Látlelet

Senkit sem lephetett meg, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosítását nem szavazta meg a T. Ház, hiszen ehhez a képviselők kétharmadának szavazata kellett volna. A történet azonban politikai látlelet. Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkár kezdeményezése, amelynek célja az volt, hogy az egyházi státus adta jogi védettséggel ne lehessen visszaélni, az első pillanattól kezdve szélsőséges indulatokat keltett, a viták nagy nyilvánosságot kaptak. Az MSZP és az SZDSZ egyaránt azon az állásponton volt, hogy szükségtelen a törvénymódosítás, az SZDSZ egyenesen a vallásszabadság intézményes korlátozását vélte kiolvasni a készülő jogszabályból. Az természetesen nem zavarta őket ebben, hogy a törvényalkotók világossá tették: nem a vallási, hitéleti tevékenységet kívánják korlátozni, hanem az egyházi státus és az ezzel járó kedvezmények megadásának feltételeit szigorítanák. Az SZDSZ jellemző álláspontja szerint antidemokratikus különbséget tenni a boszorkányszövetség, az ufóhívők és a római katolikus anyaszentegyház között. A támogatás tekintetében is, természetesen az adófizetők pénzéből. Eközben szaporodtak a jól prosperáló egyházi vállalkozások, a destruktív szekták veszélyeire tragédiák hívták fel a figyelmet, a problémáról az EU parlamentje is tárgyalt.A jogszabályt – jóval megszületése előtt – egyes sajtóorgánumok „szektatörvénynek” keresztelték el, a szakértő közéleti személyiségek kórusa ezzel párhuzamosan aggodalmát fejezte ki minden létező fórumon, hogy Magyarországon – immár demokratikus viszonyok között – ismét beköszönt az egyházüldözés és a boszorkányégetések kora. A vádaskodásból természetesen kijutott a történelmi egyházaknak is, amelyek a készülő törvénymódosítás haszonélvező-iként állami támogatással fojtogathatják a jövőben a kisegyházakat.Mindezenközben Schanda Balázs vezetésével rendületlenül folyt a törvény kidolgozása, a munka – amelynek során egyeztettek a bejegyzett egyházakkal, vallástörténészekkel, szociológusokkal – több mint két évig tartott. Az első koncepció időközben sokat finomodott: a törvény végső formájában még a legkényesebb européerízlésnek is megfelelhet. A bejegyzést százéves őshonossághoz vagy többezres taglétszámhoz kötő elképzelésből a regisztráció adminisztrációjának szigorítása és a bizonyíthatóan nem vallási tevékenységek körének meghatározása maradt. Hogy nem Schanda Balázs és a törvényelőkészítők munkájában volt a hiba, bizonyítja, hogy a koncepció változásai csöppet sem változtattak az MSZP és az SZDSZ ellenséges hozzáállásán. Az MSZP egy darabig ugyan úgy tett, mintha hajlana a megegyezésre, de hamar kihátráltak a tárgyalásokból.Végül 199 igen és 98 ellenszavazattal, 31 tartózkodás mellett elvérzett a törvény módosításának kísérlete. Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter a záró szavazás előtt arra kérte a képviselőket, hogy pártszempontokon felülemelkedve, az ország érdekeit szem előtt tartva szavazzanak. Ez sajnos nem sikerült, a káosz egyházügyben minden észérv ellenére – ki tudja, meddig – megmarad. Úgy tűnik, ideje lenne levonni a tanulságot, és elgondolkozni a teendőkön.Az úgynevezett „kétharmados törvényekről” a rendszerváltozás hajnalán kötött paktumot az MDF és az SZDSZ. A kényszer szülte, sokat vitatott megállapodás célja többek között az volt, hogy a demokratizálódás folyamatát semmilyen körülmények között ne lehessen visszafordítani. Eltelt tíz év, már nem kell félteni a magyar demokráciát. A paktumkötő pártok befolyása és társadalmi súlya azóta töredékére zsugorodott. Ellenben a kétharmados törvények maradtak. Ezek ma már nem biztonsági garanciát jelentenek, hanem a politikai zsarolás eszközei.