Egy lista tanulságai

Kovács László szocialista pártelnök és Vajda Pál (a főpolgármester szocialista helyettese) szerint Demszky Gábor rágalmazza és becsmérli az MSZP-t, amikor azt állítja, hogy a Magyar Szocialista Pártra áporodott konzervativizmus jellemző. Megdöbbentő, hogy az européer Kovácsból egy övétől eltérő álláspont ilyen bundás indulatot, gőgöt és intoleranciát váltott ki. Nem a Lajtán túl honos demokratikus illemszabályok szerint járt el. Nem azt mondta, hogy ugyan nem ért egyet Demszky véleményével, de mindent megtesz, hogy az a véleményét szabadon elmondhassa. Ezért félő, hogy ha – tételezzük fel – Kovács lenne a kormányfő, az öncenzúra és a szorongás korszaka térne vissza. Mert hát mit mondana Kovács egy ilyen ártatlan megjegyzés után, amikor a legerősebb ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője, Demszky Gábor a valóság és a tények tükrét tartaná elé a parlamenti vitákban vagy éppen a Die Zeitnak nyilatkozna Kovács működéséről?Ezeket a kérdéseket tanácsos lenne így, ebben a formában végiggondolniuk mindazoknak, akik epés megjegyzéseket fűztek a Magyarországot, illetve annak kormányát lejárató külföldi sajtócikkek összefoglalója című szemelvénygyűjteményhez. Legtöbbjük szerint az összefoglaló egy olyan „lista”, amely a kormány által „ellenségnek” tartott személyek megnyilatkozásait tartalmazza. Egészen véletlenül éppen ez a véleménye a „listán” szereplő politológusnak is: aki „nem ért egyet (a kormánnyal), azt ellenségnek tekintik.” A felek elbeszélnek egymás mellett: a kormányoldalon az ország megítélését rontó lejáratást emlegetnek, míg mások ezzel szemben az egyet nem értés jogát féltik a kormány feketelistázásától. Noha magam sem értettem és értek egyet mindig a kormánnyal, a Napi Magyarországban és a Magyar Nemzetben is leírtam már, hogy az Orbán-kormány nem tévedhetetlen, követhet el hibákat.A kormányfő által felhasznált anyagban nem tettek kellő különbséget a Magyarországot, általában a magyar társadalmat, illetve a kormányt lejárató nyilatkozatok, no meg a lejáratás és a bírálat között. Szerencsésebb lett volna, ha nem a kormányfő vagy a kormány tagja veti fel a kérdést. A szimpla minősítés (lejáratás) helyett bölcsebb és hasznosabb lett volna tartalmi kifogásokat tenni és érvelni. A Fidesz-frakció kiadott közleménye szerint az ország polgárai joggal várják el, hogy az ellenzéki politikusok kellemetlenkedő nyilatkozataikkal többé ne akadályozzák a közösen elvégzett munka nemzetközi elismerését. Márpedig az ország polgárai közé tartoznak az ellenzéki politikusok és az általuk képviselt polgárok is.Mindamellett egy országot le lehet járatni, és ez történhet akár a kormány lejáratásán keresztül. Ausztria ezen kétszer esett át a közelmúltban: a Kurt Valdheim államelnök elleni nemzetközi támadások során és a Szabadság Párt kormányra kerülésével magyarázott nemzetközi szankciók miatt. Tessék szépen észérvekkel megmagyarázni ezek után, hogy mi az, ha nem lejáratás, amikor diplomás, beszámítható állapotban lévő emberek az újságokban Orbán Viktort Gömböshöz, Mussolinihez és Hitlerhez hasonlítják, és folyamatosan arról beszélnek, hogy Orbán el akarja szabotálni az uniós csatlakozást, csak hogy megvalósítsa dédelgetett álmát, a Fidesz–MIÉP-koalíciót. Ezért írtam anno ironikusan: nem azért kellene tiltakoznunk, mert Orbán Viktor fogadja Schüssel kancellárt, hanem mert Schüssel szalonképessé teszi ezt a rendszert. Részben egyetértek Magyar Bálinttal abban, hogy nem csak a magyarok külföldi nyilatkozatai szerint ítélik meg az országot, hiszen külföldiek „első kézből” szerezhetnek információkat Magyarországon.Pontosan ezért tartom ellentmondásosnak a helyzetet. Látszólag vannak ellenzéki értelmiségiek és politikusok is, akik mintha azt várnák, hogy az osztrák példa nyomán nemzetközileg szigetelődjön el a kormány vagy az ország. Ugyanakkor nincs diplomáciai jele, hogy a demokrácia és a jogállamiság lábbal tiprása miatt nyomás nehezedne a kormányra. Ahogy Izrael állam viszahívta bécsi nagykövetét, úgy szívélyes a viszonya annak a Magyarországnak a kormányával, ahol pedig – Vásárhelyi Júlia szerint – „polgárjogot nyert a vérfagyasztó antiszemita és idegenellenes gyűlölet”, az intolerancia stb. Ráadásul a magyar antifasiszták még a Demokratikus Charta második kiadását sem képesek megszervezni („Demokrácia akkor lesz, ha...”), és nem tüntettek az osztrák nagykövetség előtt sem. De ha ez így van, márpedig így van, mi értelme a fasisztázásnak? Legalább két magyarázat adódik. Egy nemzetközileg és belpolitikailag már egyre inkább impotenssé váló hazai politikai szubkultúra kétségbeesett próbálkozásával állunk szemben, amit a kormányoldal talán hajlamos túlértékelni. Másrészt viszont ennek a szubkultúrának vannak esélyei, amennyiben a közvélemény befolyásolásával és az arra alapozódó politikai lobbizással nemzetközi szervezetek dokumentumokban rögzített álláspontjára tudnak hatni. Direkt nem az uniós országjelentést hozom fel példának: kényelmesebb és hasznosabb volt két szocialista képviselőnek kísérletet tenni arra, hogy becsempésszék a kisgazdapártot a szélsőséges pártokról készített uniós jelentésbe, semmint tömegtüntetést szervezni „Orbán Ui” kormánya ellen...Haraszti Miklós „kódolt beszédről” nyilatkozott. A kódolás és dekódolás a nyelvpolitikai játszmák része. Haraszti és a szabad demokraták a „dekódolókhoz” tartoznak: ők mindig átlátnak a szitán, és maximális pontossággal képesek feltárni az „üzeneteket”, a kódolt beszédbe rejtett valós szándékokat. Kovács László viszont „kódol”. Szerinte Orbán tekintélyuralmi rendszert épít ki. Egy szocialista ismerősöm felvilágosított, azaz dekódolta Kovács szavainak értelmét: Kovács latin-amerikai típusú, Haitiból ismert rezsimre gondolt. Nos, a haiti diktatúrát a politológiai szakirodalom predátor (ragadozó) államnak tekinti, ahol a fegyveres különítmények a lakosságot válogatás és ok nélkül lövik, terrorizálják, hogy szinte rabszolgasorban tartsák és kizsigereljék... A kódolt beszéd tehát szabadjára engedi a fantáziát és az indulatokat. A játszmához persze hozzátartozik, hogy Haraszti és a többiek sosem nyilatkoznak arról, hogy dekódolták Kovács szövegét, s hogy Kovács fasisztának és terroristának tartja a magyar kormányt. Mert ha így lenne, Kovács és a szocialisták azt mondanák, hogy Haraszti rágalmaz és becsmérel...Bármilyen valós elemből tehát a legvadabb ostobaságot össze lehet tákolni. A Limes című olasz folyóirat magyar forrásból ismétli meg azt az ismert hazugságot, hogy az Orbán-kormány „semmit nem tett” a budai Várban tartott neonáci demonstráció ellen. Ellenben az igazság az, hogy 1997-ben és 1998-ban, amikor Horn volt a kormányfő, Kuncze a belügyminiszter és Demszky a főpolgármester, a neonácik akadálytalanul, előzetes rendőri egyeztetéssel parádézhattak az utcákon. Egyértelmű, hogy Horn, Kuncze és Demszky hibázott, politikai felelősség terheli őket. De mit szólnának a nevezettek, ha úton-útfélen, hónapokon keresztül azt hallanák, hogy miattuk ellepte a fővárost a barna pestis, és Budapest egy napra Európa szégyenévé vált...? És hogy a Horn-kormány „összejátszik” a neonácikkal, miközben a Metész tüntetését rendőri erőszakkal oszlatták fel...A nyugati sajtó meg merő véletlenségből kizárólag a jobboldali ellenzéktől szerezne információkat, amiből kiderülne, hogy Mussolini az Olasz Szocialista Párt tagja volt, és hogy a szocialista Horn valójában Duce akar lenni, a Szent Koronát pedig azért nem akarja a parlamentbe áthelyeztetni, mert annak idején Mussolini hatalmának korlátja volt az olasz király... Ehhez pedig asszisztálnak a szabad demokraták. A probléma Kuncze hatalmi vágyában rejlik: a Tartsuk a jó irányt! jelszava is bizonyítja, hogy Kuncze is „minden áron” kormányon akar maradni...Kuncze Gábor politikusi erényei közé tartozik a higgadtság és önuralom. Ember úgy még nem vett mély lélegzetet, küzdve a légszomj és a magas vérnyomás ellen, mint Kuncze, amikor Torgyán József rendszeresen megrohamozta. Viszont Kunczét nem gyomrozták meg úgy a külföldi lapokban (kizárólag) magyar baloldali értelmiségiek nyilatkozatai alapján, mint Orbánt. Lehet, hogy kormányfőként ő is csak elővenne egy listát. Ezért rá való tekintettel is hadd intsem meg összevissza nyilatkozgató szabad demokrata polgártársainkat egy Konrád György-idézettel: „Mielőtt le nem írom, magam sem tudom igazán, hogy mit is gondolok. Honnan tudhatnám, hogy mit gondolnak a többiek?”