Alamizsna?

Lehetne sikertörténet is. Tizenötmilliárd nagyon sok pénz: meg lehetett volna oldani belőle a három műszakban dolgozó nővérek kiemelt díjazását, enyhíteni az intenzív osztályokon dolgozók méltatlan helyzetét. Sok mindent lehetett volna. Gógl Árpád két éve arra várt, hogy többletbérhez juttassa az egészségügyieket. A pénz megvolt, a lehetőség is. Elkapkodta. A Semmelweis-napi jutalom kínos magyarázkodásba, nyilatkozatháborúba fulladt. S ez azt a sajnálatos képet erősíti, ami az előző évtizedben a politikusokban kialakult, s amire a miniszterelnök mátrafüredi beszédében utalt: az egészségügynek nem érdemes pénzt adni.A miniszter a kormányülés másnapján rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy százezer forintot kapnak az egészségügyi dolgozók. Ezt követően éppen lapunk kérdésére pontosított: a százezer forint a munkáltatói bérterheket is tartalmazza, így a dolgozókhoz átlagosan 68 ezer forint kerül július elején. Csakhogy a kormányrendelet már egészen másról szól – az összeg hirtelen az alapbérükre olvadt. Jól érzékelteti a csalódottság mértékét az adat, hogy a minimálbér jövő évi bruttó 40 ezer forintra növelése 80 ezer egészségügyi dolgozót – vagyis csaknem minden másodikat – érint. Elképzelhető, mit érezhettek, ha százezer forintról hallottak, vagy ha csak bruttó 68 ezer forintról, s hogy mit jelent számukra, ha végül bruttó 26–30 ezer forintot kapnak. Ez a kommunikációs hiba vezetett odáig, hogy a szakszervezet alamizsnáról, a miniszter demagógiáról kezdett el beszélni. Mindenki hozzátett valamit, és az egész furcsa színjátékká vált. Pedig a tizenötmilliárd nem vész el, hozzájuk kerül – ha első körben marad belőle, akkor felosztják másodikban. Jól jön a pénz szeptemberben is. Csak akkor azt kell mondani.A magyar egészségügy gondjait egy csapásra nem lehet megoldani. A szocializmus évtizedei után egész Kelet-Közép-Európa óriási hátrányból indult, ráadásul a térség valamennyi országában az egészségügyi és a szociális szférának kellett megfizetnie a gazdasági átalakulás árának jó részét. A szlovák egészségügy például éppen a Semmelweis-nap táján élte át történetének addigi legnagyobb botrányát, mivel még saját államfőjének sem volt képes elfogadható ellátást nyújtani. Éppen akkortájt demonstráltak Romániában a nővérek, és akármerre nézünk a régióban, mindenütt feszültséget észlelhetünk. Az Orbán-kormány – választási ígéreteivel szemben – eddig nem kezelte stratégiai ágazatként az egészségügyet, érthető tehát, ha a miniszter (talán megijedve a kilátásba helyezett országos demonstrációtól is) túlzottan is örült a tizenötmilliárd forintnak. Különösen azért, mert ez elmozdulást sejtet – éppen akkor, amikor a kétéves költségvetési tervezés első számaiból riasztó kép rajzolódik ki az egészségügy előtt. A dologi kiadások két évre tervezett befagyasztása (vagyis ha az áram-, a gáz-, a gyógyszer- és az élelmiszerszámlák kifizetésére egyetlen fillért sem kap az ágazat) katasztrofális következményekkel járhat. A bérekre még csak költenek, a jövő évre éppen a mostani tizenötmilliárd forint kétszeresét tervezi növekményként a tárca.Ebből is jól látszik, hogy tizenötmilliárd nem alamizsna, az egészségügynek és az egészségügyieknek óriási szükségük van rá. A mostani hibából okulni kell, hiszen úgy látszik, bármilyen nehéz volt is a pénzt megszerezni, okosan elkölteni sem könnyű. Az öszszeg megvan, ha egy körben, ha kettőben, végül az egészségügyiek zsebébe kerül. Ideje lenne most már azzal foglalkozni, mi történik az intézetekkel, a betegellátással, ha a dologi kiadásokat befagyasztják, ha az egészségügyi bérek emelésének fedezetét a többi kiadás lefaragásával szeretné előteremteni a kormány. Mert a jelek erre utalnak.