Civil szervezetek tanácsa alakult

Regényi
2000. 10. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megalakult a magyarországi Civil Szervezetek Koordinációs Tanácsa, amely a mindenkori kormánnyal történő kapcsolattartásra, érdekegyeztetésre létrehozott társadalmi fórum – hangzott el tegnap a Kormányzás és társadalmi párbeszéd című konferencia zárónapján, amelyet a Nemzeti Értelmiségi Klub, az MTA és az Európai Jogakadémia rendezett. A konferencia célja a társadalmi párbeszéd jövőbeni rendszerére vonatkozó ajánlások összegyűjtése volt.Vass László, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem docense az érdekképviselet és kormányzás jelenlegi viszonyáról szólva elmondta: a mai érdekegyezetési rendszer nem arra törekszik, hogy minél szélesebb körben támaszkodjon a civil társadalomra. 1998-ban a kormány hatalmi megfontolásból megszüntette a korábbi korporatív berendezkedést, s az a célja, hogy az érdekképviseleteknek ne adjon olyan hatalmat, amellyel a vezetést gazdaságpolitikai lépések megtételére kötelezhetné. Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy az érdekvédő szervezetek mögött nincs nagy támogatottság, s a civil szféra jelentősen átpolitizált. – Az ötven egyesület összefogásával megalakult Civil Szervezetek Koordinációs Tanácsát az alapítók a mindenkori kormánnyal való tárgyalásra hozták létre. A szervezethez év végéig bármely civil szervezet egyenjogú félként csatlakozhat – jelentette be Merth László, a Nemzeti Értelmiségi Klub elnöke. A szervezet azt javasolja a kormánynak, hogy december 31-ig alakítsa ki a kapcsolattartás és érdekegyeztetés rendszerét, amelynek törvényi szabályozására együttesen kérik fel a parlamentet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.