Lecsengett...

Hosszabban szólt a csengő a szokásosnál tegnap délelőtt 11 körül az oktatási intézményekben. A lármás demonstrációra felhívó pedagógus-szakszervezetek így kívánták emlékeztetni a kormányt béremelési ígéreteire. Kicsit gyerekesre sikeredett az akció, hiszen közben már tárgyaltak Pokorni Zoltán miniszterrel, és a kiváltott hatás egyébként is jócskán elmaradt egy figyelmeztető vasutassztrájk okozta rumlitól, amikor mindenki elkésik az iskolából.De hagyjuk meg a szakszervezetek morgolódási jogát, azon nem múlik semmi, ha bárki azt gondolja, csengőszó nélkül nem sikerült volna olyan gyorsan tárgyalóasztalhoz ültetni a szaktárca vezetőjét. A lényeg úgyis az, amit Pokorni Zoltán a sikeresnek minősített tárgyalások után fogalmazott meg. Vagyis a kormány nem változtatja meg eddigi álláspontját, amely szerint a közszférában a gazdasági növekedés felét elérő reálkereset-növekedést valósít meg, még akkor is, ha a gazdaság teljesítménye miatt ez a növekedés erőteljesebb lesz, mint azt előre tervezték. Az emelés és a magasabb infláció miatti kompenzáció mikéntjéről kezdődött meg az egyeztetés a szakszervezetek és a kormány között, és bizonyos technikai kérdésekben már eredményt is hozott.Ezek az eredmények persze nem változtatják varázsütésre anyagi biztonsággá a „nemzet napszámosainak” már-már megalázó helyzetét. Egyes számítások szerint most érik el bérszínvonalban a 90-es évek elejének szintjét. Ez különösen azért érdekes, mert minden választás minden pártja stratégiai fontosságúnak nevezte az ágazatot programjában, és ennek megfelelő nagyvonalúsággal ígért fűt-fát a jövő nemzedékek nevelőinek, az eurokomform piaci tudás átadóinak. Az ígéretek teljesüléséről meglehetősen árnyalt képet kapunk, ha felidézzük a Bokros-csomag pedagógusokra vonatkozó pontjait. Aki a pályán tudott maradni, annak évek óta törvény biztosítja, hogy a közalkalmazotti bértábla alapját – amelyből fizetését a megfelelő szorzókkal kiszámítják – a mindenkori minimálbérnek kell képeznie. Ezt még egyetlen kormánynak sem sikerült betartani.A jelenlegi miniszter, aki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alapítója, természetesen tisztában van vállalt feladata nehézségeivel, és nincsenek értelmezési gondjai a szakszervezetek képviselőit hallgatva. Megbeszéléseiken elindult egy olyan folyamat, ami példaértékű lehet az egész közszféra számára. Nem véletlen, hogy a legaktívabb protestáló, a mindig minden ellen tiltakozó Vadász János azonnal hasonló bánásmódot sürgetett a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók esetében is. A baloldalon nyilván azt tartják fontosnak hangsúlyozni, hogyan söpör végig az egészségügyiek által megkezdett tiltakozási hullám az egész közalkalmazotti társadalmon, amiért nem érezhető számukra a gazdasági növekedés jótékony hatása. Könnyűnek tűnhet politikai tőkét kovácsolni abból, hogy a kormány nem teljesíti azokat az ígéreteit, amelyekkel helyrehozhatná mindazt, amit elődjei tönkretettek. Holott a folyamatot fordított nézőpontból ma már hasznosabb értékelni. Mert akkor bárki beláthatja, hogy éppen most zajlik a kormányprogram végrehajtása. És egyáltalán nem elvtelen osztogatás útján, mint azt az ellenzék jó előre megjósolta, hanem kemény érdekharc és egyeztetések során. Ahogy az már demokratikus országokban szokás.