Harácsoló állam

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A jól ismert idézet az egyik, napjainkra már klasszikussá nemesedett Rejtő-regény kezdő mondata, és látszatra bármilyen távolállónak is tűnik a gazdaság buktatóitól, a minap egy cégvezető juttatta eszembe. Egy olyan menedzser, aki aggódik vállalata jövedelmezőségéért, és aki zokon vette, hogy az állam úgy döntött: megadóztatja a reprezentációs költségeket. Képzeljük el, biztatott a gazdaság embere, hogy eddig meghívhatott ebédre vagy vacsorára bárkit, de ezentúl nem teheti, mert jókora adó zúdul ilyenkor a nyakába. Ráadásul ha külföldi és magyarországi üzleti partnert egyidejűleg kívánna vendégül látni, akkor az asztal különböző nemzetiségű oldalainak a fogyasztását külön-külön kellene számláztatni, más-más adókulcsot alkalmazni, és így tovább – tehát nemcsak egyszerűen több pénzhez akar jutni az állam, hanem még el is bonyolítja a dolgot, szinte lehetetlen szabályosan eljárni.Nézzünk más példát. Megszűnik a privatizáció során keletkezett vállalkozások telephelyeire a tízéves moratórium, és ez több tízezer vállalkozást hozhat lehetetlen helyzetbe, hiszen akár fel is mondhatják a bérleti jogviszonyt, vagy alaposan felemelik a bérleti díjakat. Ezúttal is végső soron az állam akarja növelni a bevételeit, ha másképp nem, hát az önkormányzatokat kényszerítve „kaszálásra”, a költségvetési támogatás megnyírbálásával.Megint más példa: minimálbér. Tele volt az ország panasszal, hogy a minimálbér felemelése földhöz vágja a vállalkozások nagy részét, hiszen a megnövelt bérek után nagyobb járulékokat kell befizetni az államkasszába, csődök, elbocsátások várhatók, miközben az állam bevételei egyre csak növekednek.Minderre és még számos hasonló esetre a magyarázat készen olvasható-hallható a médiában – legalábbis annak túlnyomó részében – és egynémely politikai nyilatkozatban is: azért van ez így, mert az állam gátlástalan, mert minél több pénzhez akar jutni, mert telhetetlen, mert harácsol.Az igaz, hogy közben furcsa dolgok történtek. A Pénzügyminisztérium, a cégek érdek-képviseleti szervezetével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztetve megváltoztatta a reprezentációs költségek megadóztatását. Tárgyalásokat terveznek a telephelygondok megoldására, a minimálbér megemeléséből pedig szinte semi gond nem támadt, ahol mégis, ott várhatóan amúgy is változásokat kellett volna végrehajtani.De térjünk vissza a harácsoló államhoz! Tény, hogy az államnak, ezen belül a tisztviselőinek kötelessége a költségvetési szempontok érvényesítése. Az állam azonban követhet el hibákat, születhetnek akár jóhiszeműen is olyan intézkedések, amelyek károsak, amelyek nem segítik a gazdaság fejlődését. Sőt: az államapparátusban manapság is fellelhetők olyan szándékok, amelyek – egyidejűleg kacsintgatva évtizednél korábbi múltba és az általuk elképzelt jövőbe – nem túlzottan kívánják a jelenlegi kormányzat sikerét, és egyáltalán nem bánják, ha az állam egy kicsit megutáltatja magát a polgáraival.A végeredmény tekintetében ez közömbös: akár véletlen, akár szándékos hiba van, azt mindenképp ki kell javítani, rendet tenni, mégpedig a polgári társadalmakban honos demokratikus módon, az érdekek korrekt érvényesítésével – rendezni kell a sorokat. Itt ugyanis nem valódi ellentétről van szó: nem áll egymással szemben munkaadó és munkavállaló, és a vállalkozóknak sem az állam ellen kell küzdeni, hanem partnerként együtt dolgozni a hibás szabályozás lehetőség szerinti megszüntetéséért.Kérdéseket persze meg lehet fogalmazni, kinek-kinek ízlése szerint, és ezeket a kérdéseket hangulatkeltően fel is lehet kínálni az esetleg nem éppen jókedvű polgárnak. Harácsol az állam? Kizsigereli a polgárait? Orrára koppintanak az üzleti szféra képviselői, a kamarák, a vállalkozói szervezetek, esetleg a szakszervezetek? Mindezt lehet. Fontosabb azonban az a kérdés, hogy ki is áll itt szemben kivel – és kiknek fűződik érdeke a szembenálláshoz? Az országában magát jól érezni akaró állampolgárnak biztosan nem az állam-mal való szüntelen megütközés a célja, és nem is a folytonos bújkálás a kötelezettségek teljesítése elől.Az biztos, hogy néhány fogalmat át kell értékelni. Egyetlen államapparátus sem lehet hibátlan, ám ha nem zárja ki, hanem alkalmazza a jobbítás demokrácia kínálta eszközeit, akkor jó esélye van az eredményes működésre. És akkor rendeződhetnek a sorok is.