Egy kampány anatómiája

Az időközi választás két fordulója látványosan bebizonyította a dabasi körzetben, hogy a baloldali ellenzék képtelen más taktikát követni a politikai küzdőtéren, mint a rombolást, amellyel megkísérli ellenfeleit ellehetetleníteni, s közben az egész politikai rendszerbe vetett közbizalmat ingatja meg. Különösen az első, érvénytelen fordulót követő napokra volt ez jellemző, amikor – szembesülve a koalíciós jelölt sikeres szereplésével – végképp kifogytak a mondanivalóból, és egyedül a szélsőjobboldali veszély inkább unalmas, mint sötét rémképével kezdték ismét riogatni a közvéleményt.A hisztériát Csurka István bejelentése keltette annak a triviális egyenlőtlenségnek a kimondásával, hogy 13 meg 39 nagyobb, mint 50 százalék, és ez akár közös kormány alakítására is elegendő. Miután 2002-ig ellátszóan aláhúzta az eredményt, gálánsan visszaléptette Franka Tibort a harmadik helyről, mondván, ennél előrébb nem jut, az ismétlésre meg fölösleges többet költeni. Lett is erre olyan hangzavar a baloldalon, hogy felületesebb szemlélők már azt hitték: valami történt.A prímet Kovács László, az MSZP elnöke húzta. Kiadtak egy közleményt, amely szerint a MIÉP jelöltjének visszaléptetése és a párt ezzel kapcsolatos nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy a közeledés a Fidesz és a MIÉP között 2002-ben választási együttműködést eredményezhet. „Ha a Fidesz nem utasítja el a MIÉP felkínálkozását, azzal átlép egy határt, amely a mai kormánypártokat a szélsőjobboldaltól eddig még elválasztotta” – szállt be a zenekarba Bőhm András, az SZDSZ ügyvivője. Hathatós kíséretet kaptak ehhez a Népszava és a Népszabadság publicistáitól, akik mintha összebeszéltek volna, olyan szöveghűen adták elő a „magára kicsit is adó” demokrata lúdbőrös viszolygását a „szélsőséges, kirekesztő, gyűlöletet keltő, közveszélyes” szervezettől, amely, mellesleg a választók akaratából, a parlament egyik pártja. A Fidesz tehát nem demokrata – verték az írótársak a harci dobot –, mert nem lép fel a MIÉP ellen, nem képes az elhatárolódásra. Egyetlen percre sem zavartatta magát ez a „visszafogott, befogadó, barátságos, szeretetet sugárzó, a köz javát szem előtt tartó” csapat attól a ténytől, hogy Kövér László pártelnök azonnal és többször is elmondta: nem lehetséges, hogy a Fidesz a MIÉP-pel lépjen kormányzati együttműködésre. Legyintettek, és azzal példálóztak, hogy a kisgazdákkal sem akart koalícióra lépni a Fidesz, aztán mégis létrejött a szövetség.A megfélemlítőkórus hangjának felerősödéséből egy következtetés vonható le: a szocialisták és a szabad demokraták a mai napig képtelenek feldolgozni azt a tényt, hogy elveszítették az 1998-as választást. A hatalom görcsös akarása irányítja vízióikat a félelmetes jövőről, amikor lehet, hogy újra alulmaradnak. Ezt a riadalmat vetítik ki aztán az egész országra, mintha a magyarságot fenyegetné a tatárdúláshoz hasonló vész, holott csak pozícióik romlanak folyamatosan. A hatalomittasság elvonási tünetei eredményezik azt is, hogy folyamatosan azt a látszatot akarják kelteni, mintha beleszólásuk lenne az ország dolgaiba, természetesen felelősségvállalás nélkül. Erre a legújabb példa Kovács László dabasi ámokfutásának második etapja. Az MSZP elnöke egyenesen a kormányfőt szólította föl nyílt levélben arra, hogy tegye egyértelművé álláspontját a MIÉP-hez fűződő viszonyáról. Orbán Viktor válaszra sem méltatta az „árnyék-miniszterelnök” kampánybeadványát. A szóvivő is csak anynyiban reagált rá, hogy a kormány nem foglalkozik pártkombinációkkal. Az ötlet selejtje, hogy SZDSZ-es szavazat azért nem segítette a szocialista jelöltet a második fordulóban, hogy a két nagy pártot elutasítóknak legyen alternatívájuk. Mintha nem egyeztettek volna.De ha már itt tartunk, az sem ártana, ha Kovács László egyértelművé tenné a szélsőbaloldalhoz fűződő viszonyát. Merthogy felkínálkozás, dörgölőzés azon a fertályon is tapasztalható. Olvassa csak el a pártelnök úr Szöllősiné Fitos Éva Dilemmáim című írását kedvenc lapjában! „Mit jelentene az MSZP és a Munkáspárt együttműködése? – teszi föl a kérdést a Népszabadságban az alelnök asszony. – Először: esélyt a passzív baloldali szavazók megmozdítására, másodszor: esélyt egy balközép kormány létrehozására” – így a válasz. Végre megtudtuk a NATO-gyűlölő, Milosevics-barát, visszaállamosítást hirdető, iskolák környékén uszító tartalmú röplapokat osztogató kommunistáktól, mi is az a balközép! Viszont jó, ha tudják a szocialisták, hogy ebben az országban legalább annyian lúdbőröznek a baloldali szélsőséges őrület visszatértétől, mint Franka Tibor „előadásaitól”. Csak ők nem kürtölik tele rossz közérzetükkel a médiát.Leleplező a Dabas-jelenség harmadik eleme, amely az összes balról gerjesztett problémát összekapcsolta a Fidesz és a MIÉP távolságának méricskélésével. Ráadásul az uniós csatlakozási esélyek féltésének látszatával. Kövér Lászlóval szemben még vádként hangzott el, hogy azért is aggályosnak tartott egy koalíciót Csurkáékkal, mert az esetleg problémákat okozna az unióban. (Az „is” szócska a balfülekben nem jól hallatszott!) Ugyanez a szempont a Prodi–Verheugen páros magyarországi látogatása után már a legfontosabb érvforrásként szerepelt a baloldali lejárató kampányban. A végkifejlet a Magyar Hírlap álláspontjában tündökölt a maga teljes pompájában. Szabad fordításban a cikk nem kevesebbről szól, mint hogy a kormány azért üldözi a romákat és azért akadályozza meg az MSZP-t és az SZDSZ-t a közszolgálati médiumok kuratóriumainak kiegészítésében, mert ezzel a „szélsőjobboldali MIÉP-nek” kedvez, tehát összejátszik azzal. Ha ez így marad 2002-ig, akkor „tönkreteszik mindazt, amit Magyarország tíz év alatt az európai csatlakozásban elért és kiharcolt” – állítja az „elfogulatlan” sajtóorgánum. Ezt állítólag már az Európai Unió két vezetője is így látja. Tegyük föl, hogy Prodiékat egészen pontosan tájékoztatták Kovács Lászlóék a dabasi fejleményekről. Günter Verheugen még azt is tudta, ki az a Franka Tibor. Mégis teljességgel elképzelhetetlen, hogy összekapcsolják a romakérdés megoldatlanságát vagy a közszolgálati média helyzetét az MSZP–SZDSZ-kampány szélsőjobbos félelmeivel. Nem ezért jöttek ugyanis. Sokkal inkább arról a módszerről van szó ismét, amelynek lelepleződése anynyira fáj mindig a baloldalnak. Ennek lényege pedig, hogy bármilyen konfliktus gerjesztésében érdekeltek, hiszen ha az elég nagy méretűre duzzad, akkor előhúzva a szélsőjobboldali veszély kártyáját, megkísérelhetik a kormányra tolni a felelősséget.Mire ez az írás megjelenik, már tudjuk, milyen eredménnyel. De ez csak a főpróba volt. A 2002-es választás közeledtével még élesebben nyilvánulnak majd meg a Dabas-szindróma alapvonásai. Nehéz idők jönnek.