Az olajvagonoktól a svájci bankszámláig

Szeszák Gyulát, Hajdú-Bihar megye volt főügyészét a napokban hallgatta meg a parlament olajügyeket vizsgáló bizottsága. A több száz milliárdos kárt okozó olajhamisításnak nagyon sok közismert és ismeretlen résztvevője volt, akik többnyire elkerülték az igazságszolgáltatást. Szeszák Gyula 1992-ben konkrét adatokra bukkant, de amikor már a volt megyei rendőrfőkapitány is gyanúsítottá vált, váratlanul elvették tőle az ügyet, majd nyugdíjazták. Az olajbotrány hátteréről készült interjú kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a bizottsági meghallgatás után a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium határozottan visszautasította a nyugalmazott főügyész állításait, mondván, nem állították le az olajügyekben indult nyomozást.- Mikor jutott tudomására, hogy nagy mennyiségű háztartási tüzelőolajat hoznak be az országba, és hamisítva gázolajnak adják el?- 1992 decemberében kaptam az első információt, ami rögtön meggyőzött, hogy egy nagyon veszélyes bűnelkövetési formával állunk szemben. Erre a rémregényre először egy rendőrnyomozó és egy országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmemet. A MÁV debreceni igazgatóságán dolgozó egyik személytől kaptam a vonatok közlekedését követő számítógépes rendszerből néhány kinyomtatott leporellót. Ez arra utalt, hogy a MÁV szabályellenesen mozgat olajtartálykocsikat, például hitelben fuvaroztak olyan kis cégeknek, amelyek nem szerepeltek a MÁV kedvezményezettjeinek listáján. A vasút dolgozói közül sokakat feldühített, hogy itt semmi sem volt drága, sem az olajszerelvények álláspénze, sem a kocsik mozgatása az ország egyik végéből a másikba. A MÁV feltűnően előzékeny volt.- Ezek szerint a MÁV egyes emberei benne voltak az olajüzletben?- Olyan információt is kaptam, hogy a MÁV debreceni igazgatóságán olyan személyek is megjelentek, akik a társaság felső vezetéséhez tartoztak, aztán megjelentek az akkor már levitézlettnek számító régi vasutas vezetők, végül feltűnt az informátornak, hogy megjelenik ezeken a megbeszéléseken a megye akkori rendőrfőkapitánya. Ennek a tárgya az olajvonatok mozgatása volt. A vasutas szakembereknek az tűnt még fel, hogy az olajvonatok dokumentációja nem volt rendben.- Hogyan lehetett nagy pénzt csinálni az olajból?- Kettős árrendszer volt abban az időben. A háztartási olaj mentes volt bizonyos járulékok és adóterhek alól, a gázolaj pedig nem. Az „olajozás” technikája tehát abból állt, hogy például Romániából behozták a gázolajat, azt beszínezték, és vámkezelték mint járulék- és közadómentes terméket, majd vegyi eljárással kivonták a színezőanyagot, s gázolajként értékesítették. Így a hto és a gázolaj fogyasztói ára közötti különbséggel – negyven forint volt az árrés – nagyon nagy öszszeget lehetett „kaszálni”. Ezt a savas eljárást, a szőkítést akkor alkalmazták, ha a vámosok nem voltak benne az üzletben.- Tehát a vámosok is benne voltak?- Sok esetben igen. Ha a vámosokat sikerült megvesztegetni, akkor a vámos kiadta a hamis igazolványt a háztartási tüzelőolajról, a bizonyítványt arról, hogy a színezést elvégezték. Ám a színezést nem végezték el, az importőrök pedig az olajat brókereknek és másoknak értékesítették.- Ezek szerint egyes, olykor magas rangú vámosok, rendőrök, vasutasok, egyéb hivatalnokok is benne lehettek az olajüzletben? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy nem tudott erről a MÁV akkori vezérigazgatója?- Tudott róla. Volt például egy 66 vagonos olajszerelvény, amit Biharkeresztesnél léptettek be, és az ottani vámparancsnokot, Nagy Istvánt felkereste a volt megyei főkapitány, Papp Imre, és próbálta rávenni, hogy a gázolajat háztartási tüzelőolajként vámkezelje. Nagy István megtagadta a kérést, de továbbengedte a szerelvényt Debrecenbe. Ebből leválasztottak öt vagont és értékesítették mint gázolajat. A fennmaradó hatvanegy vagont viszont Sz. Sándor alhadnagy úgy vámkezelte – már mint háztartási olajat -, mintha a beszínezést elvégezték volna. Akkor én ezt az értesülést közöltem a helyi vámnyomozó hivatallal. A debreceni vámnyomozó hivatal olyan súlyúnak ítélte meg ezt az ügyet, hogy az egész anyagot, a főügyészi jelentésemmel együtt elküldte a VPOP különleges ügyek főosztályához. Ezt komolyan is vették, egy kommandós egységgel Pécsfürdőn a hatvanegy vagont megtalálták. Tetten értem az olajmaffiát. Ezután a szerelvényeket begördítették valamilyen Mol-telepre, majd felhívott engem Csárádi János, a MÁV akkori vezérigazgatója, és a következőket mondta: a MÁV Rt.-nek legalább 12-14 millió forint kára származott abból, hogy ezt a vonatot „elfogattam”. Erre azt kérdeztem: rajta volt ez a cég a kedvezményezett, meghitelezett cégek listáján? Azt válaszolta: nem. Ezt követően még olajvonatok százai mozogtak ugyanígy háborítatlanul, és éppen engem rúgtak ki. Azt hiszem, ez önmagáért beszél.- Úgy tudom, a MÁV akkori vezérigazgatójának is távoznia kellett később, s a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányt is leváltották.- Egyiküknek sem az olajügy miatt kellett távoznia. A volt megyei főkapitány ellen én indítottam büntetőeljárást korábban, más visszaélések miatt. Feleségével – aki rendőr őrnagy volt – egyetértve jogosítványokat adtak vissza ittasan vezetőknek mindenfajta jogi eljárás nélkül. Ezt hivatali visszaélésnek véltem és vélem ma is. Ezenkívül rokkantaknak járó gépkocsit hoztak be a maguk számára, meghamisítva az okmányokat.- Tehát a rendőri vezetőt nem az olajügy miatt váltották le?- Ez nem ilyen egyszerű. Befejezéséhez közeledett a nyomozás, amikor az olajügy felbukkant. 1993. január 25-én hosszú jelentést küldtem a legfőbb ügyésznek. Ebben leírtam a MÁV közreműködését, a Mol érintettségét, az olajtelepek szerepét és a pénzügyi műveleteket. Ezek átvilágítása nélkül nem lehet felszámolni az olajbanditizmust. S ahogy folytattam volna a nyomozást az olajmaffia után, rögtön kivették a kezemből az ügyet, és áttették Szegedre.- Ki vette ki?- A legfőbb ügyész. Ezt akkor kifogásoltam – hiába. Visszagondolva azt kell látnom, hogy a nyomozások eleve arra irányulnak, hogy egy-egy ilyen félig-meddig felszámolt telepre lecsapnak, ott találnak néhány embert, aki azt sem tudja, hogy kinek dolgozik, s akkor kijelentik: lebuktattak egy olajmaffiát. Közben pedig az ott forgott olaj hasznának 99 százaléka már régen a svájci bankszámlán volt.- Miként reagált erre Györgyi Kálmán?- Nem vonta vissza az intézkedését. Ekkor kibővítettem a jelentésemet, s azt kértem Györgyi Kálmántól és helyettesétől, Fábián Jánostól: ha már nem óhajtják, hogy a Hajdú-Bihar megyei olajügyekkel én foglalkozzam, akkor legalább Szegeden ne fejezzék be a megyei rendőrfőkapitány ellen a nyomozást a többi bűncselekmény miatt, hanem folytassák az olajjal való visszaélés vizsgálatával. Erre nem voltak hajlandók. A nyomozást 1993 februárjában befejezték. Ez részükről bűnös mulasztás volt.- Mi történt ezután?- Az a malőr történt, hogy amikor ez a faxváltás zajlott, kaptam egy jelentést a debreceni vasúti rendőrség parancsnokától, Szabó Ferenc alezredestől, aki jegyzőkönyvben rögzítette, hogy az előző éjjel a járőr a rendezővágányok között az okmányok nélküli öt olajvagon körül gyanús személyeket igazoltatott. Ezek közül az egyik Papp Imre megyei rendőrfőkapitány volt, akit éppen aznap rúgott ki a rendőrségtől Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány a másik ügy miatt. Ezt ismét jelentettem Györgyi Kálmánnak, és kértem, hogy adják vissza nekünk az ügyet, mert Szegedről nem lehet Debrecenben nyomozni. A lényeg az, hogy Györgyi nem adta vissza az ügyet, nem rendelte el a nyomozás folytatását az olajügyben, és nem vizsgálta tovább a volt megyei rendőrfőkapitány szerepét. Ezért majd neki kell felelnie.- Mikor nyugdíjazták?- 1993-ban fegyelmi előterjesztést kaptam. Kértem a meghallgatásomat, amelyből az lett, hogy Györgyi Kálmán közölte velem: elhatározta a nyugdíjaztatásomat. Tudomásul vettem. Amíg hazafelé autóztam, kirámolták az irattáramat az irodámban. Másnap reggel a megyei főügyészség gazdasági vezetője – a Legfőbb Ügyészség utasítására hivatkozva – elszedte tőlem az összes kulcsot. Szerencsére az iratokról még időben másolatokat készítettem.- Volt értelme a karrierje feláldozásának?- Azért áldoztam fel magam, mert makacs ember vagyok, és nem vagyok gyáva. Másrészt anynyira vérlázító módon verték viszsza a próbálkozásaimat, hogy úgy éreztem, nem hátrálhatok meg. Még várat magára az igazi vizsgálódás, hiszen ez a fajta bűncselekmény nem az olajvagonnál kezdődik és ér véget, hanem a különböző hazai bankokon keresztül a svájci bankszámla a végállomás.