Kétféle megvalósítása lehetséges egy országban a zárt, egy szervezetet kiszolgáló telefonhálózat kialakításának. Az egyik az, amit Magyarországon a Rákosi- és Kádár-korszakban alkalmaztak, amikor mindenkinek saját országos hálózata volt. Kiépült a Belügyminisztérium, a hadsereg, a vízügy, a MÁV és a közigazgatás egymástól és a Magyar Postától független telefonhálózata. A másik megoldás az lett volna, hogy megfelelő eszközökkel megoldják a beszélgetések védelmét és – korlátos kapacitás esetén – előnyben részesítését a nyilvános hálózaton belül. Ehhez azonban folyamatosan fejleszteni kellett volna a posta hálózatát, ami általában is megkönnyítette volna az emberek közötti kommunikációt. Ettől pedig féltek.Napjainkban azonban más a helyzet, vége a diktatúrának. A globálissá váló világ megköveteli, hogy az emberek kommunikálni tudjanak egymással, s ezért Magyarországon az utolsó tíz évben rohamléptekkel fejlődik a telefonszolgáltatás. Ma már egy vezetékes, három GSM- és egy analóg, összesen öt nyilvános országos hálózat üzemeltetői versengenek az előfizetőkért. Megvan tehát a lehetősége annak, hogy a nyilvánoson belül alakuljanak ki zárt részhálózatok a készenléti szolgálatok, a mentők a rendőrség, a tűzoltóság, de akár a polgári védelem számára is. A vezetékes hálózaton erre eddig is volt eszközök, a mobilhoz pedig az Ericsson 1999-ben jelentette be, hogy elkészült a megoldással.A GSM Pro külső helyszíneken mozgó szakembereknek, karbantartóknak ad értékes segítséget. Olyan szervezeteknek való, ahol a dolgozók rendszeresen nagy területen szétszórva dolgoznak. GSM Pro telefonnal is lehet barangolni, ami komoly előny például egy szállítmányozási vállalat számára. A központ a szállítmányok egész útját kényelmesen végig tudja kísérni. De előny az is, hogy a GSM-készülékkel az előfizető két hálózatnak is tagja. Hívhat és hívható a teljes nyilvános hálózatban, de a zárt GSM Pro alhálózatnak és a vele járó különleges szolgáltatásoknak is előfizetője. Rendszertechnikailag ez egy virtuális zárt hálózat a nyilvános hálózaton belül.Mint ahogy az ábrán is látható, a szolgáltatást a GSM Pro kiszolgáló közvetítésével nyújtja a GSM-hálózat. Vannak hívószámok, illetve speciális, a GSM Pro SIM-kártyával ellátott készülékekről érkező hívások, amelyeket a telefonközpont ehhez a kiszolgálóhoz irányít, majd sorra végrehajtja az onnan visszakapott utasításokat. A különleges eljárásokra vonatkozó szabályok, beállítások egy részét az ügyfél a távolból interneten vagy modemes hívással belépve maga tudja állítani.A másik ügyféleszköz a mobil diszpécserrendszer, ami két részből áll. Egy csatolókábelből, amivel a GSM Pro készülék egy PC-hez kapcsolódik, és a személyi számítógépen futó ügyfélprogramból. Ez a mobil diszpécserállomás részint a készülék személyre szabására, a számtalan paraméter állítására, részint arra szolgál, hogy rajta egy ügyintéző figyelje a hívásokat, amikor kell, beavatkozzon, segítsen, intézkedjen. Egyelőre azonban a Westel által kínált szolgáltatásban az adminisztrátori és a mobil diszpécserrendszer együtt sem ad ki egy teljes, klasszikus diszpécserszolgálatot. Nem dolgozták még ki például hozzá a hangrögzítést – bár az feltehetően könnyen megoldható egy kihangosító közbeiktatásával vagy a PC segítségével –, és nincsenek meg azok a programok, amelyek sok helyszín, sok hívás valós idejű követését segítenék. Azt viszont jól szolgálják a kész adminisztrátori, intézői rendszerek, hogy az előfizető dinamikusan ki tudja használni a készülékeket. Van, ahol műszakhoz rendelik azokat, és az emberek váltáskor átadják egymásnak a készüléket. Ilyenkor tudni kell, hogy ugyanaz a hívószám melyik műszakban kihez tartozik. De van olyan szervezet is, ahol a dolgozóknál marad a készülék, ott mindig az emberek beosztáshoz kell igazítani azt, hogy melyik telefon melyik csoportba tartozik. Lehetnek hívások, amelyekbe funkció szerint tartoznak az emberek, de lehetőség van keresztirányú csoportok kialakítására is.Ennek a lehetőségnek egy továbbfejlesztése lehet a pozíciót, a készülék földrajzi helyét is figyelembe vevő alkalmazás például egy taxivállalatnál. Megérkezik a rendelés, a diszpécser beadja a címet, és a program automatikusan hívja a tíz-tizenöt, hozzá legközelebb lévő kocsit, de ehhez – akárcsak az égő ház alaprajzának átküldéséhez a GSM Pro készülékhez kapcsolt zsebszámítógépre, mint azt évekkel ezelőtt láthattuk egy informatikai világcég reklámfilmjében – még várnunk kell néhány évet.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
