Rapcsák András ismét győzött

A hódmezővásárhelyi polgárok leszavazták a puccsista, antidemokratikus erőket, s nem engedték visszafordítani az idő kerekét. A rendszerváltozás előtti és az új rendszer harcában győzött az új.Ez volt Rapcsák András első nyilatkozata, miután – a még nem hivatalos jelentésből – megtudta, hogy 62,21 százalékos részvétel mellett megszerezte a leadott szavazatok 50,32 százalékát, és újra ő lett a dél-alföldi kisváros polgármestere. Szavaiból is érzékelhető, hogy a választási ciklus félidejében megtartott időközi helyhatósági választásnak jóval nagyobb a jelentősége, mint általában lenni szokott. Így vélik ezt azok a politikusok is, akik fegyelmiket indítottak Rapcsák ellen, feljelentették, lelakatolták az irodáját, minden elképzelhető eszközzel megpróbálták ellehetetleníteni őt és az önkormányzatot, majd amikor ez sikerült, elegánsan átsiklottak minden ideológiai különbözőségen, és pártállástól függetlenül összefogtak a választási győzelem reményében. És így gondolják azok a publicisták, politológusok, műkedvelő elemzők is, akik soha nem látott mocsokáradatot zúdítottak a polgármester fejére, feudális despotának, kiskirálynak, vásárhelyi Cézárnak titulálva őt, tevékenységét pedig a tatárjárással azonosítva. Természetesen feltételezhető, hogy utóbbiak a voksolás eredményének tükrében megpróbálják majd – tőlük teljesen megszokott módon – eljelentékteleníteni a fejleményeket, ám azok ettől nem jelentéktelenednek el.Az történt ugyanis, hogy Rapcsák Andrást nem sikerült lejáratni választói előtt sem jogi eszközökkel, sem összehangolt médiahadjárattal, sem a háta mögötti elvtelen politikai paktumokkal. Ez a tény több jövőbe mutató, országos jelentőségű kérdést is fölvet. Általában igaz az, hogy az önkormányzati választások során kirajzolódó politikai erőtér nem képezi le teljes mértékben a parlamenti erőviszonyokat. Nem lehet tökéletes biztonsággal következtetni egyik alakulásából a másikra. Hódmezővásárhelyen viszont úgy sikeredett a kampány, hogy a legnagyobb kormányzó párt támogatta Rapcsák Andrást, míg a legnagyobb ellenzéki párt akár a patás ördöggel is összefogott volna, hogy a Fidesz jelöltjét térdre kényszerítse. A parlamenti csatározások legfontosabb eleme tehát meghatározóvá vált a vásárhelyi küzdelemben is. Így fordulhatott elő, hogy az MSZP a mellé a Mucsi Imre mellé állt, akit Kovács László pártelnök rendszeresen támad, mivel alkalmatlannak tartja őt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári posztjára. E logika alapján, ha már államtitkárnak nem is, egy mezőváros polgármesterének még megfelelne a szocialisták szerint a hódmezővásárhelyi agrárfőiskola volt igazgatója, különösen, ha ezzel egy jó kis koalíciós konfliktus magját is el lehet ültetni. Ám Mucsi Imre alul, a koalíció pedig egyben maradt.Ebből pedig a legcsekélyebb politikai jósolgatás nélkül levonható a következtetés, hogy a választópolgárok többsége nem vevő arra – a manapság egyre hangosabb – kardcsörtetésre, amely úgynevezett programjában egyedüli célként a jelenlegi kormány leváltását tudja megfogalmazni, és ehhez a legalantasabb eszközök használatától sem riad vissza. Ugyanakkor azt is világosan mutatják a vásárhelyi történések, hogy akkor is nyerhet jobbközép politikus, ha a szövetségesnek gondolt erők összefogása – egyébként szerencsétlen módon – elmarad. A szoros együttműködés tükrözné igazán a szocialistákkal szemben álló választók akaratát, de a „mindegy kivel, csak nyomjuk le őket” elve alapján sebtében összeboronált pártszövetség sem tudta legyőzni a Fidesz jelöltjét, akit a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) és az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület (EHE) is támogatott. Mindezt tovább erősíti az a tény, hogy a tizennégy egyéni képviselői helyből tizenhármat szintén a Fidesz– MKDSZ–EHE jelöltjei tölthetnek be. Ez, mindamellett, hogy sokkal nyugodtabb városvezetést tesz majd lehetővé, azt is mutatja, mennyire lejáratódik a politikai küzdőtéren az, aki csak az ellenfél eltaposásában, lejáratásában érdekelt. Ez most beigazolódott helyi szinten, de tanulságos tágabb összefüggésben is.Megismerve a még nem hivatalos adatokat, újra megkérdőjeleződik a közvélemény-kutatások hitelessége. Talán nem véletlen, hogy ezerfős, reprezentatívnak mondott mintát alapul véve a megkérdezettek többsége képzeletben Rapcsák András ellenfelét támogatta voksával. Aztán eljött a valóság és egyben az igazság napja. Kiderült, hogy az embereknek nincs annyira elegük a politikából, nem ábrándultak még ki annyira, mint azt a „független médiaműhelyek” előre elképzelték és jelentették. Nem számított se hideg, se köd, elmentek szavazni, és 62,21 százalékos részvételt produkáltak. Ez tizenhat százalékkal több, mint 1998-ban. Reprezentatívnak is számítottak, ők voltak a megtestesült szavazóbázis. Közülük 50,32 százalék Rapcsák Andrásra szavazott. Bizonyára „véletlenül” kerülte el őket annak idején a mintavétel.Rapcsák András tizenöt napon belül összehívja az új testület ülését. Lesz dolga bőven a közgyűlésnek, hiszen másfél év telt el pereskedéssel, áskálódással, alig lesz több az elmaradt döntések meghozatalára. Ráadásul a polgármester állítása szerint, amióta felfüggesztették állásából, a virágzó Hódmezővásárhely csődbe ment. Az egykor 1,2 milliárd forint tartalékkal rendelkező város sajátosan működő önkormányzata másfél milliárd forint hitel felvételét tervezte nemrég. Nem kétséges az sem, hogy a töredék szavazatok alapján a testületbe kerülő ellenzéki politikusok mindent elkövetnek majd, hogy megkezdett puccsuk ne érjen véget az időközi választások eredményének hivatalos kihirdetésekor. Tovább szítják majd az ellentéteket, és összes rágalmuk, vádaskodásuk újrafogalmazódik a közeljövőben.Egyet viszont figyelembe kell venniük támadás közben: nincs már velük az erő, elveszítette legitimációját a lejárató hadjárat. Szeptemberben az egyik napilap azt írta Rapcsákról – helyi véleményekre alapozva –, hogy „elhasználta már a helyi Kereszténydemokrata Pártot, a Fideszt, az általa alapított Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyért elnevezésű szervezetet. Ellene vannak a kisgazdák, a MIÉP, a baloldaliak, nem kedvelik a vállalkozók”. „Kire támaszkodhat ezúttal?” – morfondíroztak azok, akik elhitették magukkal, hogy elég jó hangosan harsogni kitalált vádjaikat, elég minél nagyobb médiacsinnadrattával megtámogatni beadványaikat, amelyeknek többsége már az ügyészségi szakaszban elbukott, és a valóság majd szolgamódon alakul azzá, amivé ők szeretnék alakítani. Rapcsák András pedig ezúttal sem támaszkodott másra, mint városának polgáraira. Valóban két világfelfogás találkozott tehát ezen a hétvégén Hódmezővásárhelyen. Az egyik, a rendszerváltás előtti, amelyik azt hiszi, a választói akarat is úgy alakítható, mint a nem is olyan régi szovjet mesékben a legyőzésre ítélt természet – elbukott. Győzött az, amelyik az elvtelen támadások közepette is megőrizte hitét azokban, akik a hatalomba emelték. A háborúnak persze egyáltalán nincsen még vége.