Önmagunk vállalása csökkenti az ellentéteket

Az ország egyik legjobban felszerelt, legkiemelkedőbb pedagógiai munkát végző etnikai általános iskolája Kiskunfélegyházán működik. Érdemes bekukkantani egy ilyen szellemi műhely életébe mostanság, amikor a hírekben a roma lakosság beilleszkedési nehézségeiről, cigány családok kilakoltatásáról, tömeges kivándorlási hullámról hallani a legtöbbet. Itt ugyanis úgy tartják, a romák felemelkedésének egyetlen útja a tanulás. Különös aktualitást ad a Bankfalui Általános Iskola történetének, hogy az önkormányzat a jövő évi költségvetés előkészítésekor már nem számol önálló intézményként vele. Ez pedig a szakemberek szerint egyenlő a felzárkóztató, tehetséggondozó programok halálával.Kiskunfélegyházán hivatalosan nem lakik cigány. Az önkormányzatnál semmilyen nyilvántartás nincs arról, ki milyen etnikai csoporthoz tartozik. A hivatal szerint ilyet nem is szabad megkérdezni senkitől. Ebből az következik, hogy etnikai alapon semmiféle megkülönböztetésben nincs része egy félegyházi polgárnak.Ha rászorul, kap segélyt, ügyeit ugyanolyan gondossággal intézik akkor is, ha kisebbséghez tartozó. Csaknem ideális állapot. Cigány kisebbség azonban nagyon is van, éppen olyan problémákkal küszködve élnek itt, mint bárhol az országban. Viszont ha hivatalosan nincs semmiféle megkülönböztetés, akkor az önkormányzat képtelen odafigyelni ezen emberek speciális helyzetére, és nem is tudja orvosolni az ebből fakadó konfliktusokat.Ez pedig kísértetiesen emlékeztet a pártállami időkre, amikor az objektív jelenségek tagadása jelentette egy adott probléma megoldását. Talán éppen ennek a szemléletmódnak köszönhető az is, hogy az önkormányzat szakemberei közül több nem ismeri el a Bankfalui Általános Iskola etnikai jellegét. Ha nincs cigány, nincs cigány iskola sem. Holott az intézmény alapító okiratában világosan szerepel: „Nagyszámú etnikai kisebbséghez tartozó tanuló egyéni és csoportos differenciált oktatását és nevelését végzi.” Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) pedig példaértékűnek, követendőnek tartotta és jóváhagyta az itt működő pedagógiai programot.A jelképes citromfaMintha egy botanikus kertbe tévedtünk volna, olyan benyomást keltett az iskolaudvar. Szerencsénkre a számtalan különleges növény között avatott szakértő kalauzolt bennünket, Vas Antal, az iskola igazgatója, aki eredendően biológia–technika szakos, és lelkesen magyarázta fotós kollégámnak a dél-amerikai meg az ázsiai fenyők közötti különbséget. Jómagam azzal igyekeztem palástolni biológiai ismereteim hiányát, hogy a kertépítő cég címe iránt érdeklődtem, de nem sok sikerrel. Kiderült ugyanis, hogy itt mindent az ide járó tanulók ültettek, ők gondozzák a növényeket, és ők játszanak közöttük szünetekben, de még a tanítási időn túl is. Ebben az iskolában ugyanis az egyik legnagyobb szerepe a munkára nevelésnek van. „Ezt próbáld majd finoman megfogalmazni” – súgta vendéglátónk, majd mesélni kezdett.– Egyszer elmaradt péntek délután a napközi, a gyerekek mehettek volna haza vagy csavarogni. Ehelyett lapátot, talicskát kértek a gondnoktól, és a tereprendezéskor fölöslegessé vált földből több köbmétert hordtak ki a parkból. Nagyon rendesek tudnak lenni, s mivel a sajátjuknak érzik ezt a kis birodalmat, hát vigyáznak is rá. Még soha nem kellett senkit sem megbüntetnem rongálásért! – mondta jogos büszkeséggel az igazgató.Ekkor értünk a citromfához. Ez amolyan jelképe is lehetne az iskolának. Hiszen messzi tájakról érkezett, mássága jól kivehető, de beilleszkedett környezetébe. Terem is minden évben. Gyümölcsének együtt örül roma és magyar gyerek, szülő és tanár. Nem kell tiltani, mégsem szakítja le a citromot senki. Az iskolához tartozik, ahogyan itt mindenki.Nejlon az ablakon– A családias légkör a siker titka – vágott elébe kérdésemnek Vas Antal, aki sokszor maga sem tudja eldönteni, második vagy inkább első otthona az iskola.– Itt mindenki ismer mindenkit. Kis intézmény vagyunk, száztizenhat tanulóval tizenöt kolléga foglalkozik. Ez a felzárkóztató és tehetséggondozó programok alapja. Mindez negyvenfős osztályokkal nem működne. A másik fontos eltérés a hagyományos iskoláktól, hogy ide rendszeresen bejárnak a szülők is, mi pedig folyamatosan látogatjuk a családokat. A legtöbb intézményben igyekeznek tartalmas kapcsolatot kiépíteni a tanulók hozzátartozóival, nálunk azonban többről van szó. Évtizedek munkája kellett hozzá, hogy elfogadtassuk a roma közösséggel értékként a tanulást, a tudást. Óriási elmaradottságot kellett legyőzni életmódban, kulturáltságban, ez ma is folyamatos kihívás. Olyan közösséget teremtettünk az osztálytermekben, amely emberi tartást ad a gyereknek és szüleiknek egyaránt. Fölemel magához, és nem lenézi az elmaradottabbakat. El kellett fogadnunk ezeket az egyszerű embereket, megtanultuk szeretni őket, és kiderült, ők is nagyszerűek a maguk körülményei között. Ezért tudta a romák többsége is megérteni, hogy számukra az iskola az egyetlen kitörési pont. Nagyon nagy eredmény ez olyan embereknél, akik éppen kulturális értelemben a legzárkózottabbak. Akiket kezdetben tanítottunk, mára felnőtté váltak, legtöbbjük dolgozik, szép házakat építettek, családot alapítottak, és a gyerekeiket is ebben a szellemben nevelik. Saját sorsuk tette rendkívül pozitívvá hozzáállásukat, ezért adnak meg nekünk minden tőlük telhető támogatást a nevelés terén. Ebben a közösségben is megvan persze a szélsőség, vannak csavargók, börtöntöltelékek, de nem ez a jellemző.– Nekünk például soha nincs problémánk a beiskolázással, és aki elkezdi, az be is fejezi tanulmányait. Három-négy évente fordul elő egy-egy lemorzsolódás. A szakmunkásképzőt is elvégzi 80-90 százalékuk, és minden évfolyamban akad több tehetséges, aki le is érettségizik. Elhelyezkedniük azonban már sokkal nehezebb. Akit ezen a környéken Kolompárnak, Ajtainak hívnak, az régebben aligha jutott túl a személyzetisnek való bemutatkozáson. Így aztán az imént említett lojalitás sokszor ütközik anyagi nehézségekbe. Talán ma már valamivel jobb a helyzet, csökkent a munkáltatók előítélete, bár még mindig a romák közül kerül ki a legtöbb munkanélküli. De az iskoláztatásra a legnehezebb helyzetben lévő család is előteremti a pénzt.Míg erről beszéltünk, kicsöngettek. Az elsősök egymás kezét fogva sétáltak a mosdó felé, mindegyiküknél tisztasági csomag. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy olyan is lépdel közöttük, aki abból a lepusztult szükséglakásból érkezett, ami nincs messze innen, és amelynek kitört ablakait csak részben pótolták nejlonnal. A környékbeliek elmondása szerint a szoba közepén tüzelték el a parkettát, az ablakkeretet, az utóbbi helyén tátongó nyíláson pedig a legenda szerint egy ló szokott kibámulni esténként. A lakbért már meg sem kísérlik beszedni az itt élőktől, következésképpen az utolsó festés, felújítás is régen feledésbe merült. És ez még nem is a „cigánysor”, az beljebb esik a Petőfi-lakótelep felé. Mindenesetre az iskola a higiénia kérdésében szigorú. A sikeres vállalkozó gyermekétől – mert ilyen is van a romák között – ugyanúgy megkövetelik a tiszta öltözéket, az ápolt külsőt, mint kevésbé sikeres családokból származó társaitól.– Pedagógiai programunk beváltotta a hozzá fűzött reményeket – zökkentett ki elmélkedésemből a direktor. – Felzárkóztató tevékenységünk legfontosabb eleme az olvasási képesség fejlesztése. Abból a szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az itt élő romák anyanyelve magyar, így egyszerűbb az olvasás tanítása.– Ugyanakkor elképesztő lemaradást tapasztalunk a szókincsben, ami a többi tárgynál is lehetetlenné teszi a megértést, az haladást. Ennek egyetlen ellenszere az olvasás. Segítségünkre van ötezer kötetes könyvtárunk, és a leggyakoribb ajándék is a könyv az iskolában. Az első időszakban kötelező a tanulási időn túli olvasás mindenkinek, később egyre több gyereknek válik ez mindennapos belső szükségletévé. Ez utóbbit elérni a legnehezebb, hiszen sokan semmilyen késztetést nem kapnak otthonról, a közöny óriási. Amilyen pozitív a családok hozzáállása a nevelés esetében, az oktatás terén legalább annyira tehetetlenek. Nekünk kell folyamatosan pótolnunk a motivációt, és ezt a szülők is eleve tőlünk várják. Módszereinkkel azonban elértük, hogy az értő olvasás legutóbbi felmérésekor az iskolai átlag nyolcvan százalék fölötti eredményt mutatott.– Legégetőbb problémánk most az olyan, képességbeli hiányosságoktól szenvedő gyerekek kiszűrése, mint a diszlexiások vagy a diszgráfiások. Az Oktatási Minisztérium által kiírt pályázatok közül is ezt helyeztük előtérbe az idén. Ha időben kiderülne az ilyen gyerekekről, hogy nem alkalmasak a hagyományos értelemben vett tanulásra, akkor speciális képességfejlesztő módszerekkel ők is felzárkóztathatók lennének. De ugyanilyen fontosnak tartjuk a tehetséggondozást is. Nagyon büszkék vagyunk arra a tavaly végzett két tanítványunkra, aki bejutott a keresztény gimnázium informatika tagozatára, és ott a legjobbak közé tartozik. Pedig a mi számítógéptermünk nem is a legmodernebb, és a kollégákat is rendszeresen elszipkázzák a nagyobb iskolák.Megvallani önmagunkVas Antal napokig tudna mesélni iskolájáról, ahová véletlenül került ugyan, de már huszonöt éve építgeti féltő gonddal. „Valahogy a sors ide vezérelt a szegények közé, de ma már nem bánom. Lehet, hogy többet teszek itt a hazámért, mint sok híresség a maga területén” – mondta elérzékenyülve. Negyed század félelmetesen sok történetet szül. Arról például, hogy annak idején az állampárt helyi szervezete alkalmatlannak tartotta igazgatónak, a tantestület mégis őt választotta. A párttitkárok szétszéledtek, ám a hitét mindig is megvalló ember mégsem nyugodt. Pedig úgy tartja, a mostani kormányzat végre elismerte az iskola szerepét a kisebbségi kérdés megoldásában.Már csak az lenne a jó – vélte a sokat tapasztalt szakember –, ha a deklarált célok megvalósításához végre elegendő pénzt is tudnának rendelni. És közvetlenül az iskolába, hogy az önkormányzat ne tudja elrejteni a költségvetés feneketlen bugyraiban. „Nem panaszkodom, én is voltam városi képviselő, elértem, amit kellett. De mára kicsit elzárkóztam. – mondta. – Nem elkeseredtem, szeretem a munkámat, ám a társadalom, a lakóhelyem megnyilvánulásait sokszor nehezen viselem. Gyűlölöm például azok triviális megnyilvánulásait a cigányságról, akik még soha be nem tették a lábukat ide!” Közben kibontotta a postát. Benne volt az önkormányzat tervezete arról, hogy iskoláját úgynevezett tagintézményként beolvasztják a sokkal nagyobb lakótelepibe. Megígértem, hogy nem jegyzem le, amit ekkor mondott.Felkerestem hát egy későbbi időpontban Ficsór József polgármestert, aki határozottan állította, hogy a pedagógiai program egyáltalán nem sérül majd. Kevesebb lesz a városban az igazgató, az adminisztrátor, ezen próbálnak spórolni valamennyit az átszervezéssel. Szerinte a hasonló nagyságú városokban öt-hat általános iskola működik, míg jelen pillanatban Kiskunfélegyházán tíz. Ez teszi szükségessé az összevonást, amit a polgármester szerint a lehető legkörültekintőbben hajtanak majd végre. Az átszervezés eredményeképpen megoldódik a Bankfalui iskolában a krónikus szakemberhiány is, hiszen az alapintézményből bárki odavezényelhető majd, ami még emelheti is az oktatás színvonalát.Fátyol Mihály, az Országos Közoktatási Jogvédő Szolgáltató Egyesület elnöke, az Országos Cigány Önkormányzat munkatársa már egyáltalán nem ilyen bizakodó. Szerinte az átszervezéskor eddig is több törvénytelen lépést tett az önkormányzat. Nem kérte például az OCÖ egyetértését, nem egyeztetett a szülőkkel, a tantestülettel, nem szerepeltették az átszervezést a megyei közoktatás intézkedési tervében. Fátyol nem érti, miért kell egy igazán jól működő, példaértékű eredményeket felmutató intézménynek eltörölni az arculatát, elvenni önállóságát. Ezért a szerinte bűnnek számító lépés ellen fel kíván lépni az OCÖ részéről, és az általa vezetett egyesület is hangoztatni fogja véleményét az ügyben.Amíg morfondíroztunk a pedagógia rejtelmein, telefonon is hívták Vas Antalt. A már említett kiváló informatikus édesanyja kereste, akihez szerettünk volna elmenni egy rendhagyó családlátogatásra. „Ne hozza ide, igazgató úr, az újságírókat! – Ez volt a kérése. – Nem akarunk a hírekbe kerülni.”– Ez lett az eredménye a zámolyi romák körül folyamatossá vált hangulatkeltésnek, a budapesti kilakoltatások kapcsán beindult ellenzéki „etnobiznisznek”. Sokkal zárkózottabbak az átlagnál, akárcsak én – próbált vigasztalni egy huncut mosollyal az igazgató, amikor letette a kagylót. Meg is kérdeztem tőle gyorsan, meg tudja-e fogalmazni, miben különbözik egy roma tanítványa a nem romától. A kérdés nehéznek bizonyult. – Merthogy mindkettő elsősorban ember. Isten teremtménye. Talán egy kicsit indulatosabbak, hevesebbek az érzelmi reakcióik, de mindez lényegtelen. A legfontosabb, hogy vállalják cigányságukat, hogy tisztában vannak önmagukkal, értékeikkel. És ezt igyekszik erősíteni bennük az iskola szeretettel, gondoskodással és tudással. Elfogadjuk őket, amitől lassan ugyanolyanná válnak, mint bárki más. Tehát van is különbség, meg nincs is. Ha jó az iskola, eltűnik az is, ami van. Talán ezért nincs Kiskunfélegyházán cigánykérdés – vágta ki magát Vas Antal a kutyaszorítóból.