett, és Ágota lánya gyönyörűen tud énekelni.Jól szórakoztunk a Kis-Küküllő forrásánál. Nem került sokba, mindössze egy kevés pénz és sok akarat kellett ahhoz, hogy mi, közeli rokonok ne csak ismerjük a többieket, hanem tudjunk is egymásról. Azzal az elhatározással váltunk el azon a vasárnap délutánon, hogy ezentúl nemcsak esküvőkön és temetéseken, hanem ilyen és ehhez hasonló hétvégeken is találkozunk, évente megismételve a jól sikerült unokatestvér-találkozót.Ez hát az én családom. Egyetlen ember maradt ki a felsorolásból, a legkisebb unokatestvér, Tibor. Ő, akár a népmesék legkisebb királyfia, épp a riport készítése közben indult el szerencsét próbálni Magyarországra.Mielőtt letenné az újságot a kedves olvasó, engedjen meg egy kérdést: önnek vannak rokonai?A fenti riportból dokumentumfilm is készült, amelyet a Duna Televízió többször bemutatott főműsoridőben. A Rokonok című film sugárzása után a szereplők rengeteg olyan visszajelzést kaptak, amelyben a nézők elmondták: az adás végén elbeszélgettek a látottakról, számba vették saját rokonaikat, felhívták telefonon, elmentek meglátogatni őket. Sajnos a nagy elhatározás ellenére a Barabások azóta nem tartottak újabb unokatestvér-találkozót.